Drasztikusan csökken a Balatonhoz közlekedő buszok száma

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Hatalmasat változik május 1-jétől a Budapest és a Balaton közti közlekedés. A jövő hónaptól nem lesz buszjárat, ami a fővárost és Balatonfüredet köti majd össze.

A MÁV-Volán Csoport azt javasolja az utasoknak, hogy az északi parti településekre való eljutáshoz az autóbuszok helyett a jövőben vegyék igénybe a vasúti közlekedést.

Így változik a közlekedés a Balatonhoz

A változást a két közlekedési vállat integrációja indokolja. A párhuzamosságok megszüntetése érdekében májustól több változás is életbe lép a Budapest és a Balaton északi partját összekötő tömegközlekedésben. Eszerint a főváros és Balatonfüred között a vasutat, Balatonfüred és Tihany között pedig a 7355-ös buszjárat szolgáltatásait javasolják igénybe venni. Ez a buszjárat az InterCity vonatokhoz csatlakozva indul Balatonfüredről a Tihanyi-félszigetre – olvasható az Economx oldalán.

A közlekedési rend változása miatt Balatonfüredre már csak vonattal lehet eljutni májustól
Fotó: Faludi Imre / MTI

A 1190-es jelzésű, Budapest – Balatonalmádi – Balatonfüred – Keszthely – Hévíz útvonalon közlekedő buszok május 1. után csak Balatonfüred és Hévíz között, a tó északi partján közlekednek, Budapest és a Balaton északi partja között a vasút igénybevételét javasolják. 

Ezeken a járatokon kiegészítő jegy megváltása nélkül lehet majd utazni. 

A Volánbusz tájékoztatása szerint további változás lesz, hogy a Hévízről 5:40-kor Balatonfüred felé induló járat ezentúl csak Keszthely és Balatonfüred között fog közlekedni. Keszthely, Autóbusz-állomásról 8 perccel később, 6:05-kor indul.

Május 1-je után megszűnnek a 1201-es számú, Budapest – Balatonalmádi – Lovas – Balatonfüred – Tihany útvonalon közlekedő buszok. Ennek következtében minden buszjárat megszűnik a főváros és Balatonfüred között.

Az idei év nem csupán a tömegközlekedésben hoz változást a Balatonnál. Az ingatlantulajdonosoknak is szigorításra kell számítaniuk. Ennek részteleiről egy korábban megjelent cikkünkben már beszámoltunk.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.