Ha ekkor születtél, rosszabb esélyekkel indulsz a nyugdíjazásnál

Olvasási idő kb. 2 perc

A boomer generáció jövőjének veszélyei nem csak a nyugdíjak körüli bizonytalanságból állnak.

Az 1950-74 között születettek anyagi biztonsága, egészsége és nyugdíja is veszélyben lehet.

A baby boom generáció, melyet manapság röviden boomernek is neveznek, komoly veszélyben van élete több aspektusát tekintve is – derül ki a Profitline elemzéséből. 

A boomer generáció tagjai nincsenek könnyű helyzetben
Fotó: Eva-Katalin / Getty Images Hungary

A boomer generáció nyugdíjaskora veszélyben lehet

Világszerte nagy baby boom jellemezte a negyvenes évek végének a háborúból éppen csak kilábalt társadalmait. Az arányaiban magas születésszám nem csak a nagy áldozatokkal járó csaták utáni magasabb gyermekvállalási kedvben keresendő, a kor szemlélete is hozzájárult ehhez.

A sok munkáskéz világrajövetele nem csupán az egykori szocialista blokkban volt szükséges. 

Hazánkban Ratkó Anna családpolitikája miatt szinte lehetetlenné vált az abortusz, így a ma már boomernek nevezett, egykor Ratkó-gyerekeknek és unokáknak elkeresztelt két generáció sokkal nagyobb tömeget alkot, mint az előtte és utána következők. A gyermekvállalási kedv a szabályok szigorodásával és a gyermekvállalási kor kitolódásával a hetvenes évek második felére nagyban csökkent, emiatt a nyugdíjakkal kapcsolatos vészharangokat már évtizedekkel előtt megkongatták:

egyre kevesebben vannak, aki kitermelhetnék a mostanság nyugdíjba menők juttatásait. 

Félmillió ember generációnként

Az egykori Ratkó-gyerekek legalább félmillióan vannak ma Magyarországon, s ők még nem az egygyermekes családmodellben hittek, így az életkort mutató képzeletbeli grafikon élesen kidomborodik az 1950-74 között születetteknél.

Nem csak a nyugdíjuk, anyagi biztonságuk és egészségük is veszélyben lehet, ha nem gondolkodnak előre
Fotó: Chev Wilkinson / Getty Images Hungary

S nem csak nyugdíjuk miatt lehetnek veszélyben. Az elemzés rávilágít arra is, hogy a biztonságos időskorhoz már nekik is jócskán rendelkezniük kellene megtakarítással, mely kiegészíti az államtól kapott juttatásukat a biztos megélhetés érdekében, ám a gazdasági ingadozások és a piaci volatilitás miatt a korábban félretett összegek a töredékét érik csak egykori értéküknek. 

Idézőjel ikon

"Az ingatlanpiaci válságok és a befektetések értékvesztése komoly aggodalomra ad okot, különösen azok számára, akik a nyugdíjas éveikre támaszkodtak ezekre az eszközökre. Az alacsony kamatkörnyezet is nehezíti a biztonságos és stabil hozamok elérését, ami tovább növeli az anyagi bizonytalanságot"

– áll az elemzésben. 

Ahogy ez a generáció öregszik, az egészségügyi kockázatok is növekednek. A krónikus betegségek, a szívbetegség, a cukorbetegség és a rák, illetve a mozgásszervi problémák egyre nagyobb terhet rónak az egyénekre és az egészségügyi rendszerre egyaránt. Az egészségügyi ellátás költségei jelentősen megnövekedhetnek az időskorban, főként, ha a magánegészségügyi ellátásokat választják a gyorsabb gyógyulás érdekében. A szakértők azt javasolják az érintetteknek, a jelen korszak pénzügyi folyamatait igénybe véve vizsgálják felül eddigi megtakarításaikat.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Gerhát Petra
Gerhát Petra
Újságíró, szerkesztő
Gerhát Petra pályafutását vidéki televízióknál kezdte sportújságíróként. Művészettörténeti, néprajzi és társadalomtudományi tanulmányokat követően végzett oknyomozó újságíró képzést. Az elmúlt húsz év során politikai és történelmi témájú heti- és havilapoknál, illetve online magazinoknál is dolgozott. A Dívány mellett az Indamedia kisállatos magazinjai, a We love Dogz és a We love Catz újságírójaként is dolgozik, valamint a DOGZ Podcast műsorvezetője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.