Modern Rómeók és Júliák – Számít még, ha a szerelmespár családja haragban van?

Olvasási idő kb. 3 perc

A családi vitákról a legtöbben hosszasan tudnának mesélni. E történetek között korábban jelentős helyet foglaltak el azok, melyek az ifjú pár szülei között zajló harcról szóltak, gondoljunk csak a Rómeó és Júliára, vagy a kosztümös filmekben játszódó esetekre, ahol a legfőbb indokot a másik család anyagi helyzete okozta. De mi a helyzet napjainkban?

Hiába társas lény az ember, ahol többen találkoznak, ott biztosan kialakul valamilyen ellenségeskedés. Ez különösen igaz a szerelmi kapcsolatokra, ahol a párok óhatatlanul viszik magukkal a „csomagjukat”, vagyis a rokonaikat is. Ahogy egyre szorosabbá válik a kötelék, lassacskán megismeri egymást a két család. Ez pedig a mai napig generálhat vitákat.

Gyorsan megjelennek az ellentétek

A családi ellenségeskedések napjainkban már nem olyanok, mint régen a Montague- és Capulet-háznál, hiszen a szülők a fiatalok megismerkedéséig valószínűleg nem is ismerik egymást. Miután azonban bemutatták az örömszülőket egymásnak, rossz esetben elkezdődnek az epés megjegyzések, ez pedig kikezdheti a pár kapcsolatát. Jánosi Valéria mentálhigiénés szakember, coach és mediátor beszélt a Díványnak arról, milyen ellentétek merülnek fel manapság a családok között, és hogyan oldhatják meg a konfliktusokat.

Jelenleg a leggyakoribb vitaforrások közé tartozik, ha az egyik fél roma családból származik, esetleg külföldi, más etnikummal. Az anyagi helyzet nagy különbségei, valamint a politikai nézet eltérései is jellemzőek lehetnek. A városi-vidéki ellentét is előfordul, ha a falusi környezetből érkező feszengve érzi magát a nagyvárosban, és ezt a városi család nem is igyekszik feloldani.

Keletkezhet feszültség még kulturális különbségek miatt is, ha az egyik családnál szinte kizárólag értelmiségiek vannak, a másiknál pedig kétkezi munkások, de az értékrendbeli különbségek is kiütközhetnek.

Veszekedést kelthet, ha nem tetszik a szülőnek gyereke párválasztása
Fotó: Westend61 / Getty Images Hungary

A legnagyobb ellentétet azonban az váltja ki, ha a szerelmespár közül az egyik fél bántalmazó, mondja Jánosi Valéria.

Valójában mi is a probléma?

Bár a legtöbb házaspár már nem él együtt a szülőkkel, nincsenek jelen a mindennapjaikban, de ha gond van a két család között, akkor szinte ott lebegnek köztük láthatatlanul, amikor kipattan egy házastársi vita. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a szülőknek valójában nem a másik szülőpárral van problémája, még csak nem is a gyerekük választottjával, hanem a saját és a gyerekük közti kapcsolattal, hívja fel a figyelmet a szakember. Hiszen egyrészt a két család általában nem találkozik sűrűn egymással – főként, ha nem szimpatizálnak –, így nem is élesedhet ki az ellentétük. A szülő-felnőtt gyerek kapcsolatban azonban ilyen esetben mindig ott lesz az a tüske, hogy a gyerek „rossz” párválasztása kinek a hibája volt.

A szülők részéről ugyanis nehéz megtapasztalni és látni, hogy a lányuk/fiuk egy szerintük nem hozzá való társsal (és annak családjával) van együtt, legyen az akár származási, kulturális, anyagi vagy egyéb szempont. Például, ha egész életükben gondosan ügyeltek arra, hogy gyerekük a legjobb iskolákba járjon, a legmagasabb iskolai végzettéget szerezze meg, ő pedig hazavisz egy szakmunkást, hogy ő élete szerelme, azt nehezen tolerálják majd.

Idézőjel ikon

Csalódottságuk, haragjuk nem csak a választottra, de egész rokonságára kiterjed majd, és az már csak az érzelmi intelligenciájukon, habitusukon múlik, hogyan kezelik ezt, teszi hozzá Jánosi Valéria.

Mi hoz megoldást?

A szerelmespár számára fontos, hogy senki és semmi ne verjen éket közéjük, így amennyiben módjukban áll, törekednek a megoldásra. Ez nemcsak azért fontos, hogy a közös családi események kevesebb feszültséggel teljenek el, hanem azért is, hogy egy elhúzódó viszály ne lebegjen szellemként a kapcsolatukban.

Meghitt kapcsolathoz szükség van a családi békére
Fotó: Davin G Photography / Getty Images Hungary

A békességre törekvést lehetőleg további agresszió nélkül tegyék meg, hogy ne mérgesedjen el még inkább a helyzet.

A szülő részéről a fegyelmezés helyett az erőszakmentes kommunikáció vezet eredményre, például, ha beszél a saját szorongásairól, elmondja, hogy aggódik érte. Viszont azt is figyelembe kell vennie, hogy a társ a gyerek választása volt, így ezt is el kell fogadnia. Kizárólag úgy lehet fenntartani a családi békét, ha mindenki meghúzza a saját határait, hogy meddig enged beleszólást az életébe, és ehhez valóban tartja is magát, tanácsolja a szakember.

Ha még többet szeretnél tudni a párválasztásról, olvasd el ezt a cikkünket.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kovács Eszter
Kovács Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.