Egy tini győzte le elsőként a Tetrist – kevesen tudják, hogy szovjet találmány

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

1984-ben készítette el szabadidejében egy szovjet mérnök, Alekszej Leonyidovics Pazsitnov a Tetrist, és közel negyven évvel később, tavaly decemberben sikerült egy oklahomai tinédzsernek legyőznie a legendás videójátékot.

1984-be egy orosz számítógépmérnöknek, aki a Szovjetunió Tudományos Akadémiáján dolgozott, érdekes gondolata támadt. Vajon lehetséges volna-e a pentominó nevű térbeli logikai játék mintájára egy számítógépes játékot készíteni? A felvetésre ma már mindenki tudja a választ. Így született meg a Tetris, amelyet az orosz programozó szabadidejében készített el, csak azért, mert kíváncsi volt, lehetséges-e. Akkor még fogalma sem volt róla, hogy a világ egyik legsikeresebb videójátékának alapjait tette le.

Tetris = tetra + tenisz

A játék alapjául szolgáló pentominóban öt egyenlő területű négyzetből álló formákkal kell egy téglalapot vagy egy dobozkát kitölteni. Az egy elemet kiadó négyzetek számát Pazsitnov négyre változtatta, és ez tükröződik a videójáték nevében is, ami a latin tetra (négy) és a tenisz (Pazsitnov kedvenc sportja) szavak összevonásából alakult ki. A mérnök eredetileg beszédfelismeréssel foglalkozott az akadémián, egy Electronika 60 elnevezésű számítógépen. Mivel ennek nem volt említésre méltó grafikai interfésze, a játék első prototípusában a formákat adó négyzetek kapcsos zárójelekből és szóközökből álltak össze. Egy évvel később, egy 16 éves fiatal számítógépzsenivel, Vagyim Geraszimovval ültették át a játékot IBM-re, amelyen már szebb grafikával, színesben lehetett játszani.

Végül a Nintendo szerezte meg a Tetris jogait
Fotó: picture alliance / Getty Images Hungary

A Tetris szinte azonnal viharos sikert aratott. A prototípust a mérnök megmutatta kollegáinak is, akik alig tudtak betelni vele, és rövidesen szinte minden állami intézménybe eljutott, ahol volt számítógép. Egy flopilemezen Pazsitnov egyik munkatársa elküldte a Novotrade nevű magyar videójáték-kiadónak is. A játékkal végül Robert Stein, az angol Andromeda Software magyar származású tulajdonosa is találkozott a budapesti Számítástechnikai Koordinációs Intézet egyik gépén, és azonnal felismerte, micsoda lehetőségeket rejt. Felkutatta Pazsitnovot Moszkvában, és néhány faxváltás után felvette a kapcsolatot különböző kiadókkal, és tulajdonképpen

Idézőjel ikon

még azelőtt eladta a játékot, hogy megszerezte volna a jogokat.

Végül sikerült ezt is nyélbe ütnie, és 1988-ban megállapodott a Szovjetuniónak a szoftverek exportját és importját felügyelő hivatallal. Ám közben a jogokat továbbértékesítették, és rövidesen rendkívül kaotikussá és átláthatatlanná vált a helyzet: majdnem egy tucat különböző kiadó gondolta azt, hogy birtokolja a jogokat. A hosszas tárgyalásokból és jogi huzavonákból, pereskedésekből végül a Nintendo került ki győztesen, amely ekkor adta ki az első Gameboyt, és erre is felkerült a logikai játék. A kaotikus helyzet legnagyobb vesztese valószínűleg maga Pazsitnov volt, aki egészen 1996-ig, amikor visszaszerezte a játék jogait, egy fillért sem látott a programból. Egyes becslések szerint körülbelül 40 millió dollártól esett el.

A játékot még ma is rengetegen játsszák
Fotó: Chesnot / Getty Images Hungary

Jó időben, jó helyen

A játék hatalmas sikere több dolognak is köszönhető. Egyrészt jó időben dobták piacra. Beregi Tamás Pixelhősök című könyvében kifejti: a Tetris pont a gorbacsovi reformok idején jelent meg, amikor a világ amúgy is a Szovjetunióra figyelt. Így eleve nagy érdeklődést váltott ki egy olyan játék, amely orosz-szovjet elemeket tartalmazott (vörös volt a csomagolása, cirill betűkkel), a háttérképeken szovjet épületek, parkok, metróállomások jelentek meg, sőt,

a zenéje egy orosz népdal átdolgozása volt – a Korobejnyiki 19. századi dalt Tanaka Hirokazu japán zeneszerző alakította át.

A sikerben nagy szerepe volt annak a folyamatnak is, ami az agyban lejátszódik tetrisezés közben. Box Brown Tetris című könyvében arról ír, hogy amikor megjelenik egy elem a Tetris képernyőjén, az ember agya problémamegoldó üzemmódba kapcsol. A forma megfelelő helyre irányítása pedig lezárást és elégedettséget hoz. Ezeknek az érzéseknek az ismétlődése teszi annyira addiktívvá a játékot.

Ezeket biztos nem tudtad a Tetrisről

1987. május 28-án egy német pilóta, Mathias Rust egy Cessna repülőgéppel Finnországból átrepült Oroszországba, és leszállt a Vörös téren. Rustot persze elítélték, ám a Tetris néhány háttérképére rákerült a repülőgépre. 2012-ben a Tetris 13 másik videójátékkal együtt bekerült a New York-i Modern Művészeti Múzeum egyik kiállítására. Alekszandr Alekszandrovics Szerebrov orosz űrhajós 1993-ben magával vitte Nintendo Gameboy kézi videójáték-konzolját, rajta a Tetrisszel, a Mir űrállomásra. Ezzel a Tetris lett az első számítógépes játék, amely megjárta a világűrt.

Sokáig úgy tartották, nem lehet győzni
Fotó: Boston Globe / Getty Images Hungary

Sosincs vége?

A Tetris elégedettséget hozó játékciklusa a végtelenségig ismételhető – vagy legalábbis sokáig így gondolták. Ám egy 13 éves amerikai tinédzser, Willis Gibson elért a játék végére, „megnyerte”. Ehhez az kellett, hogy heti mintegy 20 órát gyakoroljon, egészen addig, amíg december 21-én olyan sok pontot nem ért el, amit a játék már nem tudott megjeleníteni, és egyszerűen megállt. Ezt korábban csak mesterséges intelligenciának sikerült elérnie. Willis nem csak szórakozásból gyakorol ennyit. Már tavaly is indult a 2010 óta minden évben megrendezett, 10 ezer dollár díjazású Tetris-világbajnokságon, amelyen tavaly a 3. helyezést érte el.

Ha szívesen olvasnál még számítógépes játékokról, kattints ide!

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Kálmán Gábor
Kálmán Gábor
Vezető szerkesztő
Kálmán Gábor az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát kommunikáció szakon. Újságíróként és szerkesztőként is dolgozott online és print napi-, illetve hetilapoknál, magazinoknál, később tördelőként, grafikusként és művészeti vezetőként szerzett tapasztalatokat. A Kodolányi János Főiskolán online újságírás gyakorlatot vezetett, elvégezte a 4Cut Digitális Műhely Videóvágó, videótechnikus tanfolyamát. 2024 óta dolgozik a Díványnál újságíróként és szerkesztőként. 2026 januárjától vezető szerkesztői feladatokat is ellát.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.