Ebben az országban évente egyetlen ember születik

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Ha megkérdeznék, hogy mit tudsz Vatikánról, jó eséllyel alig néhány dolog jutna róla eszedbe. Pedig ha hiszed, ha nem, a maroknyi népességgel rendelkező európai városállam tele van olyan érdekességekkel, amelyekről valószínűleg nem is tudtál.

Kétségtelen, hogy Róma egyik, ha nem a legnépszerűbbturisztikai látványossága a Sixtus-kápolnának, a Szent Péter-bazilikának és a vatikáni múzeumoknak otthont adó Vatikán, amely hivatalos nevén Vatikánváros. A katolikus vallási központ azonban, amely egyben a mindenkori pápa székhelye, ennél sokkal több. Íme, néhány meglepő érdekesség!

Ország is, meg nem is

Annak ellenére, hogy a Vatikánváros Olaszország területén helyezkedik el, valójában saját különálló városállam. Bár nem rendelkezik az egyéb országokra jellemző összes ismertetőjellel – nincs például saját útlevélbélyegzője, nincsenek börtönök, kórházak vagy épp iskolák, saját focicsapata viszont van, és itt található a világ legrövidebb vasútvonala is. Mi több, a Svájci Gárda néven saját testőrgárdával is bír is, amelynek hagyománya egészen 1506-ig, II. Gyula pápáig nyúlik vissza.

Nincs még egy olyan ország a világon, amelynek saját testőrgárdája van
Fotó: Moonstone Images / Getty Images Hungary

A világon a legkisebb

Méretét és népességét tekintve Vatikánt tekintik a világ legkisebb országának, mi több, az egyetlen olyan ország, amely teljes egészében az UNESCO Világörökség része. A Vatikán egyébként mindössze 109 hektár területű, amely a New York-i Central Park területének csupán egynyolcada. 

Néhány száz ember otthona

Bár a Vatikánt évente milliók látogatják, polgárainak a száma összesen csupán 618. 2023. június 26-i adatok szerint a pápán kívül 64 vatikáni állampolgár van, akik közül kilencen az állam lakói. Az állampolgárság viszont feltételes, hiszen miután nincs kórháza, senki sem születhet itt.

A Vatikán hivatalos oldala szerint viszont a születések éves átlaga körülbelül egy, a halálozásoké pedig körülbelül öt.

A vatikáni állampolgárság egyébként megszerezhető akkor, ha valakit munkaügyi feladatokra neveznek ki a pápa joghatóságában, és ez érvényes a bejelentkezett rokonokra vagy házastársakra is. 

A teljes Vatikán az UNESCO Világörökség része
Fotó: Peter Unger / Getty Images Hungary

Itt a világ legrégebbi csillagvizsgálója

Tudtad, hogy a Vatikánnak van egy olyan tudományos kutatóintézete, amely közvetlenül a Szentszéktől függ? A Vatikáni Obszervatórium a világ egyik legrégebbi csillagvizsgálója, amelynek eredete a 16. század második felére nyúlik vissza, amikor XIII. Gergely pápa 1578-ban a Vatikánban megépíttette a Szelek tornyát, és felkérte a Római Kollégium jezsuita csillagászait és matematikusait az 1582-ben kihirdetett naptárreform előkészítésére.

A Szentszék azóta is érdeklődik, mi több, támogatja is a csillagászati kutatásokat.

Ez az ősi hagyomány a huszadik században érte el csúcspontját a híres jezsuita csillagász, P. Angelo Secchi kutatásaival a Római Kollégiumban, aki elsőként osztályozta a csillagokat spektrumaik alapján. XIII. Leó e hagyományért alapította meg a csillagvizsgálót a vatikáni dombon.

A bűn városa

A Vatikánváros a bűn és az alkohol központja lenne? Attól függ, honnan nézzük. A válasz egyértelműen nem, ám statisztikailag mégis.

Idézőjel ikon

Rendkívül csekély népessége miatt ugyanis itt a legmagasabb az egy főre jutó bűncselekmények száma, amelyek túlnyomó része kisebb, turisták ellen elkövetett lopások vagy zsebtolvajlások.

Ami pedig az alkoholt illeti, a Vatikánban a legmagasabb a borfogyasztás is, amely szintén a kis népesség miatt lehet rekord. Személyenként 74 liter bor fogy évente, ami természetesen a vallási szertartásokhoz szükséges.

A vatikáni Szent Péter tér a bazilikával a háttrben, a téren sok a turista
Kicsiny népessége miatt statisztikailag Vatikánban történik a legtöbb bűncselekmény
Fotó: Bob Krist / Getty Images Hungary

Tenger nincs, hajó van

Végül, de nem utolsósorban, álljon még itt két érdekesség. Az egyik: attól, hogy a vatikáni városállamnak nincs közvetlen hozzáférése a tengerhez, még jogosult a tengeri hajózásra, ráadásul saját, pápai zászló alatt közlekedő hajóival. A másik pedig, hogy noha a Vatikánváros hivatalos nyelve az olasz, a Szentszéké a latin, így az egyetlen bankautomata pénzfelvételi utasításai is latinul vannak.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi
Hrdina-Bárány Zsuzsi, bár rádiós szakirányon végzett, a kommunikáció szak után nyomtatott sajtónál helyezkedett el. Kilencévnyi napilapozás után az online médiában találta meg a helyét: elsőként egy női magazinban dolgozott újságíróként, szerkesztőként és rovatvezetőként, majd három évig egy anyáknak szóló portál főszerkesztői feladatait látta el. Pályafutása során szövegíróként és olvasószerkesztőként is gyűjtött tapasztalatokat, valamint könyvek szerkesztésében is részt vett. 2026 januárjától a Dívány főszerkesztő-helyettese.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.