Egy a millióból: ha ilyen a hajad és a szemed színe, különleges vagy

Olvasási idő kb. 3 perc

Te tudod, hogy melyik a legritkább haj- és szemszín-kombináció a világon? Ez a párosítás olyannyira ritka, hogy egymillióból mindössze egy ember büszkélkedhet vele. Vajon te köztük vagy?

És azt tudtad, hogy a hajunk és a szemünk a testünk két legkülönlegesebb része? Hogy miért? Mert a szem íriszének árnyalata és mintázata minden ember esetében egyedi, és ugyanez igaz a hajunkra is. Minderről egy nemrég készült tanulmány is beszámolt. 

Egy kis genetika

Annak érdekében, hogy megtudjuk, melyik a legritkább haj- és szemszín-kombináció, kicsit bele kell ásnunk magunkat a genetikába. Még az iskolában megtanultuk, hogy egy gén lehet domináns, és az általa befolyásolt tulajdonságok azok, amelyeket látunk is. Illetve lehet a gén recesszív, általuk magyarázható meg, miért születik valaki kék szemmel, mások pedig barnával vagy zölddel.

A géneken múlik, milyen színű lesz a szemünk és a hajunk
Fotó: OR Images / Getty Images Hungary

Az pedig, hogy milyen színű lesz a hajunk, egy adott gén variációihoz kötődik. Ha tudjuk, hogy mely gének játszanak szerepet a haj- és szemszín változásában, akkor megérthetjük, hogy egyes árnyalatok miért gyakoribbak, mint mások. 

A legritkább hajszín

Tegyük fel, hogy édesapádnak barna haja van, édesanyádnak pedig szőke, ennek ellenére valahogy te mégis lángvörös hajjal születtél. Talán hihetetlen, de mindez egyetlen génnek köszönhető. 

Lehet valakinek a szüleitől eltérő színű szeme és haja is
Fotó: Halfpoint Images / Getty Images Hungary

Az MC1R vagy más néven melanocortin 1 receptor gén segít meghatározni a haj, a bőr és a szem színét. Ez a gén jeleket küld a melanocitáknak, vagyis a melanint termelő sejteknek a szervezetben, és a génjeinktől függően eumelanint (általában sötétebb hajjal és bőrrel társítva) vagy pheomelanint (világos, például vörös vagy szőke hajjal társítva) termel. Megfigyelések alapján a vörös hajúaknál az MC1R gén nem működik megfelelően, és ezek a sejtek főleg pheomelanint termelnek, amely alig van jelen a többi hajszínben. 

A kutatók szerint a vörös a legritkább hajszín, mert nagyon kevés, a lehetséges kilencből mindössze három MC1R-változat társul az árnyalathoz.

Ha valakinek csak kettő van ebből a három változatból, akkor szinte biztosan vörös a haja. Ha a három változat közül csak egy van, akkor is nagyobb az esély a vörös hajra, bár valószínűbb, hogy szőke lesz. A másik hat változat a szőkétől a barnáig terjedő hajszínt eredményezhet.

Egy másik tanulmány szerint a szemszín szempontjából fontos OCA2 gén is, ami az MC1R génnel is kölcsönhatásba lép, és csökkentheti annak valószínűségét, hogy valakinek vörös haja lesz.

A kutatók felfigyeltek arra az érdekességre is, hogy a vörös hajúaknak kiemelkedően magas fájdalomtűrő képességük van.

Ez annak köszönhető, hogy az MC1R gén, amely nagy szerepet játszik abban, hogy milyen lesz a hajszínünk, a fájdalomérzetet is módosítja. A tanulmányok igazolják, hogy a nem működő MC1R-rel rendelkező emberek jobban tolerálják az elektromos stimulációt, és fokozott érzékenységet mutatnak a hidegre és a melegre.

A legritkább szemszín

Ahogy az MC1R gén határozza meg a hajszínt, egyetlen gén, az OCA2, 75 százalékban felelős a szemszínért. A szem színét illetően az OCA2 gén határozza meg, hogy mennyi melanin van az íriszben – vagyis a pupillát körülvevő színes gyűrűben – azáltal, hogy szabályozza a P-fehérje termelődését. A kék szemű emberek esetében nagyon kevés P-fehérje van. 

A gének játéka, hogy éppen kinek milyen lesz a külseje
Fotó: fizkes / Getty Images Hungary

De nem az OCA2 az egyetlen gén, amely beleszólhat abba, hogy milyen színű szemekkel születünk. Létezik a HERC2 gén is, amely szabályozza az OCA2 gén működését, lényegében be- és kikapcsolja a P-fehérje-termelést. És van még nyolc további gén, amelyek megnehezítik annak meghatározását, hogy egy babának milyen lesz a szeme színe. Egy kék szemű szülőpárnak ugyanis lehet barna szemű gyermeke, attól függően, hogy az összes gén hogyan hat egymásra.

Tehát arra a kérdésre, hogy melyik a legritkább szemszín, a kutatók a felmérésük alapján azt a választ adták, hogy a zöld szemek a legritkábbak a világon. Bár fontos megjegyezni, hogy sok embernek van zöldesbarna szeme.

Ez a legritkább haj- és szemszín-kombináció

És hogy melyek a legritkább haj- és szemszín-kombinációk? Nos, a kutatások alapján a vörös haj lenne kék szemmel. Ennek is megvan a maga genetikai oka, ami nem más, mint egy génváltozat, ami úgy jön létre, hogy a HERC2 kölcsönhatásba lép mind az MC1R génnel, mind az OCA2 génnel.

Vörös hajú, kék szemű emberekből van a legkevesebb
Fotó: CoffeeAndMilk / Getty Images Hungary

Mivel mind a vörös haj, mind a kék szem recesszív tulajdonság, kicsi az esély arra, hogy a szülők két recesszív génkészletet örökítsenek tovább. A legtöbb esetben a kék szem szőke vagy barna hajjal párosula vörös haj pedig barna, mogyoróbarna vagy zöld szemekkel.

Dogz fesztivál

Jön a DOGZ Fesztivál: te ott leszel?

Május elsején minden eddiginél nagyobb területen várja a kutyásokat és a leendő kutyásokat a DOGZ Fesztivál a Városligetben: közösségi élményt, szórakoztató és szakmai programokat egyaránt kínál az esemény. Falkaséták, kutyás futás és vándor vurstli is várnak a fesztiválon, amelyre a helyszínen levásárolható, 1000 forintos belépő megváltása mellett léphetsz be. Emellé még ajándék is jár! Ugye találkozunk?

A regisztrációt és a programot ezen a linken találod.

hirdetés

Juhász Marianna
Juhász Marianna
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Mindennapi

Erre az üzenetre sose válaszolj Messengeren

A csalók már Messengeren is keresik áldozataikat, biztos és kockázatmentes befektetést kínálva. Különösen gyanús, ha valaki Paysafecard-kódot kér. Aki megkapja a 16 jegyű PIN-t, az gyakorlatilag azonnal hozzáfér a pénzhez.

Világom

„Fájt a hátam, nem tudtam elbújni” – salátát evett a férfi, miközben Trump ellen merényletet kíséreltek meg

Furcsa reakciókat váltott ki a Donald Trump amerikai elnök ellen megkísérelt merénylet a Fehér Ház sajtóvacsoráján résztvevő vendégekből. Volt, akit egyáltalán nem ijesztettek meg a pillanatok alatt káoszba fulladó események, és nyugodtan ülve ette tovább a vacsoráját, mások pedig az asztalokra kikészített pezsgőket és borokat markolták fel és vitték magukkal.

Mindennapi

Indul az újabb bírsághullám: ezt ellenőrzik a nyaralóhelyeken

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a nyár végéig tartó, átfogó ellenőrzéssorozatot indított a legnépszerűbb hazai turisztikai helyeken, hogy próbavásárlásokkal és helyszíni szemlékkel szűrjék ki a szabálytalan vendéglátósokat és taxisokat. A razzia célja a fogyasztók védelme és a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok visszaszorítása a főszezon idején.

VIP

Elhunyt Edith Eva Eger

Elhunyt Edith Eva Eger író, klinikai pszichológus, A döntés című könyv szerzője. A magyar származású holokauszt-túlélő 98 éves volt.

Testem

Ezekben az esetekben lehet szükség EMG vizsgálatra

Az EMG-vizsgálat az izmok működését méri, és gyakran idegvezetéses vizsgálattal együtt segít feltárni az idegek, az izmok és a köztük lévő kapcsolat zavarait. Mutatjuk, milyen tünetek esetén lehet rá szükség.

Világom

Titokzatos erők mozgatják a Halál-völgy vándorló köveit: több száz méteres nyomot hagynak a sivatagban

A Death Valley Nemzeti Park egyik legkülönlegesebb és legtitokzatosabb helyszíne a Racetrack Playa, amely évtizedeken át megoldatlan tudományos rejtély színtere volt. Az első pillantásra sivár és élettelen terület egy szokatlan jelenség miatt vált világhírűvé: vándorló kövei megmagyarázhatatlan módon akár több száz métert is megtesznek – maguktól.