Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy idő (és sok gyakorlás) után az adott nyelv szerkezete és sajátosságai előbb-utóbb feltárulnak a vállalkozó szellemű tanuló előtt, aki így sikerélményekkel gazdagodva folytathatja a nyelvtanulást. Vannak azonban olyan nyelvek, amelyek nagyon nehezen adják magukat, és még azok is, akiknek egyébként jó a nyelvérzékük, megküzdenek velük.
Persze minden nyelvnek megvan a maga szépsége és nehézsége: magyar anyanyelvűként például személy szerint nehezen tudtam a különböző múlt idők igeidejét azonosítani, hogy a helyes használatukról ne is beszéljünk. Ki gondolkodik azon, hogy melyik esemény történt előbb, ha már befejeződött mindkettő?! „Hülye voltál, mondom magamnak, majd, ha ez elmúlik” – énekli Lovasi András, de nyelvvizsgakérdésnek is beillene ennek a mondatnak a fordítása, mondjuk angolra vagy spanyolra. De sok honfitársunknak okoz nehézséget a neolatin nyelvekben a kötőmód elsajátítása, vagy fog ki rajtunk a németben jellemző melléknévragozás.
Mitől nehéz egy nyelv?
Az, hogy milyen nehéznek érződik egy nyelv, természetesen attól is függ, mi az illető anyanyelve. Az angol nyelvterületen élőket sokszor éri az a vád, hogy minimális energiát sem fektetnek a nyelvtanulásba, mivel úgy érzik, nincs rá szükségük, hiszen bármerre is mennek a világon, valamilyen szinten mindenki megérti őket.
A spanyolok (egyik ismerősöm bevallása szerint) minden év végén két dolgot határoznak el: azt, hogy jövőre leszoknak a dohányzásról, és azt, hogy megtanulnak angolul.
Rejtély, hogy ez utóbbi miért okoz jelentős nehézséget számukra, hiszen mindkét nyelv indoeurópai, és a latin eredetű szavak sem olyan ritkák az angolban. Egy lengyel anyanyelvűnek valószínűleg jóval könnyebben megy például a cseh nyelv elsajátítása, mint egy olasznak, de a legnehezebb nyelvek listáját rendszerint mégis az angol anyanyelvűek visszajelzései alapján állítják össze.
Mandarin
A világon a legtöbb ember – Kína lakosságának 70%-a – a mandarint beszéli, így egészen biztosan érdemes lenne megtanulni. A mandarin úgynevezett tonális nyelv, azaz nem ejthetjük ki bárhogyan az adott (többnyire egy szótagos) szót, mert a hanglejtéstől függően mást fog jelenteni. Például a (pinjin átírással) ma szó jelentése, hanglejtéstől függően lehet „anya”, „ló”, vagy „átok”. A helyzetet bonyolítja, hogy minden egyes szót négyféle dallammal lehet kiejteni, tehát nem tudjuk megspórolni a helyes kiejtésbe fektetett munkát. Cserébe viszont a mandarinban nincs ragozás, nincsenek nemek, esetek, igeidők: az egyes szavakat szótári alakjukban rakjuk egymás mellé (mivel másfajta alakjuk nincs is). Mielőtt ennek nagyon megörülnénk, van sajnos még egy rossz hírünk: a kínaiak minden szótagot más-más írásjeggyel írnak. Egy átlagosan művelt kínai 3000 írásjelet ismer, a legnagyobb szótárak viszont 50 000 írásjegyet sorolnak fel.
Arab
Az arab világszerte 280 millió ember anyanyelve, de további 250 millióan beszélik második nyelvként. (Valahogyan ők is megtanulták…) Az arab a világ 22 országában hivatalos nyelv, viszont óriási elterjedése miatt rengeteg dialektusa ismert: az Egyiptomban beszélt arab teljesen más, mint például az Irakban használatos, ráadásul az úgynevezett irodalmi arabtól minden országban többé-kevésbé eltérő nyelvjárást beszélnek. A nyugatiaknak az is nehézséget okoz, hogy jobbról balra kell olvasni (és írni), ráadásul a legtöbb betűnek négy különböző formája létezik, attól függően, hogy a szó elején, közepén vagy végén áll-e, vagy önálló betűként helyezkedik-e el. Ezek mindegyikét különbözőképpen kell kiejteni, a magánhangzókat viszont nem mindig jelölik.
Japán
A japán is előkelő helyet foglal el a legnehezebb nyelvek között, és ezt leginkább háromfajta írásrendszerének köszönheti. A hiragana és a katakana szótagírások, a kandzsi pedig kínai eredetű szóírás, de mindhárom használatos – ezenkívül létezik még a latin betűs írás, a rómadzsi is. Ezek közül a legnehezebb valószínűleg a kandzsik elsajátítása: noha 1947-ben az amerikai megszállás hatására az addigi 50 000 kandzsit kevesebb mint 2000 írásjegyre csökkentették, ezek megtanulása sem gyerekjáték. Az úgynevezett kandzsi kentei vizsgán a japán anyanyelvűek és a vállalkozó kedvű külföldiek is próbára tehetik kandzsiismereteiket. Egy japán általános iskolásnak az első év végére 80 kandzsit kell ismernie, ez felel meg a vizsga 10-es szintjének.
A legnehezebb az 1-es szint: ezzel évente alig néhányan próbálkoznak, de a 90%-uk elbukik.
Nem is csoda: a vizsga sikeres teljesítéséhez 6355 kandzsit kellene ismerni.
Magyar
Bizony-bizony, a magyar is megdolgoztatja azokat, akik szeretnék elsajátítani – még szerencse, hogy nekünk erre már nincs gondunk. A külföldiek szembesülnek az alanyi és tárgyas ragozás rejtelmeivel, a magas és mély hangrendű toldalékolás kihívásaival, hogy a névszói állítmányok finomságairól ne is beszéljünk. Nem véletlenül idézte Ferenc pápa a kedvenc magyar viccét:
„Miért fogunk magyarul beszélgetni a mennyországban?” „Mert egy örökkévalóságig tart megtanulni.”
Navahó
Végül – bár valószínűleg kevesen akadnak, akiknek minden vágyuk ezt a nyelvet elsajátítani – meg kell említenünk az amerikai őslakos navahók nyelvét is, amely olyannyira bonyolult, hogy a második világháborúban ennek segítségével alkottak feltörhetetlen kódot az amerikaiak. Számtalan mássalhangzója között sok olyan van, amely az angolban nem található meg, nincsenek melléknevek, az igék viszont akár nyolcféle előragot kaphatnak. Nem használnak idegen nyelvekből átvett szavakat sem: mindent navahó szavak segítségével írnak körül. Ma már a navahó gyerekek szinte mindegyike kétnyelvű, és a legtöbben sokkal többet használják az angolt, mint őseik nyelvét.
