Vajon mi lehet az oka annak, hogy egyesek képesek egy életen át kitartani választottjuk mellett, míg mások folyamatosan késztetést éreznek arra, hogy keressék az igazit? Az emberekre jellemző monogámia nem egyedi tulajdonság, léteznek olyan állatfajok, melyeknél szintén megfigyelhető. Arra, hogy a monogámiára létezik-e biológiai magyarázat, a kutatók már régóta keresik a választ.
Tudósok egy tanulmányban nemrég arról számoltak be, elsősorban a hormonjaink és a genetikánk felelősek azért, ha úgy döntünk, lehorgonyzunk, és nem váltogatjuk a partnereinket.
A préripockok is tartós kötelékben élnek
Az emberiség monogámiájának története igen régre visszavezethető, hiszen jellemzően őseink is évezredek óta úgynevezett egypartneres párkapcsolatban éltek. Bár ez a fajta elköteleződés nem egyedi, nem csupán az ember sajátossága, a világon élő fajok párválasztási szokásaival összehasonlítva mégis szokatlannak tűnik. De vajon mi motivál bennünket erre? Megmagyarázható a monogámia a biológiával? Vagy ennél sokkal bonyolultabb folyamatról van szó?
A tudósok megfigyelték, hogy az emlősfajoknak mindössze 3-5 százaléka folytat monogám életmódot. Köztük vannak a préripockok is, melyek igen jelentős szerepet játszanak a párkapcsolatok kutatásában. Ezek a kis rágcsálók életre szóló kötelékeket alkotnak, és megosztják a fészküket a partnerükkel, ezért kiválóan alkalmasak a monogámiával kapcsolatos vizsgálatok elvégzésére.
Fontos leszögezni, hogy a tudományos kutatások során a monogámia definíciója nem feltétlenül azt jelenti, amit mi egynejűség vagy egyférjűség alatt a hétköznapokban értük.
Sok tanulmány használja az úgynevezett „szociális monogámia” kifejezést, amely azt jelenti, hogy az állatok hím-nőstény párokban élnek együtt, párosodás után együtt maradnak, és közösen védik az erőforrásaikat. A társadalmi monogámiában azonban kevesebb hangsúlyt helyeznek a szexuális kizárólagosságra, és sokkal inkább a tartós kötelékek meglétére helyezik a fókuszt, hogy jobban tükrözzék a vizsgált állatok viselkedését.
A monogámia biokémiai alapjai
A préripocok megfigyelése rávilágított azokra a biológiai mechanizmusokra, amelyek megalapozhatják ezeknek az állatoknak a monogámiáját. A kutatások során a tudósok azonosították azokat a hormonokat és receptoraikat, melyek felelősek a társadalmi kapcsolatok alakulásáért. Ez a belső elválasztású mirigyek által termelt váladék a vazopresszin és az oxitocin.
Az oxitocint gyakran „szerelmi hormonnak” is nevezik, de fontos szerepet játszik a születés, a szoptatás és az anyai ösztön szabályozásában is. A préripockokon végzett vizsgálatok rávilágítottak, hogy a hormonnak nagyon fontos szerepe van a nőstények életében a párkapcsolat kialakításában.
Például kimutatták, hogy receptorának gátlása megakadályozza a partnerpreferencia kialakulását, míg a receptor stimulálása elősegíti ezt, mert a folyamat során oxitocin jut az agyba. Egyes tanulmányok szerint ez a hatás csak a nőkre jellemző, míg más kutatások arra jutottak, hogy a folyamat mindkét nemnél azonosítható.
A vazopresszinnel kapcsolatban azonban egyértelműen igazolták, hogy döntő fontosságú a párkapcsolat kialakítása során mind a hím, mind a nőstény pocok esetében.
Ez a hormon más pocokfajokban is jelen van, de nekik kevesebb vazopresszinreceptoruk van, ami magyarázat lehet arra, hogy a préripockok miért részesítik előnyben a monogám kötődést.
Egy vizsgálat során a kutatók a vazopresszinreceptor gén egy extra példányát juttatták be nem monogám réti pockok agyába, és azt tapasztalták, hogy náluk is kialakult a fokozott partnerpreferencia, ami a réti pockoknál rendkívül szokatlan jelenség.
Amikor pedig a tudósok igyekeztek meggátolni a vazopresszinreceptorokat, megfigyelték, hogy a párkötési hajlam csökkent, míg a vazopresszin beadását követően ismét felerősödött.
Az eddigi vizsgálatok szerint az emberi szervezetben a hormonok közül az oxitocin játszik jelentős szerepet a kötődésben, bár még a hormonok monogámiát illető szerepével kapcsolatban igen sok kérdés megválaszolatlan a tudomány számára.
A genetika is szerepet játhat a monogámiában
Egyes tanulmányok szerint nemcsak a hormonrendszer működése, hanem genetikánk is felelős lehet azért, hogy a monogámiát választjuk, vagy sem. Svéd kutatók bizonyítékot találtak a vazopresszinreceptor gén egy meghatározott szakaszában való eltérésre. A férfiaknak nulla és két másolata lehet ebből a szakaszból, ám akiknek több példánya van ebből, sokkal hajlamosabbak a poligámiára.
