Fontos határidő közeleg: ezrek jövője múlhat rajta

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Még mindig van haladék, még nem zárult le a jelentkezés. Akik eddig halogatták a döntést, vagy egyszerűen kifutottak az időből, azoknak itt a lehetőség, hogy most nagyobb esélyekkel próbálkozzanak. Van új határidő!

A felsőoktatási felvételi eljárás összetett, akárcsak az ezt megelőző jelentkezési protokoll. Bár az idén érettségiző diákok és a tanulni vágyó felnőttek többsége február 15-ig jelentkeztek egyetemre, vannak, akik kifutottak az időből. Egyesek szimplán hibáztak, és nem figyeltek a határidőre, mások nem tudtak dönteni a képzések között, megint mások csak tavasszal kaptak kedvet a továbbtanuláshoz. Az intézményeket nem érdekli, hogy milyen ok áll a háttérben, hiszen a cél, hogy az üres helyeket feltöltsék. Bizonyos szempontból még azt is mondhatjuk, hogy jobb esélyekkel indulnak a pótjelentkezéssel pályázók. 

Az utolsó határidő július közepe

A legtöbb érintett jól megjegyezte, hogy a jelentkezési határidő február 15. Erről számos tájékoztatást közölt az Oktatási Hivatal. Azt is tudjuk, hogy a felvételi eredményekről július végén kapnak hírt a pályázók. Mégis, a hivatal kérdésünkre azt válaszolta, hogy nem tudják megnevezni a pótfelvételi jelentkezés határidejét. „A sikeres felvételi eljárások száma határozza meg, hogy az oktatási intézmények lehetőséget adnak a pótfelvételire, vagy sem.” Ahol maradnak helyek, mert a vártnál kevesebb diák nyer felvételt, ott várhatóan hirdetnek pótfelvételt. Például, amennyiben a kommunikáció és médiatudomány szakon a kapacitás 100 fő, és a ponthatár 450, a jelentkezők egy részének pedig ennél kevesebb pontja van, akkor nem kezdhetik meg az adott helyen a felsőfokú képzést, ugyanakkor a kapacitás nem csökken, így a fennmaradó helyekre mások is pályázhatnak a pótfelvételi eljárás során. Az Oktatási Hivatal javaslata szerint, akit egyetlen helyre sem vettek fel, az válasszon egy alacsonyabb ponthatárral induló szakot, és a pótfelvételi alkalmával jelentkezzen rá. De hol maradtak helyek? Ezt mindenkinek magának kell figyelni a hivatalos fórumon.

Érdemes inkább jelentkezni, mint a pótlehetőséget is elmulasztani
Fotó: GettyImages

Mikor hirdetnek pótfelvételit?

Erre valóban csak július végén fogunk választ kapni, azonban a hivatal szerint az egyetemek túlnyomó többsége biztosít pótfelvételi lehetőséget. Ebben az esetben nem változnak a ponthatárok, a feltételek vagy a tervezett beiratkozás. „Augusztus elején a felsőoktatásért felelős miniszter döntése alapján pótfelvételi eljárást is meghirdethetnek az intézmények. Akiket a pótfelvételi során felvesznek, szintén szeptemberben kezdhetik meg tanulmányaikat.” Ugyanakkor fontos, hogy ameddig az általános eljárás során hat szak jelölhető meg, addig a pótfelvételivel már csak egyetlen jelölés adható. Legkorábban július végén, legkésőbb augusztus elején zárul le a pótfelvételi jelentkezés, míg az eredményhirdetés augusztus utolsó napjaiban várható. De ez nem jelent hátrányt a friss diákok számára.

Idézőjel ikon

„Mindenki időben elintézheti a beiratkozást és a többi hallgatóval együtt kezdheti meg a tanévet, ami a legtöbb egyetemen szeptember második hetén indul.”

Sikerült, már csak tanulni kell

Akik a pótfelvételi eljárás során szerencsével jártak, és bejutottak a szabadon maradt helyekre, azoknak nincs más dolguk, mint figyelni a további időpontokat, hogy ne maradjanak le a beiratkozásról. Ezt követően indulhat a tanulás. És hogy könnyebb dolguk van azoknak, akik pótfelvételivel jelentkeznek? Legfeljebb abból a szempontból, hogy már tudják, hova nem érdemes beadni a pályázatot. Az eredményt megelőző stressz és a kötelező dokumentumok feltöltése alól nem mentesülnek. Mindenesetre érdemes élni ezzel a lehetőséggel, elvégre, ha valaki bejut egy egyetemre, akkor intézményen belül még mindig könnyebb lehet szakot váltani, mint úgy és újra jelentkezni. 

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Fehérjepor nőknek: marketingfogás, vagy tényleg szükségünk van rá?

A fehérjeporokról sokan még mindig azt gondolják, hogy elsősorban testépítőknek vagy élsportolóknak valók, miközben egyre több hétköznapi ember használja őket a mindennapi étrend részeként. De valóban szükség van rájuk, vagy inkább csak kényelmi és marketingtermékekről van szó?

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.