Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Egy alig 1000 fős kis falu, Penészlek iskolájában csodát tesz az igazgatónő, Hajdu Henrietta. A gyerekek jó fele hátrányos helyzetű, de olyan még nem fordult elő, hogy nyolcadik után nem tanultak tovább. Sőt, művészek, tanárok, szociálpedagógusok is kikerültek a padokból.
Az iskola folyosóján végig feliratok: „Fantasztikus vagy!”, „Tehetséges vagy!”, „Légy céltudatos!”, „Soha ne add fel!”, „Kezdj tiszta lappal!”. Az igazgatónő, Henrietta nem győzi sorolni, milyen pályázatokon indultak, és milyen címeket nyertek el. Többek között kiváló akkreditált tehetségpontként működnek, de megkapták az örökös boldog iskola, az energiatudatos iskola és az ökoiskola kitüntetést is. 9 éve mindig ott vannak a nemzetközi filmmaratonon, és a gyerekek rövidfilmjei rendre kapnak díjat. Annak ellenére, hogy kis létszámú az iskola, országos versíró, filmkészítő és minősítő táncversenyt is rendeztek, több száz résztvevővel.
„Te vagy a pótanyám!”
Most éppen a Hősök Tere Alapítvány trénerei jöttek sokadik alkalommal a gyerekekhez, hiszen a Hős Iskola Programban is részt vesznek. A hatodik, hetedik és nyolcadik osztály együtt dolgozik, színes papírokra írják, ki miben jó. A foci, a takarítás és a főzés mellett a tánc is gyakran felmerül.
„Úgy gondoltam, hogy a roma gyerekek szívéhez a zenével, a tánccal lehet igazán közel férkőzni, így elmentem megtanulni a tradicionális táncot” – meséli Henrietta. „Amikor fellépünk, én is felmegyek a színpadra, és velük táncolok. És nem csak a roma diákok, a magyarok ugyanúgy tagjai a tánccsoportnak. Van olyan nyolcadikosunk, aki önálló koreográfiával lép fel, és szeptembertől művészeti iskolába fog járni.”
A gyerekek kosárlabda-, röplabda-, fociedzésre járnak, de van kézművesszakkör, gondoznak saját veteményeskertet, a kis tóhoz a nagydiákok a falubeliektől kapták az alapanyagot. De szerveztek a szülők jótékonysági bált is; a bevételből sötétítőfüggönyt varrattak a termekbe.
„Nem tudnék én tenni az iskoláért, ha a szülők és a kollégáim nem lennének mellettem. Összetartunk, van, hogy az iskola udvarán grillezünk a gyerekekkel és a szülőkkel. Most éppen két kolléga már az esti szerenádhoz készül elő; fasírttal, krumplisalátával látjuk vendégül a gyerekeket, ők pedig verset írnak nekünk. Volt olyan gyerek, aki azt írta tavaly a költeményébe az egyik kolléganőnknek, hogy »te vagy a pótanyám«.”
Három falu iskoláját vezeti
Heni két megyével arrébb, Békésben nőtt fel egy kisvárosban, Dévaványán. Azt mondja, pici gyermek korában tudta, hogy tanítani akar. Hatodikosként már engedték, hogy ő kézműveskedjen a kisebbekkel a táborban.
„A pedagógusdiplomámmal a zsebemben aztán Debrecenbe költöztem, de ott nem kaptam állást. Aztán szembejött egy hirdetés, hogy Penészlekre keresnek magyartanárt. Nyolc évig ingáztam, minden hétköznap 4-kor keltem, hogy a fél 5-ös busszal induljak Penészlekre. Soha nem felejtem el: az első munkanapomon sétáltam az iskola felé, és szembe találtam magam egy tehéncsordával. Felhívtam az akkori főnököm, hogy biztosan jó helyen járok-e” – idézi fel Heni nevetve.
Azóta már Penészleken lakik, és öt éve ő lett nemcsak a helyi, de az encsencsi és a nyírvasvári iskola igazgatója is.
„Először nem akartam elfogadni a felkérést, mert tartottam tőle, hogy így a penészleki iskola háttérbe szorul, de végül sikerült megegyezni. Most reggel magyarral kezdek itt, majd átmegyek Encsencsre matekot tanítani, délután pedig már újra itt vagyok. Délután is megtalálnak a diákok, ha szükség van rám. Elmondhatják, ha baj van, és segítünk.”
Közben megérkezik a polgármester asszony, Klenik Sándorné Marika. Ötödik ciklusát tölti a falu élén. Az önkormányzatnál a pénzügyekért felelt, amikor közel húsz éve a helyi orvos bátorította, hogy induljon a választáson.
„Itt nincs ellentét romák és nem romák között; együtt nőttünk fel, mindannyian ebben az iskolában végeztünk, sőt, vannak vegyes házasságok is”– meséli a falu vezetője. „Az óvodát egy roma szakember vezeti, példás gonddal. Örülök, hogy őt választottam a jelentkezők közül.”
Sokáig nem hitte el, milyen tehetséges
Az alapítvány trénerei már az ötödikeseknek magyarázzák, mi az a bámészkodó hatás. A 11 évesek azt mondják, Penészleken nem lehet elképzelni, hogy valaki elesik az utcán, és nem segítenek neki. Nem is csoda: a gyerekeket kisiskolás koruktól arra nevelik, hogy lássák meg, ha segíteni kell.
„Rendszeresen járnak át a szemközti idősek otthonába; van, aki felolvas egy idős néninek, mások a kerekesszékbe kényszerült lakókat viszik el levegőzni” – meséli az igazgatónő. „A nagyobbak segítik a kisdiákokat, de az is elképzelhetetlen, hogy egy tanár belép az ajtón egy nagy dobozzal, és ne ugorjanak öten, hogy kivegyék a terhet a kezéből.”
Henitől kérdezem a titkot, de azt mondja, nincs titok. Csak nagyon szereti a munkáját, és igazán támogató környezetben dolgozhat.
„Járhat egy gyerek azért iskolába, hogy megkapja a matek hármast, és azért is, hogy jól érezze magát, és kihozzuk belőle a maximumot. Én mindig erre törekedtem. A nyolcadikosok közül négyen mennek szakképző iskolába, egy szakgimnáziumba, heten pedig szakközépiskolába. Olyan itt nem volt, hogy egy gyerek ne tanuljon tovább, az más kérdés, ha a szülők nem támogatják, és későbbkibukik a középiskolából. Mi viszont úgy állunk hozzájuk, hogy mindenki tehetséges, csak meg kell találnunk, hogy miben. A régi diákjaink közül akad, aki ma már tanár, más szociálpedagógus, és volt, aki dedikálva hozta a könyvét. Az egyik legszebb történet egy mozgássérült roma fiúé. Sokáig nem akarta elhinni, mennyire tehetséges művész, mert a kezét nem tudta tökéletesen használni. Mára kiállítása is volt Budapesten a műveiből…”
