Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
A XXI. század rohanása sem szüntette meg a remeteséget a világban. Magyarországon is több remete él, akik közöttünk vannak. De hogyan élnek ilyen titokzatos életet? Olyanok, mint a szentek?
A remeteség hallatán középkori, idős, zsákruhában járó férfiak jutnak eszünkbe. Holott ez a kép távol áll a mai remetéktől, akiknek az élete sok szempontból csodálatra méltó. Ők azok, akik megtanultak egyedül élni.
Nem titok a remeteélet!
Egészen a kommunista keresztényüldözésig több remete élt magányosan a Mecsek és a Pilis erdőiben, elvonultak az emberek elől, nem kapcsolódtak családhoz, barátokhoz, közösséghez, egyedül Istenhez. De az egyház tudta, a remeték ékes példái annak, hogyan adhatja át egy ember a teljes életét Istennek, ezért szabályozták a remeteséget, hogy tagjai közelebb kerüljenek a nyilvánossághoz. Ma a mindenkori megyés püspök hozzájárulása szükséges ahhoz, hogy valaki ezt az életet gyakorolja. Hogyan történik mindez? Remete bárkiből lehet, aki úgy érzi, hogy erre hívta Isten. Ilyenkor több beszélgetést szerveznek a remeteségre készülő nővel vagy férfival, amihez szerzetesek, papok, illetve a megyés püspök csatlakozik, így tudják megállapítani, hogy a jelentkező valóban készen áll erre a pályára, vagy inkább a világban van feladata, például szülőként. Amennyiben pedig meggyőződnek róla, hogy a jelentkező valóban elvonultan akar szolgálni, mindenben segítik. A remeteélet fontos része az örökfogadalom, vagyis amikor az illető fogadalmat tesz arra, hogy Jézus tanítása szerint él és cselekszik. Ezt a fogadalmat évente megújítják a remeték – a szertartás hasonló ahhoz, ahogy a szerzetesek is évente megújítják fogadalmukat a szentmise keretei között.
Hogyan zajlik az élet?
Az elvonult élet nevében is szerepel, hogy távol vannak a zajos várostól, így jellemzően a környező falvakba költöznek, ahol egyszerű körülmények között telnek napjaik. Tisztaságban, engedelmességben és szegénységben élnek. A tisztaság arra utal, hogy nem foglalkoznak a világi dolgokkal, nem néznek televíziót, nem használnak közösségi médiát, elfordulnak a divattól, politikától, szexualitástól és minden mástól, ami eltereli gondolataikat az imádságos életről. Az engedelmesség annyit tesz, hogy alázattal követik az egyház tanítását, eleget tesznek a megyés püspök kérésének (ilyen lehet egy szolgálat ellátása, mint a helyiekkel folytatott lelki beszélgetés), illetve betartják a fogadalmukat. Van, aki némaságot vagy a betegek gyógyítását választja – a némasági fogadalom ünnepekkor feloldható. Végül a szegénység révén lemondanak a luxuscikkekről, mindarról, amire nincs feltétlenül szükség az emberi életben (krémek, illatszerek, mindenféle ruha, cipő, táska, bútor), vagyis csak alapvető tárgyakat használnak, ezzel is ellentmondanak a gazdaságelvű gondolkodásnak.
A közöttünk élő szentek
Magyarországon is többen döntöttek a remeteség mellett, például jelenleg Baranya vármegyében, valamint az Ipolyságban él elvonultan egy férfi és egy nő, akik – hasonlóan a szerzetesekhez – szigorú napirendet követnek. Hajnalban, 4-5 óra között ébrednek, és 7 óráig reggeli dicsőítést, vagyis laudest végeznek. Ezt követően bekapcsolódnak a helyi, reggeli szentmisébe, ha tehetik. Amikor nincs szentmise, rádión keresztül élik meg a szertartást. Délelőtt és délután dolgoznak egyszerű otthonukban, kertet művelnek, hogy legyen élelmük, vagy szellemi munkát végeznek – elmélkednek, kutatnak valamilyen egyházi témában. Estére visszatérnek a templomba, ahol együtt imádkoznak a hívekkel. Egész napjukat átjárja az imádság és hálaadás. Életük leginkább abban különbözik a rendházban élő szerzetesek mindennapjaitól, hogy közösség helyett magányosan keresik Istent. Érdemes ellátogatni a Magyar Pálos Rend pécsi templomához vagy Ipolydamásdra, hogy bejárjuk azokat a helyeket, ahol a remeték élnek.
