Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke büszke lenne az utódokra

Olvasási idő kb. 3 perc

Batthyány-Schmidt Margó és lánya, Batthyány Kata együttműködése nemcsak egy különleges anya-lánya kapcsolatról tanúskodik, hanem a főnemesi család értékrendjéről is. Személyesen mesélnek arról, hogyan dolgoznak együtt a mindennapokban.

Húsvét után találkozunk, Kata nyit ajtót, a családi ház dolgozószobájában ülünk le. Margó éppen dolgozik, ő áll a Magyar Női Unió Egyesület és a Magyar Batthyány Alapítvány élén. Fáradhatatlan. Hamar kiderül, hogy gyermekei ebben biztosan hasonlítanak rá. A legidősebb, Nathalie Frankfurtban él, a banki szektorban helyezkedett el; húga, Kata Londonban dolgozik a világ legrégebbi aukciósházában, a híres Christie’snél; míg öccsük, Boldizsár most fejezi be közgazdaságtani tanulmányait. Mindhárman sokat tesznek a családi hagyomány és értékrend megőrzéséért. A beszélgetés alatt Kata rögtön kiemeli, hogy a Magyar Batthyány Alapítványnak elnökségi, míg a Fiatalok Batthyány Körének alapító tagja.

„Varázslatos volt”

„Szerencsére London csupán néhány óra repülőútra van, ezért nem jelent gondot gyakran hazajárni. A következő két évben Magyarország és Anglia között fogok utazni, viszont hosszú távú terveimet itthon szeretném megvalósítani” – mondja Kata, közben Margó büszkén figyeli lányát, majd hozzáteszi, valóban számít rá a jövőben. „Katának nagyszerű érzéke van ahhoz, hogy jól gazdálkodjon az idejével. Ezt számtalan alkalommal igazolta, például a közelmúltban bemutatott Az orvosok hercege – Boldog Batthyány-Strattmann László film készítése során.”

A Batthyány család 2022 nyarán forgatott filmet Boldog Batthyány-Strattmann László életéről, amelyben Kata és Boldizsár egy közös jelenetben arról beszélget, hogy mit jelent számukra a főnemesi cím. Bár Kata nem tudott személyesen jelen jelenni minden gyártási helyszínen, mégis, amikor csak tehette, bekapcsolódott a munkába. Ezt megelőzően egyetemi évei alatt még szorosabban együttműködött édesanyjával, így született a „Tony – Szeressétek egymást és tiszteljétek Atyátok emlékét!” című színházi előadás. Évek múltán is boldogan emlékeznek vissza az alkotói folyamatra. „Varázslatos élmény volt mamival együtt dolgozni egy olyan színdarabon, ami Batthyány Lajosra emlékezik. Mindketten szeretjük a művészetet, ez az előadás igazán közel hozott minket egymáshoz” – meséli Kata. 

Anya és lánya /Fotó: Sárközy Marianna

A múlt alapja jelenti a jobb jövőt

Batthyány-Schmidt Margit munkája kétségkívül nagyban hozzájárul ahhoz, hogy megismerjük a főnemesi család történetét, értékrendjét és a jelenben betöltött szerepét. Az alapítványok vezetése mellett egyik legfőbb feladatának tartja a Magyar Női Unió céljainak megvalósítását, a nők támogatását. Most például éppen a TalentA Magyarország – 2023 Oktatási és támogatási program női gazdálkodók számára projekten dolgozik.

„A fiatalság felkarolása egy olyan tevékenység, ami a jelenben zajlik, de a jövőt is szolgálja. Mindig is nagy érdeklődéssel követtem az új generáció képviselőit, hivatásomnak érzem, hogy lehetőséget biztosítsak az ígéretes fiataloknak. Büszkeséggel tölt el, hogy Kata és Boldi együtt megalapította a Fiatalok Batthyány Körét, ezáltal ők is csatlakoznak ehhez a misszióhoz” – magyarázza Margó. A szervezet havonta tervez közösségi eseményeket egyetemista korú nők és férfiak számára, ahol minden alkalommal különleges személyek tartanak előadást. Április 26-án például Szalai Ádám, 86-szoros válogatott labdarúgót hívták meg körükbe, hogy szemtől szemben beszélgessen a fiatalokkal. Kata már sorolja is, hogy milyen fontos közéleti szereplőket terveznek megszólítani a jövőben. Bár londoni munkája miatt nem tud részt venni minden eseményen, a szervezésből kiveszi a részét, semmi esetre sem fordulna el ettől a munkától.

Idézőjel ikon

„Mamitól tanultam, hogy a hitelesség és a becsületesség milyen fontos, én is szeretném megőrizni ezeket a jellemvonásokat.”

Találkozó Batthyány Lajos leszármazottjaival

Anya és lánya tehát sokat dolgoznak az értékek továbbadásán, ezt igazolja közös színházi alkotásuk, projektek és a terveik, minthogy hamarosan Spanyolországba utaznak, hogy tovább keressék a Batthyány-örökséget, így Batthyány Lajos leszármazottjaival is találkoznak. Még nem tudjuk, hogy milyen kincsek származnak majd ebből a kezdeményezésből, azonban biztos, hogy hallani fogunk róla. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Vermes Nikolett
Vermes Nikolett
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kijátszotta a cenzúrát: titokban tanította feminizmusra a lányokat a szocializmusban a magyar írónő

A Kádár-korszakban a cenzúra mindent látott és mindent ellenőrzött, de volt egy terület, amit a rendszer bürokratái mélyen lenéztek és elhanyagoltak: a lányregényeket. Ezt a zseniális kiskaput használta ki Kertész Erzsébet, a „Csíkos könyvek” koronázatlan királynője. Miközben a kultúrpolitika azt hitte, a szerző csak ártatlan, romantikus történetekkel szórakoztatja a kislányokat, ő valójában a legkeményebb feminizmust, a női egyenjogúság és az önmegvalósítás eszméit csempészte be a gyerekszobákba Hugonnai Vilma vagy Szendrey Júlia sorsán keresztül.

Életem

Ezt rontják el a legtöbben az adóbevallásukban

Sokan csak az szja-bevallás átnézésekor szembesülnek azzal, hogy év közben rosszul nyilatkoztak, jogosulatlanul vettek igénybe kedvezményt, vagy elmulasztottak feltüntetni egy fontos adatot. A NAV szerint továbbra is a gyermekek után járó kedvezményeknél fordul elő sok tévedés.

Mindennapi

Sokan nem tudják: ilyenkor nemet mondhatsz a túlórára

Téves az a nézet, hogy a főnök bármikor, korlátlanul benn tarthat munka után. Bizonyos esetekben a túlóra egyáltalán nem rendelhető el, máskor pedig csak a munkavállaló írásos hozzájárulásával. A munka törvénykönyve külön szabályokat állapít meg a rendkívüli munkaidőre, vagyis arra, amikor a dolgozónak a beosztásán túl kellene munkát végeznie.