Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Ez az a téma, amivel kapcsolatban a legtöbbet hárítunk. Ilyen velünk nem történhet meg, biztos, hogy nem volt ilyen a családunkban sem, azt pedig végképp a világ szégyenének tartanánk, ha a gyerekünkkel esne meg.
Jó erősen becsukjuk a szemünket, és akkor nem látjuk az ok-okozati összefüggést, ami már az általános iskolai tankönyvekben is benne van: a védekezés nélküli szexuális aktusból gyerek foganhat. Egyszerű biológiai tény. Nem veszi figyelembe az életkort, a társadalmi a státuszt, az anyagi helyzetet, nem kérdezi meg, akarjuk-e. Csak megtörténik. Akkor is, ha 45, és akkor is, ha 15 évesek vagyunk. Akkor is, ha nem akarunk róla tudomást venni, hogy a gyerekünk nemi életet él. Ha nem akarunk szembenézni a felelősséggel, hogy nem világosítottuk fel időben, hogy nem voltunk képesek megelőzni ezt. Ha a terhesség 12. hetéig nem végeznek megszakítást, akkor már csak az a kérdés marad, szülés után megtartjuk-e a gyereket, vagy örökbe adjuk. Utóbbi esetben hat hetünk van, amíg meggondolhatjuk magunkat. Hat keserédes, feszültségekkel, kétségekkel és bűntudattal teli hét.
Csak Magyarországon minden évben 10-20 esetben fiatalkorú, azaz 14–18 éves anyák adják örökbe a gyermekeiket. Mert késő volt az abortuszhoz, mert észre sem vették, hogy terhesek, mert a szülőknek csak későn szóltak: ezer indok lehet, megoldás viszont annál kevesebb van. Ezért olyan fontos, hogy minél több felnőtt és kamasz megnézze a Hat hét című filmet. Mert be kell látnunk, hogy a tinédzserterhességek, sőt eleve a nem kívánt terhességek megtörténnek. Tudnunk kell, mivel jár egy ilyen folyamat, mi zajlik egy talán nővé sem érett lány vagy akár egy többgyerekes, de rossz anyagi helyzetben élő feleség lelkében, ha le kell mondania a gyermekéről. Miért? Hogy végre elkezdjünk tenni a megelőzésért, és végre abbahagyjuk a „megesett” lányok, nők, asszonyok megszégyenítését.
A Hat hét című filmnek ez az egyik célja a sok közül. Hogy mi még, arról a rendezőjével, Szakonyi Noémi Veronikával beszélgettünk.
Mesélsz arról egy kicsit, honnan jött a film ötlete?
Az ötlet a férjemtől és alkotótársamtól, Vincze Máté Arturtól jött, akivel még a Színház- és Filmművészeti Egyetemen találkoztunk a dokumentumfilm-rendező mesterképzésen. Máténak állandó témája volt az örökbefogadás, nagyon sokat kutatott a témában, erről készítette a diplomafilmjét, és a hathetes időszakról is ő mesélt nekem.
Te hogyan kapcsolódsz a témához, miért tetszett meg?
Máté lelkesedése engem is átfűtött, minél többet beszélgettünk róla, annál közelebb került a szívemhez a téma. A nyílt örökbefogadás során az a hat hét, amíg az életet adó anya meggondolhatja magát, mindkét félnek egy érzelmileg nehéz, kiélezett helyzet. Óriási tétje van, erős dramaturgiai potenciál rejlik benne. Először dokumentumfilmben gondolkodtunk, de aztán úgy döntöttük, hogy a kamera jelenlétével nem szeretnénk az érintetteket befolyásolni ebben az érzékeny periódusban. Rengeteget kutattunk, interjúztunk, és azt éreztük, hogy egy játékfilm keretein belül is jól elnavigálnánk a témában. Sőt, a fikció lehetőséget adott arra, hogy olyan közel menjünk a történethez és a szereplőkhöz, amennyire csak akartunk.
Mennyire fiktív ez a történet?
A film gerincét egy életet adó anya igaz története inspirálta, de nagyon sok más helyzetből is merítettünk. Semmi sem történt meg a valóságban pontosan úgy, ahogy a filmben bemutattuk, viszont ügyeltünk arra, hogy a történet hiteles maradjon a dramatizálás ellenére is.
Ezt én is csak megerősíteni tudom, nézőként kifejezetten életszagú a film, az emberben fel sem merül, hogy ez valami távoli, „itt meg sem történhetne” típusú élethelyzet. Pont ezért olyan erős is, hiszen látjuk benne akár a saját életünk különböző lehetőségeit is. Ugyanakkor pont a közeliség miatt bennem felmerült a kérdés, hogyan tudtatok életet adó és örökbe fogadó szülőkkel beszélgetni, miként találtatok interjúalanyokat egy ennyire tabusított témakörben?
Az örökbe fogadó szervezeteken keresztül vettük fel a kapcsolatot a szülőkkel. Borzasztóan hálásak vagyunk, hiszen a civil szervezetek segítsége nélkül nem tudtuk volna megírni ezt a forgatókönyvet. Gondolok itt Budavári Zitára a Bölcsőtől, Katona Andreára a Fészek Alapítványtól, Mócsa Nikolettára a Gólyahírtől, Lukács Józsefre a Várva Várt Alapítványtól, Mártonffy Zsuzsára az örökbe.hu-tól. Mindannyian igen sok információval járultak hozzá ehhez a filmhez, összekötöttek érintettekkel, és lelkesen segítettek, bármikor hívhattuk őket.
Mennyire volt megrázó ezeket a valós történeteket hallgatni?
Nagyon. Amikor a film főszereplőjét, Zsófit kiválasztottuk, Román Katalin színésznőnek is lehetősége volt az egyik életet adó anyával beszélgetni, és ez szerintem egy életre meghatározó élmény maradt neki. Megrázó beszélgetés volt, és azt éreztem, hogy Katunak ez nagyon sokat adott abban, hogy mélységeiben is meg tudja teremteni Zsófi állapotait.
Mi alapján történt a szereplőválogatás?
Erős víziónk volt Zsófiról. Tudtuk, hogy kit keresünk. Rengeteg nagyon tehetséges fiatal színészt castingoltunk, autentikus szereplőket, színészi múlt nélkül élsportolókat, pingpongosokat is kerestünk, de nagyon hosszú ideig nem találtuk Zsófit. Aztán az egyik osztálytársunk, Molvay Norbert ajánlotta Román Katalint. Amikor bejött, fantasztikus volt, éreztük a libabőrt, hogy ő lesz Zsófi, de még többször visszahívtuk, megnéztük, hogyan működik azokkal a színésznőkkel, akiket az édesanyja szerepére castingoltunk. Egy bökkenő volt: nem tudott jól pingpongozni, míg a filmbéli Zsófi profi sportoló.
Hogy oldottátok meg?
Volt 2-3 hónapunk a forgatásig, Katu pedig naponta több órát járt el edzeni profi pingpongosokkal, a Statisztika SE edzőivel, versenyzőkkel (a filmben látott lányok mind profi sportolók), így fel tudtuk úgy venni a jeleneteket, mintha valóban profin játszana. Nagyon sokat segített a filmbéli pingpongcsapat, kitalálták a megfelelő koreográfiákat, úgy adták a labdákat Katunak, hogy vissza tudja ütni. Kemény összmunka eredménye látható a filmben, amiben Katu kitartásának is hatalmas szerepe volt.
Nagyon jó látni a filmben a megküzdést, ahogy Zsófi mindent megtesz annak érdekében, hogy a kiugrása lehetőségét jelentő versenysportban a legjobb legyen. De Zsófi végig, az egész filmben elszántan menetel előre, folyamatosan küzd. Ez az egyik üzenet, amit át akartatok adni a filmmel?
Az egyik legfontosabb üzenet, amit Zsófi ki is mond a filmben, hogy „nincs semmi baj”. Persze a szubtextusban az életet adó anyák társadalmi megbélyegzését és a magárahagyottságot is szerettük volna bemutatni. Célunk, hogy elgondolkozzon a közönség arról, hogy ez egy érthető motivációkból fakadó komplex helyzet, és hogy pokoli nehéz egy ilyen döntést meghozni. Ez egy seb, ami lassan gyógyul, és mindig ott marad. Fel szeretnénk szólalni az ítélkezés ellen, és empatikus hozzáállásra ösztönözni. Nagyon könnyű rávágni, hogy „ez borzalmas, ki mond le a saját gyerekéről”, anélkül, hogy belegondolnánk, mi rejlik a döntés mögött. Az életet adó lehet kiskorú, lehet abúzus áldozata, hordhatja akár a saját rokona gyerekét, élhet olyan körülmények között, amiben ő maga is alig boldogul, nemhogy egy csecsemő. A filmbéli Zsófi a lehető legjobb döntést hozta az ő helyzetében, és ezt mindenkinek tiszteletben kell tartania.
Mit szóltatok a film fogadtatásához? A franciaországi Arras-ban a legjobb rendezés és a legjobb ifjúsági film díját vittétek el, Román Katalin a törökországi Boszporusz Filmfesztiválon elnyerte a legjobb színésznő díját. Az 'A' kategóriás Tallinn Black Nights filmfesztiválon a Just Film versenyszekció nagydíját kaptátok meg, a 2022-es miskolci CineFest Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában a fesztivál nagydíját nyertétek el. 2023 februárjában a legjobb film és a legjobb női főszereplő kategóriájában a Magyar Filmkritikusok díjazták. Mennyire számítottatok erre?
Meglepődtünk. Persze reménykedtünk abban, hogy bejutunk fesztiválokra, hogy szeretni fogja a filmet a közönség, de azt, hogy ennyire erős reakciókat vált ki, és hogy ilyen díjakat nyer, arról álmodni sem mertünk. Nagyon örülök, hogy megérinti a nézőket, hogy beszélnek róla, hogy egyáltalán beszélünk erről az egész témáról. Rengeteg ember van hasonló helyzetben, és talán változásokat is el lehet érni. A holnapi mozipremier után még több emberrel lehet beszélgetni, a témát még inkább a köztudatba hozni, erősíteni a film üzenetét.
Milyen változásokat szeretnél elérni?
Az elmúlt pár év annyira legyalult minket érzelmileg, hogy hajlamosak vagyunk gyorsan ítéletet mondani. Sokan iszonyatosan el vagyunk fáradva, gyakran emocionális szürkeségben létezünk. Ez a film talán arra tud tanítani, hogy összetettebben lássuk az embertársainkat. Semmi sem csak fekete és fehér, finom árnyalatok vannak, és sok tényező áll egy emberi döntés mögött. Az örökbefogadók számára korábban kötelező tanfolyamról is szeretnénk beszélni. A tanfolyam 2020 óta nem kötelező, csak opcionális, pedig minden szempontból kritikus fontosságú, ezenfelül pedig rengeteg segítséget, kapaszkodót nyújt.
Ezenfelül a fiatalok oktatása is fontos számunkra. A kamaszok úgy élnek nemi életet, hogy nem ismerik a saját testük működését. Ebben a helyzetben nem segít a prüdéria, valódi párbeszédnek kellene indulnia a fiatalok és a felnőttek között. Az oktatásból hiányzó felvilágosítás valódi katasztrófákhoz vezethet. Szeretnénk majd olyan közönségtalálkozót is, ahol szakember beszél a legfontosabb tudnivalókról. Például arról, hogy a lányok hogyan követhetik a saját menstruációs ciklusukat, hogy ne történhessen meg az, hogy 3 hónapos terhesen veszik észre, hogy egyáltalán várandósak. Nem véletlen a 12-es karika a filmen, nagyon szeretnénk, ha iskolákba, minél több fiatalhoz eljuthatna a film.
(Kiemelt kép: YouTube)
