Ezeket a filmes kliséket unjuk a legjobban

Olvasási idő kb. 4 perc

Februárban mindig megszaporodik a romkomok száma – az összes felvonultatható kliséikkel együtt – a streamingszolgáltatók oldalán. A Valentin-nap ugyan már lecsengett, de a hatása velünk maradt, és nem jó értelemben.

Lehet, hogy velem van a baj, hogy nem vagyok elég romantikus alkat, és jobban értékelem, ha kiporszívóznak helyettem, mint ha kapok egy szál vörös rózsát, de akkor se fér a fejembe, miért kell ugyanazokra a sémákra felhúzni minden egyes romantikus vígjátékot már évtizedek óta.

Van rá kereslet

Még mindig van, aki jókat vihorászik a már korábban legalább 10 filmben elsütött szituációs poénokon, és izgul a felfokozott, ám abszolút kiszámítható végjáték előtt, hogy vajon tényleg egymásra talál-e a két szerelmes? Mivel Hollywood minden évben kijön egy hasonló forgatókönyv alapján készült „remekművel”, gyanítom, hogy igen. Őket semmiképp sem szeretnénk megsérteni, de azért összeszedtünk jó néhány irritáló romkomklisét.

Vajon azért játszódik a romkomok nagy része New Yorkban, hogy dugóba lehessen kerülni egy taxiban a nagy finálé alatt?
Fotó: Tetra Images / Getty Images Hungary

Ne már! Megint itt egy bélbajos hősszerelmes?

Miért van az, hogy még mindig előveszik a romantikus vígjátéknál a vécére rohangálós kínos helyzetet? Először és utoljára a Dumb és Dumbernél működött a hasmarsjelenet, mert bár sokkolóan volt vicces, de mégsem erőltetve, hanem őszintén elborzadva kacarásztunk rajta. Gondolom, ebből kiindulva vettették be később még jó pár filmnél a randi alatt, nászút során „ránk tör a szapora” című történetet, annak ellenére, hogy a minden eredetiséget nélkülöző jelenetek inkább gusztustalanok, mint viccesek. 

Azok a kötelező karakterek

Minden romkomba kell egy kissé butuska, de szerethető jóbarát vagy szomszéd, aki szolgáltatja az állítólagos jó poénokat – mert hát, hogy nézne ki, ha a főszereplőkön dőlnénk a nevetéstől? Azonban a mellékszereplő már nyugodtan villanthat kőművesdekoltázst, odadörzsölheti a hímvesszőjét vagy a sörhasát az ablakhoz, miközben a főhős bentről figyeli (lásd Ashton Kutcher legújabb filmjében). Tessék: lehet jókat vihorászni a filmen anélkül, hogy a szerelmesek renoméja sérülne. A meleg jóbarát karaktert is elsütik olykor-olykor, de szerencsére a melegség már nem humorforrás, csak egyszerű kötelező elem.

A napfelkelte sós, vizes ruhában is ugyanolyan romantikus
Fotó: AntonioGuillem / Getty Images Hungary

Mindig összevesznek

A nagy finálét biztos, hogy mindig egy nagy balhé előzi meg, ami előre megjósolható, hiszen valamelyik főszereplő körülbelül a történet közepén valami orbitális hibát vét, ami rendre ki is derül. Miért nem lehet egy kis extrát belecsempészni legalább, hogy ne legyen ennyire kiszámítható? 

Apropó kiszámíthatóság

Természetesen nem várja el senki a romantikus vígjátékoktól, hogy a film vége előtt pár perccel kinyiffantsák az egyik kedvenc karakterünket, mint a Trónok harcában, de jó lenne, ha kevésbé néznék hülyének a nézőt, és legalább egy picit próbálnának csavarni a történet felépítésén. Mert a forgatókönyv mindig ugyanaz, csak a párbeszéd változik: felívelő, nyugis, már-már érdekes szakasz; valami turpisság, ami egyelőre nem derül ki; kiderül a turpisság és jön az örihari; majd látványos szenvedés után a várva várt happy end.

A romantikus elemek, amik a való életben nem működnének

Amikor azt látom, hogy a szereplők a spontaneitás jegyében belevetik magukat ruhástul a tóba, medencébe, vagy épp berohannak a tengerbe, majd utána ugyanabban a ruhában várják összebújva a napfelkeltét, mindig azon gondolkodom, vajon mennyire viszketne mindenünk, mennyire fáznánk és milyen fertőzést szednénk össze egy ilyen romcsi fürdőzés után a valóságban. Nagyon kiábrándító vagyok, tudom. Azt sem értem egyébként, miért jó, ha a filmben többnapos nem fürdés után esnek egymásnak a szerelmesek – igaz, a középkorban ez bevett szokás volt.

A nagy egymásra találás annyi viszontagság után, hol máshol, mint a reptéren
Fotó: Charday Penn / Getty Images Hungary

És akkor jöjjön a grandiózus végkifejlet

Február 12-én, a Nálad vagy nálam? című film megtekintése során életemben először fordult elő velem, hogy a film utolsó 5 percét nem tudtam végignézni – hiszen ha már végigszenvedjük azt a másfél órát, mi az az 5 perc, ugye.

Nos, az az 5 perc pont egy reptéri jelenet volt, ami a romantikus vígjátékok kötelező, de számomra kiborító része.

Mi történik a reptéren – az elválás és az „utunk nem egy irányba vezet tovább” szimbolikáján kívül –, ami miatt nem képes leszakadni a témáról a hollywoodi filmipar? Értem én, hogy így tudják végletekig fokozni a feszültséget; hiszen az odafelé úton dugóba kerülhet (és kerül is) a taxi, ezért futva vagy lóra pattanva is meg lehet tenni az utolsó kilométereket. De ez akkor is lejárt lemez – még akkor is, ha közben elered az eső, mert az aztán a varázslat!

És akkor még mindig nem nyugodhatunk meg, hiszen a biztonsági kapukon is át kell vergődni valahogy.

A legrosszabb, amikor gyerekekkel játszatják el a reptéri nekifutós jelenetet, mint az Igazából szerelemben (mondjuk ez az egyetlen film, aminek még ezt is elnézem). Na és az megvan, amikor az utazóközönség is bekapcsolódik a nagy kibékülésbe? Az Amerikába jöttem metrós jelenténél még cuki volt, mára azonban már nagyon elcsépeltté vált. 

Valamit mégis tudnak ezek a filmek, mert akkor is megnézzük őket, ha előre tudjuk, nem számíthatunk semmi jóra. Lehet, hogy egyszerűen csak biztosra akarunk menni, ezért olyan filmet választunk, ahol végre kikapcsolhat az agyunk, és biztosan nem marad el a happy end sem, ahogy az a való életben oly sokszor történik.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Clerget-Tasi Barbara
Clerget-Tasi Barbara
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.