Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy eseménytelennek tűnő vasárnap este egyszer csak üzent a barátnőm, hogy a férjét (aki szintén családi barátunk) ezekben a percekben műtik épp a kardiovaszkuláris intézetben. Azonnali életmentő műtét.
Amikor megláttam az üzenetet, hirtelen úgy éreztem, kiestem az időből, megszűnt a valóság, amelyben vagyok. Hogy mi? Ez teljesen lehetetlen. Hisz még csak két napja beszélgettünk a családi nyaralásukról, amelyről most tértek haza, és amúgy is, a Daninak nem lehet semmi baja. Miután magamhoz tértem a sokkból, lassacskán felfogtam a barátnőm üzenetét, és számos családtagjával, barátjával és ismerősével együtt nagyon komolyan szorítottam Daninak, hogy legyen elég ereje, élni akarása a felépüléshez.
Volt.
Olyannyira, hogy amikor sokadmagammal még csak éppen elkezdtük feldolgozni azt, ami vele történt, ő már a kórházban készített fotó- és filmművészeti alkotásokkal szórakoztatott minket a közösségi oldalán. A döbbenet és aggódás nagyon hamar átcsapott abba, hogy mindennap várjuk: na, ma vajon milyen vicces videót készített Dani?
Arról, hogy mi történt vele, és egy ilyen esemény után hogy is lehet ilyen életerővel lenyűgözni, mi több, szórakoztatni az embereket, Balázs Dániel maga mesélt a Díványnak.
Mi vezetett oda, hogy egy vasárnap este hirtelen a műtőben kötöttél ki?
Január 22-én elmentem futni Normafára. Egy megrendezett esemény volt, 10 km aszfalton. Először át a János-hegyre a kilátó előtti utolsó kanyarig, aztán lefelé a Szépjuhászné megálló felé, majd pár km után visszafordulva újra Normafára. Többször is lefutottam már ekkora távot (2 éve rendszeresen futok heti néhány alkalommal, nem versenytempóban, de magamhoz képest folyamatosan fejlődöm).
Izgatottan vártam a rajtot. 0 fok körül, hajnalban havazott, így kifejezetten szép látvány volt az erdő. Élveztem a futást az első 3-4 km-en, amikor megtörtént a baleset: egy lejtős szakaszon egyszer csak éles fájdalmat éreztem a derekamban kétoldalt, ami felkúszott a nyakamhoz. Nagyon megijedtem, ekkor félre is álltam.
Akkor még nem tudtam, de valószínűleg ekkor történt az aortarepedés. A fájdalom néhány perc múlva alábbhagyott, és tompa sajgássá szelídült.
Igazából el se tudtam dönteni, mi lehetett a probléma, a családomban többen is szenvednek időnként vesekővel, így az is megfordult a fejemben, esetleg valami gerincprobléma. Úgy döntöttem, hogy kényelmes sétatempóban, óvatosan végigsétálom a távot.
Amikor beérkeztem (az utolsók egyikeként), megkaptam az érmet. Mivel azért kicsit sajgott a derekam, úgy döntöttem, hogy a hűvösben nem várom meg a programok végét, hanem rögtön elindulok haza, ahol rosszabbodás esetén hamar eljutok sürgősségire (a szervezők elsősegélyét nem vettem igénybe, egyszerűen nem gondoltam komoly problémára). Hazamentem, de hazaúton kissé erősödött a fájdalom, így már tudtam, hogy mindenképp orvoshoz fogok menni. Amint hazaértem, vérnyomást mértem, 130/50. Azonnal elmentünk a feleségemmel az ügyeletre, onnan az aktuális sürgősségire. Ott szerencsére hamar észlelték a problémát, gyorsan CT-vizsgálatra küldtek, ami
megerősítette, hogy nemcsak hogy aortarepedésem van, de nagy kiterjedésű, azonnali életmentő műtét szükséges.
A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe szállított a rohammentő, ahol egy 5 órás műtét végére egy szakaszon kicserélték az aortámat, illetve a szívbillentyűt is, mert azt is érintette a sérülés. Ezután 1 nap intenzív, 1 nap szubintenzív után a normál osztályra kerültem, majd 1 héttel később elhagyhattam a kórházat, és azóta rehabilitáción erősödöm. Szerencsére szépen javulok, napról napra. A sportról persze egy ideig le kell mondanom, és azután is csak korlátozottan térhet vissza az életembe.
Hogyan viseled a kórházi létet?
Furán hangozhat, de kifejezetten jól. Az újjászületésem óta nem idegeskedem semmin, pozitívan látom a dolgokat. Mindegyik helyen profi és kedves személyzettel találkoztam, segítőkészen álltak hozzám. A kórházi kosztról mindenkinek lehetnek előítéletei, gondolatai, de itt is többször csalódtam pozitívan. Ezenkívül
a család, a rokonok, a barátok, a munkahelyem felől nagyon-nagyon sok lelki támogatást kapok, ami szintén megerősíti az amúgy is pozitív gondolataim.
Ami megtörtént, megtörtént, utólag lehet keresni az okokat, de sokkal fontosabb, hogy megtanuljam, hogyan fogok élni a jövőben (speciális diéta, testmozgás, rendszeres kontrollok stb.). A családom és a gyerekeim felől áradó szeretet pedig kifejezhetetlen.
És hogy jutott eszedbe, hogy a gyógyszereidből először kreatív fotókat, aztán kifejezetten szórakoztató, sőt elgondolkodtató videókat készíts?
Családi szokás nálunk, hogy rendszeresen filmes idézetekben beszélgetünk. Egyik este a kórházban, amikor megkaptam az esti gyógyszeradagomat, ránéztem a kupacra (kb. 8 db különböző méretű, színű és formájú tabletta és kapszula), és eszembe jutott egy jelenet az Airplane-ből, amikor a légi irányítók főnöke egy kinyomtatott papírt odaad Johnnynak, a lökött légi irányítónak, ezzel a párbeszéddel:
– Te mit hozol ki ebből?
– Ebből? Egy csákót, egy rózsát, vagy egy csipcsip-csókát.
És valahogy így jött. Mit tudok kihozni ennyi bogyóból, ami megmosolyogtat engem, meg a rokonokat, barátokat, akik aggódnak értem? Az első néhány alkalommal csak állóképeket csináltam, de azután gondoltam, hogy megnézem, a mobil timelapse fotós funkciójából mit lehetne kihozni. Innentől pedig már csak ötletek kellettek, hogy megszülessen ez a néhány videó.
Mennyi idő egy ilyen videó elkészítése?
Folyamatosan fejlődöm, most már kezdek háttereket is rajzolni, így az előkészületek egyre hosszabbak. A felvétel általában kötött, 15 mp-enként lő a telefon egy képkockát, ennyi időm van mozgatni a „szereplőket”. Így leginkább addig csinálom, amíg a jelenetbe van ötletem, illetve amíg a derekam el nem kezd jelezni, hogy pihenni kéne. Ja, és a kórházi társaság is időnként szünetre kényszerít, bár
a szobatársaim nagyon kedvesek és türelmesek, mindig várják, hogy mi lesz az aznapi projekt.
Honnan inspirálódsz?
Oh, spontán ötletek, de a legtöbb régi videójátékok, rajzfilm- és filmjelenetek újragondolása. De egyre nagyobb kihívás, mert egyre összetettebb dolgok jutnak eszembe. Majd meglátjuk, meddig lesz kedvem és ötletem csinálni, a rehabilitáció végéig mindenképp folytatom, az még kb. 2 hét.
Balázs Dániel eddigi összes kórházi alkotása alább és a közösségi oldalán megtekinthető. Talán jó üzenet mindannyiunknak: ha legközelebb kórházba kerülünk, akár ilyesmit is csinálhatunk önsajnálat helyett.
