„Az újjászületésem óta nem idegeskedem semmin” – így szórakoztat a kórházból ez a magyar férfi

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy eseménytelennek tűnő vasárnap este egyszer csak üzent a barátnőm, hogy a férjét (aki szintén családi barátunk) ezekben a percekben műtik épp a kardiovaszkuláris intézetben. Azonnali életmentő műtét.

Amikor megláttam az üzenetet, hirtelen úgy éreztem, kiestem az időből, megszűnt a valóság, amelyben vagyok. Hogy mi? Ez teljesen lehetetlen. Hisz még csak két napja beszélgettünk a családi nyaralásukról, amelyről most tértek haza, és amúgy is, a Daninak nem lehet semmi baja. Miután magamhoz tértem a sokkból, lassacskán felfogtam a barátnőm üzenetét, és számos családtagjával, barátjával és ismerősével együtt nagyon komolyan szorítottam Daninak, hogy legyen elég ereje, élni akarása a felépüléshez.

Volt.

Olyannyira, hogy amikor sokadmagammal még csak éppen elkezdtük feldolgozni azt, ami vele történt, ő már a kórházban készített fotó- és filmművészeti alkotásokkal szórakoztatott minket a közösségi oldalán. A döbbenet és aggódás nagyon hamar átcsapott abba, hogy mindennap várjuk: na, ma vajon milyen vicces videót készített Dani?

Arról, hogy mi történt vele, és egy ilyen esemény után hogy is lehet ilyen életerővel lenyűgözni, mi több, szórakoztatni az embereket, Balázs Dániel maga mesélt a Díványnak.

Mi vezetett oda, hogy egy vasárnap este hirtelen a műtőben kötöttél ki?

Január 22-én elmentem futni Normafára. Egy megrendezett esemény volt, 10 km aszfalton. Először át a János-hegyre a kilátó előtti utolsó kanyarig, aztán lefelé a Szépjuhászné megálló felé, majd pár km után visszafordulva újra Normafára. Többször is lefutottam már ekkora távot (2 éve rendszeresen futok heti néhány alkalommal, nem versenytempóban, de magamhoz képest folyamatosan fejlődöm). 

Izgatottan vártam a rajtot. 0 fok körül, hajnalban havazott, így kifejezetten szép látvány volt az erdő. Élveztem a futást az első 3-4 km-en, amikor megtörtént a baleset: egy lejtős szakaszon egyszer csak éles fájdalmat éreztem a derekamban kétoldalt, ami felkúszott a nyakamhoz. Nagyon megijedtem, ekkor félre is álltam. 

Akkor még nem tudtam, de valószínűleg ekkor történt az aortarepedés. A fájdalom néhány perc múlva alábbhagyott, és tompa sajgássá szelídült.

Igazából el se tudtam dönteni, mi lehetett a probléma, a családomban többen is szenvednek időnként vesekővel, így az is megfordult a fejemben, esetleg valami gerincprobléma. Úgy döntöttem, hogy kényelmes sétatempóban, óvatosan végigsétálom a távot. 

Balázs Dánielnek újjászületés után jók a kilátásai
Fotó: saját

Amikor beérkeztem (az utolsók egyikeként), megkaptam az érmet. Mivel azért kicsit sajgott a derekam, úgy döntöttem, hogy a hűvösben nem várom meg a programok végét, hanem rögtön elindulok haza, ahol rosszabbodás esetén hamar eljutok sürgősségire (a szervezők elsősegélyét nem vettem igénybe, egyszerűen nem gondoltam komoly problémára). Hazamentem, de hazaúton kissé erősödött a fájdalom, így már tudtam, hogy mindenképp orvoshoz fogok menni. Amint hazaértem, vérnyomást mértem, 130/50. Azonnal elmentünk a feleségemmel az ügyeletre, onnan az aktuális sürgősségire. Ott szerencsére hamar észlelték a problémát, gyorsan CT-vizsgálatra küldtek, ami

megerősítette, hogy nemcsak hogy aortarepedésem van, de nagy kiterjedésű, azonnali életmentő műtét szükséges.

A Gottsegen György Országos Kardiovaszkuláris Intézetbe szállított a rohammentő, ahol egy 5 órás műtét végére egy szakaszon kicserélték az aortámat, illetve a szívbillentyűt is, mert azt is érintette a sérülés. Ezután 1 nap intenzív, 1 nap szubintenzív után a normál osztályra kerültem, majd 1 héttel később elhagyhattam a kórházat, és azóta rehabilitáción erősödöm. Szerencsére szépen javulok, napról napra. A sportról persze egy ideig le kell mondanom, és azután is csak korlátozottan térhet vissza az életembe. 

Hogyan viseled a kórházi létet?

Furán hangozhat, de kifejezetten jól. Az újjászületésem óta nem idegeskedem semmin, pozitívan látom a dolgokat. Mindegyik helyen profi és kedves személyzettel találkoztam, segítőkészen álltak hozzám. A kórházi kosztról mindenkinek lehetnek előítéletei, gondolatai, de itt is többször csalódtam pozitívan. Ezenkívül 

a család, a rokonok, a barátok, a munkahelyem felől nagyon-nagyon sok lelki támogatást kapok, ami szintén megerősíti az amúgy is pozitív gondolataim.

Ami megtörtént, megtörtént, utólag lehet keresni az okokat, de sokkal fontosabb, hogy megtanuljam, hogyan fogok élni a jövőben (speciális diéta, testmozgás, rendszeres kontrollok stb.). A családom és a gyerekeim felől áradó szeretet pedig kifejezhetetlen.

És hogy jutott eszedbe, hogy a gyógyszereidből először kreatív fotókat, aztán kifejezetten szórakoztató, sőt elgondolkodtató videókat készíts? 

Családi szokás nálunk, hogy rendszeresen filmes idézetekben beszélgetünk. Egyik este a kórházban, amikor megkaptam az esti gyógyszeradagomat, ránéztem a kupacra (kb. 8 db különböző méretű, színű és formájú tabletta és kapszula), és eszembe jutott egy jelenet az Airplane-ből, amikor a légi irányítók főnöke egy kinyomtatott papírt odaad Johnnynak, a lökött légi irányítónak, ezzel a párbeszéddel:

– Te mit hozol ki ebből?

– Ebből? Egy csákót, egy rózsát, vagy egy csipcsip-csókát. 

És valahogy így jött. Mit tudok kihozni ennyi bogyóból, ami megmosolyogtat engem, meg a rokonokat, barátokat, akik aggódnak értem? Az első néhány alkalommal csak állóképeket csináltam, de azután gondoltam, hogy megnézem, a mobil timelapse fotós funkciójából mit lehetne kihozni. Innentől pedig már csak ötletek kellettek, hogy megszülessen ez a néhány videó. 

Mennyi idő egy ilyen videó elkészítése?

Folyamatosan fejlődöm, most már kezdek háttereket is rajzolni, így az előkészületek egyre hosszabbak. A felvétel általában kötött, 15 mp-enként lő a telefon egy képkockát, ennyi időm van mozgatni a „szereplőket”. Így leginkább addig csinálom, amíg a jelenetbe van ötletem, illetve amíg a derekam el nem kezd jelezni, hogy pihenni kéne. Ja, és a kórházi társaság is időnként szünetre kényszerít, bár 

a szobatársaim nagyon kedvesek és türelmesek, mindig várják, hogy mi lesz az aznapi projekt.

Honnan inspirálódsz?

Oh, spontán ötletek, de a legtöbb régi videójátékok, rajzfilm- és filmjelenetek újragondolása. De egyre nagyobb kihívás, mert egyre összetettebb dolgok jutnak eszembe. Majd meglátjuk, meddig lesz kedvem és ötletem csinálni, a rehabilitáció végéig mindenképp folytatom, az még kb. 2 hét.

Balázs Dániel eddigi összes kórházi alkotása alább és a közösségi oldalán megtekinthető. Talán jó üzenet mindannyiunknak: ha legközelebb kórházba kerülünk, akár ilyesmit is csinálhatunk önsajnálat helyett.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Változik a Nap „szívverése” – a Földön is érezni a hatását

A Nap belsejében folyamatos mozgás zajlik, de ennek intenzitása ciklikusan változik. A 11 éves ciklusoként egy aktívabb időszakot egy kevésbé aktív követ, ám az utóbbi két ciklus során valami elkezdett megváltoznil – ez pedig hatással van az „űridőjárásra” és a bolygónkra is.

Önidő

Indul a foci vb magyarok nélkül: 156 ezres miniállam is kivívta a részvételt

Ma kezdődik a 2026-os labdarúgó-világbajnokság, amelyet ezúttal három ország – az Egyesült Államok, Mexikó és Kanada – közösen rendez. A magyar válogatott ugyan ismét lemaradt a tornáról, de így is bőven akadnak olyan történetek és újdonságok, amelyek különlegessé tehetik a következő heteket a futball szerelmeseinek.

Életem

Ekkora vám sújtja júliustól a temus csomagokat: minden, amit tudnod kell

Július 1-jétől új költséggel kell számolniuk azoknak, akik EU-n kívüli webáruházból, például Temuról, Sheinről vagy AliExpressről rendelnek: a 150 euró alatti csomagokra termékkategóriánkként 3 eurós vám kerül. Ha egy küldeményben többféle termék van, a 3 eurót termékkategóriánként kell megfizetni.

Világom

Riasztó képet fest Európa időjárása: végérvényesen eltolódhat a nyár

Európa a leggyorsabban melegedő kontinens. Nyugat-Európában már május második felében olyan hőhullám érkezett, amely inkább a nyár közepét idézte. Május 21. és 30. között Franciaország nyugati részén, Angliában és Walesben a napi átlaghőmérséklet helyenként több mint 10 Celsius-fokkal haladta meg az ilyenkor szokásos értéket. Ilyet korábban nem tapasztalhattunk.

Testem

Fogyás nőként: miért nem elég kevesebbet enni?

A kalóriadeficit hozza el a fogyást, de önmagában közel sem elég a kívánt eredmény eléréséhez. Ezenfelül számolni kell azzal is, hogy a férfi és a női szervezet eltér, akár a testösszetételben, akár a hormonális működésben, ezekkel az eltéréseket pedig mindenképpen figyelembe kell venni.

Testem

Ez az egyik legnagyobb tévhit a férfiak termékenységéről: sokan csak akkor jönnek rá, amikor már késő

Miközben a nőket folyamatosan figyelmeztetik a biológiai óra múlására, a férfiak termékenységével kapcsolatban még mindig tartja magát az a tévhit, hogy az időtlen és sérthetetlen. A legújabb kutatások azonban rávilágítanak, hogy 40 éves kor felett a spermiumok száma és genetikai épsége is fokozatosan romlani kezd. Ez a változás ráadásul sokszor láthatatlan marad a hagyományos orvosi vizsgálatokon, mégis drasztikusan növelheti a vetélés vagy a későbbi genetikai betegségek kockázatát. Hogyan befolyásolja a kor és az életmód a férfiak nemzőképességét, és miért nem szabad készpénznek venni az életre szóló termékenységet?

Világom

Magyar tengeri kikötő volt 110 éve: itt esküdött Jókai Mór lánya, emléktáblát is kapott a magyar író

Száztíz évvel ezelőtt Fiume a magyar hírességek és arisztokraták kedvenc luxusmenedéke volt, ahol Jókai Mór a lánya esküvőjét ünnepelte. Ám a történelem viharai után a korzó legpompásabb szállodája, a Hotel Europa már egy titkos társaság fészke lett, amely megágyazott a huszadik század egyik legőrültebb alakjának: egy olasz költő-diktátornak, aki saját mini-államot épített ki a városban, és akitől még Mussolini is tanult. Utánajártunk Fiume aranykorának és sötét titkainak.