A kiégés fogalmáról a munka kapcsán hallunk a legtöbbször, de életünknek számos területén megmutatkozhatnak jelei.
A közelmúltban jelentette be Jacinda Ardern új-zélandi miniszterelnök, hogy tartalékai elfogytak, ezért lemond tisztségéről: tulajdonképpen kiégés miatt mondott le arról, hogy hazája első embere maradjon. Ardern 35 évesen lett miniszterelnök, és hivatali ideje alatt vált anyává, igazi példakép – abban is, hogy figyeljünk lelkünk egészségére is.
Egyre jobban figyelünk lelkünk egészségére
Ardern döntése magyar szemmel figyelve meghökkentő lehet, de a valódi nyugati társadalmakban nem annyira az, Amerikában és Nyugat-Európában már jó ideje sokkal kevésbé stigmatizál az, ha valaki odafigyel lelki egészségére, vélekedik Patterman Péter pszichológus.
„Pszichológushoz járni nem kellemetlen, annak a jele, hogy odafigyelsz magadra, van értéke annak, hogy mentálisan is jól akarod érezni magad.
Már szinte presztízskérdés, olyan, mintha személyi edzőhöz mennél. Ad egy pluszt, hogy dolgozol magadon.
Ettől mi még messze vagyunk” – mondja a szakember, hozzátéve, hogy a koronavírus olyan változásokat indított el, amelyek már ebbe az irányba mutatnak.
Itthon is egyre többen fordulnak pszichológushoz vagy coachhoz magánemberként is Patterman Péter szerint, bár nem kiégést, inkább stresszt, szorongást, motiválatlanságot, elakadást és mentális fáradtságot említenek, vagy azt, hogy egyszerűen nem érzik jól magukat a bőrükben.
„A Covid hozott annyi nehézséget, amennyit már nehéz a szőnyeg alá söpörni, az emberek tényleg úgy érzik, hogy kell nekik a segítség. Az üzleti életben ez még inkább jelentkezik, bár itt korábban is nagy hangsúlyt fektettek erre a területre. A kiégés közelébe érkező vezetők coach vagy pszichológus képében kapnak segítséget, és bátrabban, szívesebben is vállalják fel ezt a helyzetet” – mondta el a Díványnak a pszichológus.
Ezek a kiégés jelei
A kiégést annak eltérő fázisaiban eltérő jelekről ismerhetjük fel a szakember szerint.
- A kezdeti kiégés még visszafordítható, akár az egyén is tudja kezelni. Már nem olyan kedvvel áll hozzá az ember a munkájához, érzései a korábbiakhoz képest negatívak, de még rákényszeríti magát a feladatok elvégzésére. A munka ugyanakkor már teher számára, annak legtöbb részlete irritálja, frusztrálja, könnyebben kiborul apróságokon is. Ha lehet, mást csinál, halogat.
- A súlyosbodó kiégés már a teljesítményben is megmutatkozik. Az ember dekoncentrált, kimerült, nem tudja teljesíteni feladatait, hozni azt a színvonalat, amit korábban.
- A valódi burnout esetén már nem tud magára sem odafigyelni kellőképpen, nem alszik jól, vagy épp túlalussza magát, de így is fáradt. Öltözködésére sem fordít olyan gondot, mint korábban, a testi egészségét is elhanyagolja, meghízik vagy épp lefogy. Igazán súlyos esetben akár önálló életvitelre sem egészen képes, szakmai segítségre van szüksége. Eddig ritkán jutnak el emberek, de a kiégés már korábbi fázisaiban is szenvedést okoz az érintetteknek.
Patterman Péter szerint az a fontos a kiégés felismerésében, hogy korábbi önmagához hasonlítsuk az egyént.
Aki a burnout spiráljába kerül, annak a stressz, a folyamatos igénybevétel, a munkavégzés végtelenné válik életében,
nem tud pihenni, feltöltődni, krónikusan elfárad. Kapcsolataiból, mindennapi életviteléből hiányzik a spontaneitás, az öröm, a feltöltődés.
Nem minden szakaszban tudunk magunkon segíteni
A pszichológus szerint a kifejezést kissé túlhasználjuk, már egy húzósabb hét után is hajlamosak vagyunk kiégést emlegetni – akik azonban valóban kiégtek, azok sokkal kínzóbb tünetekkel és problémákkal rendelkeznek. A kiégés, és úgy általában a pszichológiai diagnózisok, sajnos egyébként is stigmatizálnak még.
„Azt szívesebben felvállalják az emberek, hogy sérülékenyek, tanácsadásra van szükségük, van egy nehézség, amivel nehezen küzdenek meg, míg egy diagnózissal kapcsolatosan úgy érzik, ki vannak szolgáltatva annak, és meg vannak bélyegezve általa. Igaz, a burnout diagnózisát szívesebben vállalják fel, mint például a depressziót” – fogalmazott Patterman Péter.
Önmagukon igazán csak az enyhe, legfeljebb középsúlyos kiégés állapotába kerültek tudnak ugyanakkor segíteni: nekik a piacon található, önsegítő és ismeretterjesztő könyvek tudnak támpontot adni a szakember szerint, már azzal is, hogy eljuthatnak állapotuk megértéséig. A konkrét tennivalók közt a szakember általánosságban azt javasolja, kezdjen el mindenki önmagára figyelni.
„Meg kell keresni, mi az, ami hiányzik az életedből akár a munkában, akár azon túl, amitől újra elevennek, kreatívnak, spontánnak tudod érezni magad. Ez lehet akár egy új hobbi, egy izgalmas könyv vagy egy nagyobb kirándulás is”
– mondta el. Mindezen túl a relaxáció vagy a meditáció megtanulása segít abban, hogy el tudjuk engedni a dolgokat, másra koncentráljunk, regenerálódjunk. Ezek különböző módjai közt szabadon lehet válogatni: van, akinek a jóga, másnak egy légzéstechnika, megint másnak az autogén tréning jelenthet megoldást.
Tanulás, házimunka, gyereknevelés is okozhat kiégést
A középiskolai felvételik után adja magát a kérdés: vajon gyerekeket is érinthet a kiégés?
„Bárkinél kialakulhat, a gyerekeknél leginkább az iskola lehet az oka. Ez nekik egy munkakört jelent, felelősséget napi nyolc vagy még több órában. Ők nem tehetik le délután a munkát, ott a házi feladat, a tanulás a hétvégébe is beszüremkedik, napi-heti szinten túlóráznak” – világított rá a jelenség gyermekmegfelelőjére Patterman Péter.
Esetükben is oda kell figyelni a megfelelő kikapcsolódás meglétére, amelynek minőséginek kell lennie – az,
ha eltiktokozza vagy elinternetezi a gyerek az időt, nem jelent igazi feltöltődést.
A szakember hozzátette: abban is ki lehet égni, ha valaki otthon végzi a házimunkát, hiszen ebbe ugyanúgy bele lehet fásulni, mint bármilyen más munkába, vagy épp a gyereknevelésbe.
„Az első egy-két évben főleg ki tud égetni a gyereknevelés. Folyamatosan elérhetőnek kell lenni, minden szükségletre oda kel figyelni, az ember nem tudja magát fizikailag kipihenni. Nincs lehetőség a rekreációra sem. Bármennyire is szereti valaki a gyerekét, könnyen a kiégés állapotába kerülhet” – mondta a pszichológus.
