„Az élelmiszereket csak a tányérján ismeri fel, az üzletben nem” – A párkapcsolati lustaság veszélyei

Olvasási idő kb. 4 perc

Van, aki soha nem indít be egy mosást, míg más akkor se venné észre, hogy teli a szemetes, ha kifolyna annak tartalma a padlóra: a kapcsolaton belüli lustaságnak vannak csúcsai, de ezek valójában mélypontok…

Biztosan ismersz te is olyan párt, ahol az egyik tag vállán nyugszik az egész háztartás, mert a másik szívesen leül a tévé elé a vacsorával, ha kész, de maga egy szalmaszálat sem mozdítana érte – vagy olyat, ahol minden adminisztratív feladat egy ember vállát húzza, mivel a másik egyetlen határidőt sem tud fejben tartani. Ha így van, érteni fogod, miről van szó cikkünkben!

Igaz történetek

„Ha én nem vagyok, szerintem már kikapcsolták volna az áramot és a gázt is – az internetet talán nem, annak hiányára hamarabb érzékeny lenne a párom, mint bármi másra. 

Egyszerűen képtelen észben tartani, mikor kell bediktálni a mérőállásokat, vagy meddig kellene befizetni a számlákat.

Ebédbefizetés, jelentkezési határidők, minden az égvilágon az én fejemben kell, hogy meglegyen, és ez egy idő után rettenetesen fárasztó.”

„Egyik ismerősömnek tud zongorázni a csávója, aki emiatt nem fizet be csekkeket, mert ő művészlélek. Amúgy nem zongoristaként dolgozik.”

„Végül is többszöri felszólításra mindenre képes, de többnyire előbb unom meg és csinálom meg helyette… Tavasszal például ránőtt egy vérehulló fecskefűbokor a garázslejáróra, na azt kivártam, mikor tünteti el, végül is ő jár rajta mindennap kétszer, nem én. Augusztus végére sikerült kirángatnia a földből.”

„Képtelenség elküldeni boltba. Biztos, hogy nem azt vagy nem olyat hoz, ami kéne, hiába van róla lista: ő az élelmiszereket csak a tányérján ismeri fel, az üzletben nem. Nem is áll oda a tűzhelyhez, de ezek alapján talán ez jobb is így a teljes család szempontjából…”

„Hazaér a munkából, aztán várja, hogy a sült galamb, vagyis a vacsora elé szálljon, miközben ő üveges szemmel bámulja a tévét, közben a kutyával meg a gyerekekkel és a háztartással nekem kell bajlódnom. Na meg az ő ellátásával is, ami, ha nem történik meg vagy nem a megfelelő minőségben, akkor még ő van kiakadva. Borzalmas.”

Az otthoni feladatok nem nemhez kötődnek: a kapcsolatban mindkét félnek meg kell tennie a magáét
Fotó: Prebranac / Getty Images Hungary

Párkapcsolatban is gáz a lustaság

A fenti csak néhány példa, és nem kell arra gondolnod, hogy csak nők érintettek, hogy csak ők güriznek férjük helyett: a nők ugyanígy hajlamosak arra, hogy egyes feladatokat lerázzanak magukról, holott ők is tökéletesen képesek rá. A főzés vagy egyéb házimunkák alól a férfiak hajlamosabbak kihúzni magukat, a nők viszont gyakorta egy kiégett izzó cseréjéhez is férfikezet követelnek, üres tekintettel lökik oda párjuknak a laptopot, még ha egy újraindítás elegendő lenne, akkor is – vagy éppen rájuk lőcsölnek bizonyos feladatokat, amelyekről úgy vélik, tipikusan férfiaknak valók.

Férfiak és nők egyaránt hajlamosak tehát arra, hogy megúszásra menjenek egy kapcsolatban: ami alól lehet, inkább kihúzzák magukat, 

egy idő után pedig az egyik fél a feladatának érzi már azt, amire a másik nem hajlandó, legyen szó felmosásról vagy az óraállás bejelentéséről, aki extrém esetben gyerekszerepbe bújik, a felnőtt élet összes nyűgét társára hárítva,

adott esetben mindezek felett őt is hibáztatva azért, ha valami nem jól sül el.

A partnered ne legyen a gyereked

Mondanunk sem kell, mennyire kapcsolatromboló az, ha folyamatosan azzal szembesülünk: ez is, az is, meg amaz is a mi dolgunk, miközben a másik fél feltett lábbal kávézik a kanapén, telefont nyomkod, vagy a haverokkal, barátnőkkel sörözik, koktélozik.

Énidőre, egy kis kikapcsolódásra ugyanis mindenkinek szüksége van, nem fair, ha a terhek az egyik fél vállára nehezednek, miközben a másik – munkaidő végeztével – boldogan lubickol a boldog semmittevésben.

Az egyik emberben egyre csak gyűlik a feszültség – hiszen senki sem a másik anyukájának szerződik egy párkapcsolatban! –, a másik pedig közben egyre inkább elfelejti, hogy meg kell osztozni a terheken. Amikor aztán a bomba robban, teljes meg nem értés fogadhatja a kifakadást. „De hát sosem mondtad, hogy ez neked így nem jó!” Ilyenkor már sokkal nehezebb egyenlő alapokra helyezni a kapcsolat működését – érdemes inkább megelőzni az erőviszonyok eltolódását.

A feladatok legyenek közösek: félre a lustasággal!
Fotó: Alistair Berg / Getty Images Hungary

Így lábalj ki a helyzetből

Hogy a problémás helyzet eleve ne alakulhasson ki, a következőket teheted!

Ha te vagy az, akire minden feladat hárul:

  • Ne tűrd némán, viszont ne is csinálj belőle azonnal nagy cirkuszt. Nyugodt körülmények közt hozd fel, mekkora terhet jelent ez számodra.
  • Kezdeményezd, hogy a feladatok egy részét átadd neki, hogy az otthoni munkát egyenlő mértékben végezzétek.
  • Mindig aktuálisan is jelezd azt, ha úgy érzed, most rajta a sor.
  • Közben pedig igyekezz objektíven megítélni a helyzetet, ne akarj most mindent rálőcsölni csak azért, hogy „megfizessen” a lusta hónapokért, évekért.

Ha te vagy az, aki eddig ellustult:

  • Gondold át, mennyi feladatod van neked, és mennyi a párodnak – és ez miért alakulhatott így.
  • A „de hát ő van otthon a gyerekekkel”, „mert ő dolgozik otthonról” nem érv! Az otthonról végzett munka is munka. Ugyanígy egy csecsemő gondozása.
  • Értékeld újra, mi akadályozott eddig abban, hogy több feladatot vállalj. Amihez nem értesz, azt nem kell átvenned, de amihez nem kell jártasság – mondjuk a takarítás vagy egy számla befizetése –, azzal te is foglalkozhatsz!
  • Tervezzétek együtt újra a feladatokat, és tartsd is magad a megállapodáshoz!

Kapcsolatotokat biztosan erősíti majd, ha a megúszós üzemmódból átváltva sikerül mindenkinek közel egyenlő mennyiségben részt vállalnia a teendőkből. Persze ha egyikőtök beteg, vagy más vis maior lép fel, nem elvárható, hogy megmaradjon az egyenletes eloszlás – de nagy általánosságban érdemes arra törekedni, hogy a kapcsolatot e téren is az egyenlőség jellemezze.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Kálmán Szonja
Kálmán Szonja
Főszerkesztő
Kálmán Szonja a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett magyar-kommunikáció szakos bölcsészként, majd a MÚOSZ Bálint György Újságíró Akadémiájának posztgraduális képzésén szerzett kulturális újságíró képesítést. Az elmúlt húsz évben print napilapnál, online magazinoknál és híroldalnál is tapasztalatokat gyűjtött, de szövegírói, lektori és olvasószerkesztői pozíciót is betöltött már pályafutása során. 2022-ben csatlakozott a Dívány csapatához, 2025 júniusától a prémium magazin főszerkesztője.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.