Meglepő, de ez a baleset sokkal inkább érinti a vegetáriánus nőket, mint a húsevőket

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Mint minden diéta, a vegetáriánus étrend összeállítása is rendkívül nagy tudatosságot igényel, hogy ne alakuljon ki következményeként az egészséget is veszélyeztető tápanyaghiány. Az étrend kapcsán a tudósok már a kockázatokra is felhívták a figyelmet, most pedig valami nagyon érdekes összefüggést figyeltek meg azzal kapcsolatban, hogy talán egy balesettípus gyakoribb lehet a vegetáriánus életmódot követőknél.

Bár sokan úgy vélik, egészséges ez az életmód, a Cornell Egyetem tudósai szerint olyan genetikai változásokhoz vezethet a hosszú távú vegetáriánus étrend, amelyek növelik a rák és a szívbetegségek kialakulásának kockázatát. A megfigyeléseik szerint azoknál, akik generációkon keresztül követik a vegetáriánus étrendet, olyan változások álltak be az örökítőanyagban, ami fogékonyabbá teszi őket a gyulladások kialakulására is – írta korábban a Telegraph.

Egy, a British Medical Journalben megjelent tanulmány ennek egy kissé ellentmondó, de még mindig meglepő következtetésre jutott: a vegetáriánus és vegán étrend alacsonyabb szívbetegség-kockázattal, de magasabb stroke-rizikóval járhat. A tanulmány során 48 ezer embert vizsgáltak viszonylag hosszan, 18 éven át: a résztvevők között volt húsevő, vegetáriánus és  halat is fogyasztó csoport. A vizsgálat során az orvosi kórtörténetet, a dohányzást és a fizikai aktivitást is figyelembe vették.

Egy tanulmány szerint a vegetáriánus nők nagyobb valószínűséggel szenvednek csípőtörést, mint a húsevők

Azért túlzásokba ne essünk
Fotó: Igor Ustynskyy / Getty Images Hungary

Egy új tanulmány szerint a vegetáriánus nők nagyobb valószínűséggel szenvednek csípőtörést, mint a húsevők. A lehetséges okok közé tartozik az átlagosan alacsonyabb BMI, vagy akár a táplálkozási hiányosságok is. James Webster, a kutatás vezetője azt mondta, a vegetáriánusoknak nem kell lemondaniuk az étrendről, de érdemes a lehető legokosabban követni. 

A University of Leeds kutatói több mint 26 000, 35 és 69 év közötti nő adatait tanulmányozták, amelyeket 22 év alatt gyűjtöttek össze, és megállapították, hogy a vegetáriánusok harmadával nagyobb valószínűséggel törték el a csípőjüket, mint azok, akik rendszeresen ettek húst. Összehasonlították a gyakran húsevők (hetente legalább ötször), az alkalmanként húsevők (akik hetente kevesebb mint ötször ettek húst), a halfogyasztók és a vegetáriánusok adatait.

Dr. David Geier ortopéd sebész, aki nem vett részt a kutatásban, azt nyilatkozta, hogy „némileg meglepték” az eredmények.

„Korábbi tanulmányok kimutatták, hogy azoknál az embereknél, akik több gyümölcsöt és zöldséget esznek, alacsonyabbak a csontritkulás markerei, és így kisebb a csontritkulás kockázata, ami nagyban befolyásolja a csípőtörés kockázatát” – emelte ki a szakember lényegében azt, hogy éppen ellentétes eredményekre számítottak. 

Geier és a tanulmány szerzői azt is megjegyzik, hogy a korábbi kutatások fokozott csípőtörési kockázatot mutattak a gyakori húsevőknél, ugyanakkor más tanulmányok alátámasztják az új eredményeket is.

A vegetáriánusoknak alacsonyabb a BMI-je, és táplálkozási hiányosságaik lehetnek

James Webster, a vezető szerző és a Leedsi Egyetem Táplálkozási Epidemiológiai Csoportjának posztgraduális kutatója kijelentette: egyelőre nem világos, hogy a vegetáriánus nők miért vannak kitéve a csípőtörés nagyobb kockázatának.

A kutatók úgy találták, hogy a vegetáriánusok átlagosan alacsonyabb BMI-vel rendelkeztek, és az alul- vagy túlsúlyosság növelheti a csípőtörés kockázatát a rossz csont- és izomegészség miatt, tette hozzá Webster, kiemelve, hogy a vegetáriánusok tápanyaghiányban is szenvedhetnek. 

„A hús és a hal számos olyan tápanyagban gazdag, amelyek a csontok egészségével és a törés kockázatával kapcsolatosak, például fehérjében, B12- és D-vitaminban, ómega-3 zsírsavakban, foszforban és cinkben” – mondta Webster. „Bár ezeknek a tápanyagoknak a többsége növényi forrásokból, tojásból és tejtermékekből is megszerezhető, a korábbi tanulmányok szerint a vegetáriánusok kevesebb ilyen tápanyagot fogyasztanak.

A gyerekek számára remek a sok zöldség és gyümölcs
Fotó: Narisara Nami / Getty Images Hungary

A kutatók úgy találták, hogy a vegetáriánusok kevesebb fehérjét és B12-vitamint fogyasztottak, és kisebb valószínűséggel érték el az ajánlott fehérjebeviteli célokat, mint azok, akik rendszeresen ettek húst. 

A vegetáriánusoknak rendszeres testmozgás javallott, és érdemes a táplálékkiegészítők fogyasztását is mérlegelniük

Webster szerint a vegetáriánusoknak nem kell elkezdeniük húst és halat enni, de gondoskodniuk kell arról, hogy kiegyensúlyozott étrendet kövessenek. Webster szerint a vegetáriánus étrendnek számos előnye van. A vegetáriánus étrendet korábban összefüggésbe hozták egyes rák, cukorbetegség és szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkenésével, és segíthetnek a húshoz kapcsolódó magas szén-dioxid-kibocsátás miatti klímaváltozás kezelésében is.

Ugyanakkor a vegetáriánus étrend lehet egészséges és egészségtelen, akárcsak a hústartalmú étrend, mondta Webster, hozzátéve: „az egészség szempontjából a legfontosabb a kiegyensúlyozott táplálkozás”.

A csípőtáji törések kockázatának csökkentése érdekében a vegetáriánusoknak egészséges testsúlyt kell fenntartaniuk, kiegyensúlyozott, teljes kiőrlésű gabonában, diófélékben, hüvelyesekben, babban, tojásban és tejben gazdag étrendet kell választaniuk, javasolja Webster. Érdemes fontolóra venniük a vitaminnal dúsított élelmiszerek (például gabonafélék vagy tej) fogyasztását, a B12-vitamin és az ómega-3-kiegészítők szedését, kerülniük kell a dohányzást és a túlzott alkoholfogyasztást, valamint rendszeres testmozgást érdemes beiktatniuk a hétköznapjaikba – tette hozzá.

„Vegyük fontolóra az erősítő gyakorlatokat, amelyek pozitív hatással vannak a csontok és az izmok egészségére” – emelte kis a szakember.

Geier egyetértett abban, hogy az edzés fontos a csontok szilárdságának megőrzéséhez az életkor előrehaladtával, és azt javasolta, hogy a vegetáriánusok fontolják meg a kalcium- és D-vitamin-kiegészítők szedését is.

Szabó Eszter
Szabó Eszter
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Ezekért a magyar férfiakért megőrültek a Habsburg uralkodónők

Bár a történelemkönyvek lapjai leginkább a rideg politikai házasságokról, a Habsburg-ház szigorú spanyol etikettjéről és a birodalmi érdekekről szólnak, a bécsi udvar kulisszái mögött hús-vér emberek éltek, elfojtott vágyakkal és lángoló érzelmekkel. A merev, fojtogató császári protokoll elől menekülő uralkodónők számára a magyar arisztokraták jelentették a megtestesült szabadságot, a vadságot, a lovagias romantikát és a lenyűgöző intellektust.

Életem

Műanyagpohár-tilalom júliustól: drágább lehet az elviteles italod

Egy most életbe lépett szabályozás már a műanyag poharakat is felveszi az egyszer használatos műanyagok tiltólistájára, egy kitétellel: a 10 százaléknál kevesebb műanyagot tartalmazó termékek még maradhatnak. A rendelkezés az ipartestület szerint drágábbá teheti az elviteles italokat a fogyasztók számára.

Édes otthon

Vihar után nem mindig jár kártérítés: ezen múlhat, fizet-e a biztosító

A nyári rekordhőség után hirtelen lehűlés érte az országot, amellyel együtt heves viharokra, felhőszakadásra és jégverésre lehet számítani. A hirtelen jött ítéletidő komoly anyagi károkat is okozhat az ingatlanokban és a járművekben egyaránt. Mivel az ilyen szélsőséges időjárási helyzetekben a kárrendezés nem automatikus, érdemes tisztában lenni azzal, hogy a biztosítók mikor és milyen feltételek mellett fizetnek, vagy éppen miért utasíthatják el a kártérítési igényünket.

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.