Donald Trump felháborodott, és Joe Bidenen gúnyolódott a gyászszertartás ülésrendje miatt

Olvasási idő kb. 1 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

II. Erzsébet királynő temetésén Joe és Jill Biden a 14. sorban kapott helyet, még a lengyel köztársasági elnök is előtte ült. Donald Trump mindezt úgy kommentálta a közösségi médiában, hogy az Egyesült Államokat nem kezelik kellő tisztelettel. Ugyanakkor utódjával kapcsolatosan sem felejtett el megjegyzéseket tenni.

Donald Trump az alkalmat megragadva megjegyezte, hogy ha ő lett volna a meghívottak között, vele nem történt volna meg, hogy ilyen hátra ültessék, és az ország is másmilyen lenne. Ugyanakkor a gyászszertatás ülésrendjét szigorú protokoll határozta meg, nem politikai döntés következtében alakult így. Az első sorokban a királyi vendégek foglalhattak helyet, valamint a Nemzetközösség vezetői. Ezért is fordulhatott elő, hogy például Kanada vezető politikusa is előrébb ült, mint az amerikai elnöki pár.

Külön téma volt, hogy Joe Biden a többi vendéggel ellentétben nem busszal érkezett, hanem az amerikai biztonsági előírásoknak megfelelően páncélozott autóval, biztonsági személyzettel.

A vendégek ülésrendje egyesek számára nagyobb jelentőséggel bírt
Fotó: WPA Pool / Getty Images Hungary

A westminsteri apátságban aztán Joe Biden a világi vezetők számára fenntartott helyek egyikén vett részt az eseményen, a lengyel elnök mögött. Felesége szomszédja a svájci elnök volt. Margrethe dán királynő, aki Európa leghosszabb ideig hivatalban lévő uralkodója, ült a külföldi szekció elején.

A szertartás végén a koporsót a Westminster Abbey-ből a Wellington Archba vitték, és átvitték egy halottaskocsiba, hogy Windsorba utazzanak, ahol nagyobb tömegek vártak türelmesen. A meghívott politikai vezetők többsége a gyászszertartást követően Windsorba ment, az amerikai elnök azonban hazarepült.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

Hujber Szabolcs
Hujber Szabolcs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Így rombolja egészségedet a hanyag fogmosás: szívbetegséget is okozhat

Vagyonokat költünk vitaminokra, szuperegészséges ételekre és méregtelenítő kúrákra a hosszú élet reményében, miközben az egyik legnagyobb egészségügyi kockázatot figyelmen kívül hagyjuk . Egyre több tudományos kutatás bizonyítja, hogy a hanyag szájhigiénia és a fogágybetegségek szívbetegséget, cukorbetegséget, sőt Alzheimer-kórt és rákot is okozhatnak.

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?