Jennifer Aniston betegsége sokkal elterjedtebb, mint gondolnánk. Te is szenvedsz tőle?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Sok emberhez hasonlóan Jennifer Aniston is alvászavarral küzd. A Jóbarátok sorozat egykori sztárja most erre a nagyon gyakori betegségre szeretné felhívni a figyelmet. A felnőttek körülbelül 30 százaléka tapasztalja az álmatlanság kínzó tüneteit, melyek nemcsak éjjel, de nappal is gondot okoznak.

Jennifer Aniston nem is emlékszik pontosan, hogy mikor kezdődtek az alvásproblémái, de már évtizedekben számolja.

„Nehéz meghatározni, mert fiatalon, amikor nem alszunk, csak két, három vagy négy órát, meg sem érezzük a hatását. Sőt, még örülünk is neki, hogy „ó, ennyitől is jól vagyunk”. A 30-as éveimben viszont már észrevettem, hogy ha nem alszom jól, akkor nem működöm hatékonyan. Nem volt motivációm semmihez, se az edzéshez, se az evéshez, se a tanuláshoz” – nyilatkozta a színésznő az egyik egészségügyi portálnak.

Jennifer Aniston évek óta alvászavarral küzd
Fotó: Axelle/Bauer-Griffin / Getty Images Hungary

A diétánál és a testmozgásnál is fontosabb

Miután éveken át mindent megpróbált, hogy sikerüljön elaludnia – számolta az ágyig tartó lépéseket, a mennyezeten lévő vonalakat, de még a hálószobája hőmérsékletét is rendszeresen ellenőrizte –, végül úgy döntött, hogy orvosi segítséget kér. Akkoriban a diéta és a testmozgás volt hangsúlyos az életében, az alvás fontosságára nem gondolt. 

Az orvosa viszont elmagyarázta, hogy az alvásnak kell az első helyen állnia, mert alvás közben a szervezet megfiatalodik, míg az alvásnélküliség negatív hatással van a szervezetre az egész nap során.

„Azt kezdtem észrevenni, hogy letargikus vagyok egész nap, nem akarok edzeni, borzasztóan étkezem, és hatalmas karikák vannak a szemeim alatt. Ekkor jöttem rá, hogy mindezt az alváshiány okozza” – mondta Jennifer.

Mit nevezünk álmatlanságnak?

Stresszhelyzetben mindenki tapasztalta már a rossz alvást, de Jennifer Martin pszichológus, az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia (AASM) elnöke szerint a legtöbb embernél, miután a stressz alábbhagy, visszatér a normális alvás. Azoknál, akiknél viszont ez nem történik meg, a rövid távú stressz is alvási problémákhoz vezethet. A krónikus álmatlanság jelei lehetnek, ha legalább három hónapon keresztül nehezen tud elaludni az ember, ha nem tud aludni éjszaka, valamint, ha reggel túl korán ébred, és nem pihente ki magát. Aniston ebből mindegyiket tapasztalta, és mindegyik befolyásolta a napközbeni tevékenységét is.

Segítség, aludni akarok!
Fotó: Alvaro Medina Jurado / Getty Images Hungary

A pszichológus szerint két rétege van annak, hogy az álmatlanság hogyan érinti az embereket a nap folyamán. „Az egyik: nem érzi jól magát, talán még fizikai tünetei is vannak. Fejfájás, gyomorrontás, koncentrálási vagy fókuszálási nehézségek, kimerültségérzet. A másik, aki szorong, amiért nem alszik. Sok álmatlanságban szenvedő ember aggódni kezd az álmatlansága miatt, és szorong, ahogy közeledik az alvásidő. Az a nyomás, hogy rendesen tudjon aludni éjszaka, nagyban rontja a helyzetet” – mondta Jennifer Martin.

Kit fenyeget az álmatlanság?

Az Amerikai Alvásgyógyászati Akadémia jelentése alapján a felnőttek körülbelül 30 százalékának vannak álmatlanságra utaló tünetei, 10 százalékuknál pedig olyan súlyos, hogy nappali következményekkel is jár a krónikus nem alvás.

Az orvosok szerint a Covid–19 okozta világjárvány alatt drámaian megemelkedett az álmatlanságban szenvedők aránya.

És érdekes tény, hogy a nők majdnem kétszer gyakrabban szenvednek krónikus álmatlanságban, mint a férfiak.

Min múlik a jó alváshigiénia?

Szakemberek szerint érdemes ragaszkodni az ébredés időpontjához. A hét minden napján, ébresztő segítségével, és ezt következetesen be kell tartani, bármilyen rosszul alszik az ember. 

Az ébredési idő határozza meg az ember cirkadián ritmusát, és ez nem könnyen változtatható meg egyik napról a másikra. Fontos az is, hogy ébredés után a lehető leghamarabb menjen ki fényre az ember.

A legjobb a természetes fény, ha tehetjük, akár a napfelkeltében is lehet egyet sétálni. Nem maradhat el a listakészítés sem. Néhány órával lefekvés előtt készíts egy listát arról, hogy mit kell tenned másnap, majd ezt tedd félre. Így nem fogsz éjszaka azon aggódni, hogy milyen feladatok várnak rád, mert sorba vetted. Érdemes lefekvés előtt lazítani egyet, ilyenkor ne a telefon, laptop legyen a kézben, inkább egy könyv, vagy szóljon egy kis zene a lakásban.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Malina Adrienn
Malina Adrienn
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.