Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Némelyiket titokban néztük a takaró alól, hiszen a szüleink szóltak, hogy nem nekünk való. Többségük azonban gyerekeknek szóló mesefilm vagy ifjúsági sorozat volt, de olyan nyomasztó, hogy aludni sem lehetett tőlük.
A digitális bennszülöttek számára ma már nehezen elképzelhető, hogy volt olyan időszak a magyar televíziózás történetében, amikor hétfőnként nem volt adás, és a csatornák között sem lehetett váltogatni. Az egész nap mesét sugárzó gyerekcsatornák akkor még sehol nem voltak, napi egy mesével kellett beérnünk. Esténként fél nyolckor feltűnt a TV-maci, és mire belehuppant a fotelba, mi is izgatottan vártuk, mi kerül aznap este a képernyőre. Ha szerencsénk volt, olyasvalami, ami után nem forgolódtunk álmatlanul egész éjszaka.
Mátyás, a házi manó
A brit sorozat egy szürke színű, barna hajú, alaktalan „manóról” szól, akinek csak egy papucsa és egy karórája van. Testarányai meglehetősen furcsák, füléig ér a hónalja, és túl közel ülnek egymáshoz a szemei. Mátyás (azaz eredeti nevén Murun Buchstanstangur) a mosogató alatti falrepedésben, rothadó ételmaradékok között tengeti a mindennapjait, amelyekbe csak az hoz némi változatosságot, ha sétálni megy, vagy ha egy pillangót kerget. Mivel azonban utálja a napsütést, a sétáról gyorsan hazatér, és egy kis brandyvel felturbózza a kakaóját, mielőtt lefekszik aludni. A nyomasztást fokozza, hogy a sorozatban állandóan esik az eső, híven tükrözve a Brit-szigetek időjárását. Nehéz eldönteni, hogy az alkotók mit szerettek volna Mátyás alakjával üzenni az ifjúságnak. Szerencsére „mindössze” 52 rész készült a remekműből.
Varjúdombi mesék
Gyerekként talán Mátyás alakjánál is rémisztőbbek voltak a Varjúdombi mesék papírmasé figurái, a vészjósló narrációval együtt. Az alaptörténet szerint egy ködmönös csősz mesél a gyerekeknek – de micsoda nyomasztó történeteket! Szó esik a disznóvágás elől egy ládába menekülő anyakocáról, depressziós háromfejű sárkányról, árvízkárosult rókáról. Mindenki szegény, rongyokba burkolóznak, az orruk piros, mintha állandóan fáznának. Ha mosolyognak, az is inkább inkább torz vigyornak tűnik. Tarbay Ede történetei könyv alakban is megjelentek, de lehet, hogy ma inkább más művét választanánk, ha a gyerekeinknek keresünk ajándékot.
A hegy gyomrában
Az új-zélandi ifjúsági sorozatot a Magyar Televízió a kilencvenes években kezdte vetíteni, vasárnap délelőttönként, tehát semmi okunk nem volt gyanakodni, amikor leültünk az első részt megnézni. A sztori szerint a vörös hajú testvérpár, Rachel és Theo Aucklandben élő nénikéjükhöz utaznak vakációzni. Itt él Mr. Jones, aki valójában földönkívüli, és egyszer már megmentette a testvérek életét. Most azonban neki van szüksége a különleges gyerekekre, mivel a szemközti házban lakó Mr. Wilberforce-ról kiderül, hogy ő is földönkívüli, akinek egyetlen célja megszállni a Földet. A félelmetes Wilberforce, a furcsa, nyálkás szörnyek és az időnként felbukkanó halottaskocsi meghatározó élménnyé tette a sorozatot a mai harmincas-negyvenes generáció számára. Csak remélni tudjuk, hogy maradandó lelki sérülést azért nem okozott senkinek.
Twin Peaks
Ki ölte meg Laura Palmert? – foglalkoztatta egy emberként az országot a kérdés, amikor 1991-ben elkezdhettük nézni David Lynch különös, horrort, misztikumot, thrillert és szappanoperát vegyítő sorozatát. A hátborzongató zene és a szürreális képi effektek is hozzájárultak ahhoz, hogy a szülői tiltás és korhatárjelző karika ellenére is követni akarjuk Cooper ügynök nyomozását. A Fekete Barlang, Gyilkos Bob és az ő gazdateste, az idegenből jött törpe, az Óriás, a padló réseiből előbújó és testet öltő rémalak, az éjszakánként baljósan zúgó erdő… nem csoda, hogy még a szüleink is felkapcsolt lámpánál nézték a történetet.
Delta
A Kudlik Júlia által vezetett tévéműsort vasárnap délutánonként ugyan biztonságosan tudományos ismeretterjesztésnek címkézték, a hipnotikus zene és a főcímben látható fekete arcú, a hóban kétségbeesetten szánkót húzó férfiak emberfeletti küzdelme azonban sokunkat megrémített. Azóta kiderült, hogy a zeneszám címe Song of the Second Moon, alkotói pedig holland mérnökök, akik a szintetizátor megjelenése előtt állítottak elő elektronikus hangzást analóg eszközökkel. A szánhúzó férfiak pedig a Scott of the Antarctic című, 1948-as brit filmben szerepelnek. Egy városi legenda szerint Kudlik Júlia egyszer betért egy vendéglőbe, és a cigányzenekar eljátszotta neki a főcímzenét cimbalmon és hegedűn. Nem tudni, hogy ez valóban megtörtént-e, de egy Delta csárdás című instrumentális dal tényleg létezik.
