A női pszichopata kicsavart elméje

Olvasási idő kb. 3 perc

A pszichopaták egyszerre lenyűgözőek és ijesztőek. Különösen igaz ez a női pszichopatákra, mert sokan úgy gondolják, hogy egy nő nem lehet pszichopata, közben gyakran még a férfiaknál is fondorlatosabbak.

Senki sem érti a gondolkodásmódját, hiszen az folyamatosan dacol az emberi természettel, ugyanis állandóan ellentéteket fedezhetünk fel, ha odafigyelünk egy kicsit. 

Egyrészt lehet, hogy rendkívül meggyőző hazudozó, másrészt lehet, hogy kirívóan őszinte, akár a kegyetlenségig. Képes az arcodba nézni, és szándékosan bántót mondani, majd sértődötten elsétálni. Lehet, hogy együttérzőnek és őszintének tűnik, miközben tanácsot és segítséget ad, de mindezt azért teszi, hogy egy pillanat alatt meggondolja magát, és valami kifogással kibújjon a dolog alól.

Vidámság és megvetés

A női pszichopata vidám lesz, ha másokat meg tud téveszteni. Ügyesen felméri az embereket, és pontosan tudja, milyen gombokat kell megnyomnia, ahhoz, hogy a másik nyomorultul érezze magát. E taktikák alól saját gyermekei sem mentesülnek, és mindezt hidegvérrel teszi. A pszichopata nő szándékosan bánt meg mást, vagy okoz csalódást, és ettől felsőbbrendűnek érzi magát, vagy éppen boldognak. Ez az érzés nála azonban nem tart sokáig, és utána arra gondol, milyen ostoba a másik, aki beleesett a csapdájába.

Patológiás önfókusz

A női pszichopata alapvetően alkalmatlannak érzi magát, és hogy ezt kompenzálja, a figyelem középpontjába kíván kerülni. A társasági eseményeket arra használja, hogy felhívja magára a figyelmet, és minden apró részletet a személyes előnyére fordítson. Az embereket saját önző vágyainak kielégítésére használja fel, miközben kizsákmányolja őket. 

A pszichopata nő épelméjű

A pszichopaták szellemileg teljesen rendben vannak. Józanok, és mentesek mindenféle mentális betegségtől, ugyanis a legtöbb pszichopata nem szenved agykárosodásban, csak agyi eltérésekkel. Az érzelmekhez kapcsolódó agyi struktúrája például kisebb, mint a normál agyban. 

Fotó: IgorIgorevich / Getty Images Hungary

És hogy mi teszi ezeket az embereket olyanná, amilyenek?

A válasz az, hogy senki sem tudja.

A pszichopátiáról azt mondják, hogy valamiféle rendellenesség, vagy valami hiány jellemzi őket. Azonban, mivel teljesen racionálisan gondolkodik, tudja, mit csinál. Sőt, nemcsak tudja, mit csinál, de kutatások szerint a viselkedése szabad választás eredménye – írja a Psychology Today.

A női pszichopata üressége

Vajon mi zajlik ezekben a nőkben legbelül? Állítólag a pszichopata nő sokat mondja, hogy üresnek érzi magát, ami egyébként a rossz énképhez kapcsolódik, de nem tudja jól kifejezni.

Személyesen voltam ennek tanúja a saját családomban. Egyszer egy pszichopata nőrokonom ezt hangosan kibökte, csak úgy maga elé. Aztán nagyon idegesnek tűnt, mintha csalódott lett volna, amikor kimondta. Egy pillanattal később, mintha csak felkapcsoltad volna a villanyt, elkezdett telefonálni, és nekiállt nevetgélni. Számtalanszor voltam tanúja ennek és hasonló epizódoknak – írja tanulmányában Winifred Rule.

Ha véletlenül sajnálni akarnád a pszichopata nőt, ne tedd. Kedvességével és a meggyőző erejével palástolja számító terveit, aztán egy pillanat alatt alád fog rúgni, akár verbálisan, érzelmileg, pszichológiailag vagy fizikailag.

És hogy ki ő? Távolról csodálatosnak tűnhet, de ha közelebb kerülsz hozzá, megpillanthatod az aljas modorát. Viszont légy óvatos, ha túl közel kerülsz, már lehet, hogy túl késő, és komoly árat kell fizetned a szabadulásért. 

Most, hogy tudod, milyen a pszichopata nő, meg tudod mondani, hány cirkál a környezetedben?

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

- - fá
- - fá
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.

Világom

Nagy Sándor lovai fedezték fel a világ egyik legnagyobb sóbányáját: 11 emeletes a pakisztáni lelőhely

Pakisztán északi részén húzódik egy különleges hegylánc, amely első pillantásra kopárnak és barátságtalannak tűnik, valójában azonban a Föld történetének egyik legizgalmasabb természetes területe. Ez a Salt-hegység, amely nem csupán geológiai ritkaságnak számít, hanem történelmi, őslénytani és kulturális szempontból is kivételes. És egyben az a vidék is, amely legfőbb kincsét – a legenda szerint – Nagy Sándor lovai fedezték fel.