Ezt a detektívesdit te is játszod? 9 ok, hogy miért ne nyomozz a párod után

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Rengetegen élnek olyan kapcsolatban, ahol folyamatosan ellenőrzik egymást. Hova megy a másik, mikor végez a munkahelyén, kivel ebédel, kivel csetel, mit posztol a közösségimédia-oldalakra, kinek lájkolja a posztjait – és ezek még csak az enyhébb esetek.

Bár magándetektívre nem mindenkinek futja, korunk már megteremti a lehetőségeket, hogy szabályosan detektívszintre emeljük kutakodásainkat a másik után. Elég csak egy informatikailag jól képzett ismerőshöz fordulnunk, szerelmünk digitálisan élt nagyon is valós élete máris nyitott könyv előttünk. Mindezek ellenére nem javasoljuk az efféle nyomozgatásokat, még a kíváncsi természetűek számára sem. Mondunk is 9 okot, hogy miért.

1. A bizalom teljesen elveszett

Ha már szöget üt a fejedben a nyomozás gondolata, és konkrét cselekvésre is ösztönöz, az bizony a bizalom teljes elvesztését jelenti. Nyilvánvaló, hogy a legkörültekintőbb kutakodással sem tudhatsz meg mindent a másikról, és nem is kell. A magánszférához mindenkinek joga van, és egy kapcsolat csak úgy működhet, ha bizalomra, nem pedig a másik részéről a te megnyugtatásodra kitalált kényszerű hazugságokra épül.

2. Azt jelenti, nem bízol magadban

Ha nyomozol a párod után, az nem csupán féltékenységet jelent, hanem azt is, hogy nincs elég önbizalmad, vagy alacsony az önértékelésed. És ebben az esetben bármit találsz, vagy nem találsz, nagy valószínűséggel nem fog megvigasztalni. A bizonytalanság okát érdemes magadban is megkeresni, nem csak a párod postafiókjában.

3. A féltékenység felemészt

A féltékenység bizonyos mértékben természetes, hiszen senki sem szeretné elveszíteni a szeretett személyt. Azonban jobb, ha csírájában elfojtod az ilyen irányú érzelmeidet, ugyanis a féltékenység valóban a zöld szörny, ami felemészt. Először a gondolataidat, aztán a kapcsolatodat, végül az életedet.

4. Nem hoz megnyugvást

Ha úgy véled, hogy forró nyomra bukkantál, eláruljuk, akkor sem jön semmiféle megnyugvás. Csak újabb és újabb dilemmák. Például, hogy biztosan egyértelmű jel-e, nincs-e valami magyarázat, és a kérdés, hogy mit kezdj ezekkel az információkkal, most hogyan tovább. Nyilván nem azért keresgélted a gyanús jeleket, mert egyáltalán nem érdekel a kapcsolatod, hanem azért, mert szeretnéd megmenteni.

Fotó: zoranm / Getty Images Hungary

5. Félrevezető elméleteket gyárthatsz

Előbbi dilemmákból kifolyólag nagyon sok olyan felesleges és félrevezető elmélet (mondhatnánk összeesküvés-elmélet) állhat össze a fejedben, amelyek nemhogy semmi jóra nem vezetnek, de elképzelhető, hogy teljesen rossz irányba sodornak. És onnantól, ha esetleg kiderül, hogy ártatlan a másik fél, akkor is annyi a kapcsolatnak.

6. Felesleges magyarázkodásnak teszed ki magad

A nyomozó fél általában úgy képzeli, hogy ha nyomokra lel, majd jól magyarázatot követel. A valóságban azonban legtöbbször éppen ő kényszerül magyarázkodásra. Képzeld csak el, hogyan lehet számonkérni valakit azután, hogy az imént közölted, a háta mögött kutakodtál a telefonjában és a kocsijában, vagy kiderül, hogy kérdezősködtél a munkahelyén.

7. A meggyőződés nem kell a szakításhoz

Visszatérve a bizalom kérdéséhez: ha felmerül benned, hogy félni kell, vagy életed párját félteni kell, akkor már elindultál a szakítás útján. Hogy mikor következik be, az csak idő kérdése, és értelmetlen dolog bizonyítékokat szerezni hozzá.

Fotó: Gpointstudio / Getty Images Hungary

8. Egyszerűbb nyíltan felfedni az aggályaidat

Önmagad emésztésénél és a titkos nyomozgatásoknál sokkal egyszerűbb és kíméletesebb mindkét fél számára, ha a nyílt kommunikációt választod, és megosztod a másikkal az aggályaidat, kételyeidet, esetleges félelmeidet. Ha nem tud megnyugtató válaszokat adni, akkor érdemes tovább gondolkodni önmagadon és a pároddal kapcsolatos bizalmi szinten.

+1 Minimális kockázatot muszáj vállalni

Aki megadja a másiknak a bizalmat, a tiszteletet és a jogos magánszférát, az bízik benne, hogy a párja azért választotta, mert valóban vele szeretne lenni. Így bármennyire is fél a csalódástól, és attól, hogy sebezhetővé válhat, ezt a kockázatot egy örömteli kapcsolat érdekében vállalnia kell.

Ahogy Hevesi Krisztina szexuálpszichológus mondja

a féltékenység együtt születik a szerelemmel.

„Ha valami jó az enyém, félek az elvesztésétől. Ez féltékenységben, szorongásban, kisebbrendűségi érzésben ölthet testet. Elég jó szerető vagyok? Nem csal meg? Nem hagy el? Elég leszek neki hosszú távon? Miért nyomogatja egész nap a telefonját? Vélt és valós kételyeink keverednek, és bár a szerelemnek ez a mániákus, paranoid komponense hosszabb együttélés után tompul, ha azt érzékeljük, hogy a kapcsolatunkat külső veszély fenyegeti, akkor mindez újra felütheti a fejét. Egészséges mértékben ez természetes, ha azonban othellói méreteket ölt, a féltékeny fél elveszítheti a másikat” – vallja a szakember.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Reiber Gabriella
Reiber Gabriella
Magazinportfólió-igazgató
Reiber Gabriella az ELTE Bölcsészettudományi Kara után újságíróként kezdte pályáját, később az Oktatási és Kulturális Minisztérium, majd az Eötvös Loránd Tudományegyetem kommunikációs szakértője, végül az egyetem marketingvezetője volt. 2022 januárjában vette át a Dívány főszerkesztését, a kiadvány az ő vezetésével újult meg. Jelenleg az Indamedia Kiadó magazinszerkesztőségeinek munkáját irányítja magazinportfólió-igazgatóként.
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Jókai Mórt is megihlette a hanyi halember legendája: különös rendellenességgel született Hany Istók

A magyar néprajz és kultúrtörténet egyik legkülönösebb, legrejtélyesebb alakja a Hanság mocsaras, lápos vidékén talált vad gyermek, Hany Istók. A történetét sokáig csupán a képzelet szülte népmesének, amolyan magyar Mauglinak vagy Tarzannak tartották, ám a kapuvári anyakönyvek bejegyzései és a fellelhető történelmi források bizonyítják: a mocsárban rejtőző, halemberként emlegetett lény valóban létezett.

Világom

Voltaire kastélya lottócsalásból épült: ma is igazi turistalátványosság

A felvilágosodás korának legnagyobb gondolkodóit hajlamosak vagyunk szigorú, szegény tudósként elképzelni. Voltaire azonban nem ilyen volt. A francia zseni nemcsak a szabad gondolat harcosa volt, hanem egy dörzsölt fickó is, aki egy elképesztő húzással lényegében meghekkelte a francia állam pénzügyi rendszerét. Ebből a pénzből épült fel az a pazar rezidencia, amely napjainkban a svájci-francia határon igazi kincsnek számít a turisták körében.

Offline

„Hozzunk vissza egy kis varázslatot” – interjú Horváth Adél íróval

Horváth Adél Sok ördögök című regényében egy zárt, pletykás közösség életét évekkel, sőt évtizedekkel korábban elkövetett bűnök dúlják fel, miközben természetfeletti lények bukkannak fel a ködbe burkolózó hegyek mögül. Az elsőkönyves szerzővel a világ varázstalanításáról és újra elvarázsolásáról, önreflexióról és felelősségvállalásról, babonákról és a pletyka természetéről beszélgettünk.

Életem

Fantomdugót okozhat, ha így közlekedsz az autópályán

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) legfrissebb videójában az autópályákon kialakuló indokolatlan torlódásokra hívta fel a figyelmet. Mint írják, ha a szemközti sávban azt látjuk, hogy a rendőrök helyszínelnek, a fantomdugók megelőzése érdekében haladjunk tovább.

Életem

700 településen nincs állandó háziorvos: így változhat az alapellátás

Lassan már nincs olyan hely az országban, ahol ne éreztetné a hatását a súlyos orvoshiány. Sok helyen hónapok, sőt évek óta nincs állandó háziorvos, így a megmaradt szakemberekre rengeteg teher hárul. A helyzet megoldására most egy új, átfogó programot jelentettek be, amely rendszerszintű változtatásokkal és fiataloknak szóló ösztönző felhívásokkal próbálja fejleszteni az alapellátást.

Offline

Villámkvíz: tudod, mikor vannak az ismert ünnepek?

Az állami ünnepek többségére ma elsősorban munkaszüneti napként vagy történelmi megemlékezésként tekintünk. Kevesebben tudják azonban, hogy számos ünnep gyökerei a keresztény hagyományokhoz nyúlnak vissza, és évszázadokon át vallási jelentéssel bírtak.

Mindennapi

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 440 forintos állami nyugdíjra számíthat.

Életem

Ezért betegesek a designer kutyák: a divatfajták egészségügyi problémái

A designer kutyák az elmúlt években hatalmas divathullámot indítottak el, a vásárlókat gyakran olyan megkapó ígéretekkel csábítják, mint a hipoallergén bunda vagy a népszerű fajták legjobb tulajdonságainak ötvözése. Ebben a folyamatban a társadalom különlegességek iránti vágya mutatkozik meg, amely az élő állatokat is képes divattermékké tenni.

Testem

Hiába diétázol, mégis hízol? Az alváshiány is akadályozhatja a fogyást

Ismerős a helyzet, amikor patikamérlegen számolod a kalóriákat, becsületesen izzadsz az edzőteremben, a mérleg nyelve mégis makacsul ugyanoda mutat – vagy ami még dühítőbb, sunyi módon felfelé kúszik? Előfordulhat, hogy a válasz a pihe-puha párnáid között rejtőzik: a krónikus kialvatlanság ugyanis szép csendben képes teljesen szabotálni minden fogyókúrás igyekezetet.

Offline

Mit jelent a nyitvatermő? Alapkvíz biológiából

A biológia alapjairól szól kvízünk – ha tisztában vagy a legfontosabb fogalmakkal, nem fog nehezedre esni kiválasztani a helyes választ kérdéseinkre. Akkor se bánkódj, ha nem sikerül olyan jól a kvíz, legalább tanultál valamit.

Testem

Nem csak az öregedés okozhat látásromlást: így hatnak a szemedre a hormonok

Ha a látásunk romlani kezd, vagy hirtelen furcsa, égő érzést tapasztalunk a szemünkben, hajlamosak vagyunk azonnal a túl sok képernyőidőre, a fáradtságra vagy szimplán az öregedés megállíthatatlan folyamatára fogni a dolgot. Azonban a háttérben egy egészen más, láthatatlan tényező is állhat: a hormonrendszerünk. A szervezetünk belső kémiai üzenethordozói ugyanis nemcsak a hangulatunkat és az energiaszintünket rángatják dróton, hanem a szemünk világát és komfortérzetét is közvetlenül befolyásolják.

Világom

Leonardo utolsó otthonából szabadtéri élménypark lett – te is kipróbálhatod a zseni találmányait

Ha meghalljuk Leonardo da Vinci nevét, a legtöbbünknek a rejtélyesen mosolygó Mona Lisa, az Utolsó vacsora című festmény vagy a firenzei reneszánsz jut eszébe. A történelem talán legnagyobb polihisztora azonban nem Itáliában, hanem Franciaországban, a Loire-völgyében töltötte élete utolsó három évét. A zseni egykori otthonából, a Clos Lucé kertjében egy interaktív, lélegzetelállító szabadtéri élményparkot hoztak létre, ahol a látogatók maguk is működésbe hozhatják Leonardo legvadabb találmányait.