A késleltetett megtérülés haszna

Olvasási idő kb. 4 perc

Kapcsolatrendszerünk az egyik legfontosabb eredője annak, hogy életünk és munkánk során hogyan érvényesülünk. De hogyan tehetünk szert jól működő kapcsolati hálóra? László Móni personal branding szakértő írása a Díványnak.

Sokan gyűlölik a kapcsolatépítést – vagy legalábbis magát a kifejezést –, kortól, személyiség típustól és élethelyzettől függetlenül. Azonban az ellenérzésekkel együtt sem vitatja senki, hogy kapcsolatokra szükségünk van, bármilyen területen tevékenykedünk, bárhol is tartunk a karrierünkben. Hiszen kapcsolatrendszerünk az egyik legfontosabb eredője annak, hogy életünk és munkánk során hogyan érvényesülünk. Ideje elfogadnunk, hogy a kapcsolatépítés nem ördögtől való, még akkor se, ha erre sokan ferde szemmel néznek. Ennek jegyében nézzük, milyen alapelveket érdemes szem előtt tartanunk azért, hogy jól működő kapcsolati hálónk legyen.

1. Nem esemény, hanem folyamat

A hatékony networking nem egy akció vagy esemény, hanem egy folyamat. A tévhitekkel ellentétben a kapcsolatépítés legkönnyebb része az ismerkedés. Hiszen a valóságban sokkal inkább a kapcsolatok elmélyítése és fenntartása okoz inkább nehézségeket. Ugyanis hiába az ismeretség, ha csak akkor jutnak eszünkbe az ismerőseink, amikor segítségre lenne szükségünk. Éppen ezért nem grandiózus eseményként, hanem sokkal inkább apróbb, mindennapi lépések sorozataként érdemes a networkingre gondolni.

Ha tudatosan akarjuk építeni kapcsolatainkat, az első dolgunk a meglévő kapcsolati hálónk feltérképezése. A legszorosabb ismeretségeinkkel érdemes kezdeni, ezután jöhet a „gyengébb kapcsolataink” számbavétele: mindenkit írjunk fel, aki eszünkbe jut, a jelenlegi munkatársainktól kezdve az exkollégákon át az iskolai ismertségekig. Ez azért is hasznos, mert tudatosítja és átláthatóbbá teszi a kapcsolatainkat. Majd tegyük rendszeressé a velük való interakciókat. Ha csak egyetlen embert felhívunk, vagy egyetlen e-mailt írunk naponta, akkor már rengeteg tettünk azért, hogy jól működő kapcsolati hálónk legyen.

Fotó: Willie B. Thomas / Getty Images Hungary

2. Minőség a mennyiség helyett

Egy kisebb kapcsolati háló, kevesebb, de erősebb kapcsolattal sokkal hatékonyabb, mint ha több száz embert ismernénk, de a kapcsolatok nem lennének mélyek. Nem biztos, hogy rengeteg új emberrel kell találkoznunk ahhoz, hogy jól működő kapcsolati hálónk legyen. Lehet, hogy csak jobban meg kell ismernünk a meglévő ismerőseinket. A számosság helyett inkább minőségi kapcsolatok kialakításában érdemes gondolkoznunk.

Ezt különösen fontos hangsúlyozni napjainkban, amikor a közösségi média arra hajlamosít bennünket, hogy az ismerőseink számára fókuszáljunk. Azonban a kevesebb, de minőségi kapcsolat erősebb kapcsolati hálót eredményez. Hiszen hiába van több ezer ismerősünk, ha a kapcsolat közöttünk csak látszólagos. Épp ezért ne azzal foglalkozzunk, hogy mindenkit megismerjünk, hanem arra koncentráljunk, hogy minőségi kapcsolatokat létesítsünk.

3. Érdekek helyett szimpátia

Általában véve az emberi természetből fakad, hogy olyan emberekkel akarunk kapcsolatban lenni, akiket kedvelünk. Ha csak a saját életemre gondolok, a zöldségesre, ahol rendszeresen vásárolok, az éttermekre, ahová többször is elmegyek, vagy a szervizre, ahová az autómat viszem – minden esetben máshová is mehetnék, de azért választottam őket, mert szimpatikusak voltak és bebizonyosodott, hogy megfelelő minőségű szolgáltatást nyújtanak.

Ugyanez érvényes a szakmai kapcsolatokra is. Általában olyasvalakivel akarunk együtt dolgozni, akit kedvelünk is, nem pusztán jól végzi el a rábízott feladatot. Ha ugyanezt az elvet egy másik szemszögből nézzük, nem feltétlenül és minden esetben szükségszerű, hogy konkrét célja legyen a kapcsolatépítésnek. Lehet, hogy megismerkedünk valakivel, és örömmel töltünk vele időt, de valójában egyikünknek sincs kézzelfogható haszna belőle. Ez nem jelenti azt, hogy a jövőben ne merülhetne fel olyan helyzet, amikor a másik a segítségünkre lehet.

Ráadásul nem nehéz belátni, hogy a másik tisztelete, teljesítményének elismerése, a közös értékrend vagy a közös érdeklődés stabilabb alap, mint a pillanatnyi múló érdek. Arról nem is beszélve, hogy ha az előbb említettek közül bármelyik is igaz, akkor az első kapcsolatfelvétel is természetesen adódik, hiszen őszinte kíváncsisággal és érdeklődéssel tudunk a másik felé fordulni.

4. Törekedjünk a sokszínűségre!

A megfelelő kapcsolati háló számos előnnyel jár. Hozzáférhetünk nem nyilvános információkhoz, megismerhetünk a sajátunktól eltérő tapasztalatokat és nézőpontokat. Ezáltal gondolataink új irányt kaphatnak, ötleteinket más megvilágításban láthatjuk, és nem utolsósorban segítheti szakmai érvényesülésünket. Ehhez az is szükséges, hogy a kapcsolati hálónk ‘széles' legyen, és olyan emberekből álljon, akik valóban más tapasztalatok birtokában vannak, és adott esetben a miénktől eltérő álláspontot képviselnek.

Persze rendkívül kényelmes, ha az ember nem találkozik a sajátjától eltérő véleménnyel. Azonban hosszú távon mindenképpen káros, hiszen ilyenkor nem kell megkérdőjeleznünk dolgokat, nem kell új nézőpontból szemlélnünk jelenségeket, nem kényszerít semmi a gondolkodásra. Azaz pont a kapcsolatépítés egyik fontos funkciója sérül. Ezért olyan emberek társaságát is keressük, akik a miénktől eltérő területen tevékenykednek, így a miénktől eltérő szakmai nézőpontokat, tapasztalatokat is megismerhetünk, és a kapcsolati hálónk is szélesedik.

Fotó: Klaus Vedfelt / Getty Images Hungary

5. Azonnali megtérülés helyett kölcsönösség

Mindannyiunknak vannak olyan ismerősei, akik az azonnali megtérülést tartják szem előtt. Rögtön felbukkannak, amint valamire szükségük van, de egyébként reménytelenül elérhetetlenek. Ezek azok az emberek, akik csak a pillanatnyi, személyes érdekeik mentén alakítják a kapcsolataikat. Aztán el is nyerik méltó büntetésüket, hiszen érdekemberként tartja őket számon a világ, és magukra maradnak, amint a ranglétra alsóbb fokára kerülnek.

Az adok-kapok egyensúlya rendkívül fontos: a jó kapcsolatok a kölcsönösségen nyugszanak, és nem az azonnali megtérülés lehetőségén alapulnak. Ahogy Reid Hoffman – a LinkedIn alapítója – is megfogalmazta: „Bár az ösztöneinkkel ellentétesnek tűnik, de minél önzetlenebb a hozzáállásunk, annál előnyösebbnek fogjuk érezni a kapcsolatot. Ha úgy döntünk, hogy segítünk másokon, hamar megszilárdíthatjuk a jó hírnevünket, a lehetőségeink univerzuma pedig kitágul.”

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.

Testem

Napi 7000 lépés – egy kevésbé ismert hatás, ami az agyadat is érinti

A bűvös napi 10 ezer lépés mítosza évtizedek óta tartja magát, ám a legfrissebb kutatások szerint nem feltétlenül kell maratoni távokat gyalogolnunk ahhoz, hogy jelentősen javítsunk az életkilátásainkon. Sőt, létezik a sétának egy olyan jótékony hatása, amely nem csupán a kalóriaégetésről vagy az állóképességről szól, hanem a szervezetünk egyik legfontosabb védelmi vonalát erősíti.

Testem

Nem csak finom: ez az idénygyümölcs az izmok regenerációját is segíti

Itt a cseresznyeszezon, és bár eddig is tudtuk, hogy az egyik legfinomabb nyári csemegéről van szó, kiderült: a sportolók és az aktív életmódot élők számára valóságos csodaszer lehet. Nemcsak a nassolási vágyat csillapítja, de a benne lévő különleges anyagok révén felgyorsíthatja az izmok regenerációját is.