Bár a patológia szó hallatán sokan csupán holttestek boncolására asszociálnak, valójában az e területen dolgozó szakemberek munkája számos betegség gyógyítása esetén elengedhetetlen.
Dr. Járay Balázs közel négy évtizede van a szakmában, számára a patológia olyan, mintha minden nap Sherlock Holmes bőrébe bújna, hiszen e hivatás kőkemény agytorna is. Bármilyen komoly elváltozást is fedez fel egy páciens szervezetében, úgy fogja fel, ezzel is segített neki közelebb kerülni a problémához és a megfelelő terápiához.
Mi ösztönözte önt arra, hogy pont a patológiát válassza szakterületéül?
Amikor 1987-ben végeztem az orvosi egyetemen, elég nehéz volt elhelyezkedni: volt nagyjából 350 végzős orvos és körülbelül 20 budapesti álláshely. A patológiára viszont valamiért nem igazán jelentkeztek a végzős orvosok, így aztán úgy döntöttem, hogy ezt az utat választom, hiszen nagyon jó szakmai alapot ad, ha egy orvos néhány évet patológusként dolgozik. Ekkor még úgy gondoltam, hogy később majd a kardiológiai intenzív osztályra szeretnék menni, de aztán annyira megszerettem a patológiát, hogy ezen a területen maradtam. Főként aspirációs citológiával és nőgyógyászati citológiával foglalkozom.
Sokan úgy vélik, hogy a patológusok kizárólag a holttestek vizsgálatával foglalkoznak, pedig önök korántsem csak boncolnak.
A 19. században a patológia még valóban a boncolásban merült ki, később azonban, amikor már altatásban lehetett műteni a betegeket, az élő betegekből eltávolított szöveteket is patológusok vizsgálták. A mi legfontosabb feladatunk ma a szövettani, citológiai és molekuláris diagnosztika, azaz élő betegek különböző betegségeinek megállapítása, a betegségek patológiai jellemzőinek leírása. A mi feladatunk támpontot adni a betegeknek és a klinikusoknak, hogy megtudják, mivel állnak szemben, mi a helyes döntés, mi lehet a legmegfelelőbb kezelés. Sarkítottan fogalmazva, nagyon sok betegség esetében nélkülünk nincs gyógyítás.
A bűnügyi sorozatok mennyire mutatják be hitelesen ezt a munkát?
A bűnügyi sorozatokban legtöbbször nem patológust formálnak meg a színészek, hanem igazságügyi orvosszakértőt. Ők azok, akik balesetek, bűncselekmények és (ön)gyilkosságok áldozataival foglalkoznak, de szükség van rájuk akkor is, ha műhiba gyanúja merül fel, s a bíróság, az ügyészség, a rendőrség számára készített szakvéleménnyel segítik a tényállás megállapítását, a szakkérdés eldöntését. Ahogy korábban dióhéjban említettem, a patológus feladatköre a boncolásokat illetően a kórházban elhunytakra, a szövettani, citológiai és molekuláris diagnosztika vonatkozásában a kórházakban vagy ambulánsan kezelt betegekre vonatkozik. A látott elváltozások alapján megállapítja a betegséget, a betegség lefolyásának időrendiségét. A daganatokat is ő diagnosztizálja, és gyakran ő mondja meg, mivel lehet célzottan kezelni az adott rosszindulatú betegséget. Vagyis ebben a szakmában többek között az a szép, hogy kapunk valamit, amiről mások nem tudják, hogy mi lehet az, és ezt a laboratóriumban nekünk kell kideríteni.
Én már 15 éve nem boncolok. A munkám nagy része szövettani diagnosztika, vagyis ülök a mikroszkóp előtt, szövettani metszeteket tanulmányozok, és a mikroszkópos elváltozásokból vonom le a következtetéseket és állítom fel a diagnózist. Egyre gyakrabban van szükség további molekuláris vizsgálatokra is.
Voltak emlékezetes esetei, amiket fel tud idézni?
Volt egy 36 éves hasnyálmirigy-daganatos férfi, akinek kezébe adtam az eredményét. Belém égett, amikor elkeseredetten rám nézett, és megkérdezte: miért pont én?! De van egy védekezési mechanizmusom: nagyon gyorsan felejtek, és amire nem akarok, arra nem emlékszem. Minél fiatalabb valaki, annál érzékenyebben éli meg ezt a szakmát, de én már képes vagyok kellő távolságot tartani a munkában látottakkal. Sokat gondolkozom azon, milyen személyiségváltozást idézhet elő ez a hivatás, de aztán mindig rájövök, hogy egy gyermekonkológushoz vagy egy igazságügyi orvosszakértőhöz képest a patológia virágkötészet. Bármilyen szörnyűséget is fedezek fel egy ember szervezetében, én úgy fogom fel, hogy segítettem neki, és legalább tudjuk, merre induljunk el a gyógyításban.
Ami a szövettani vizsgálatot illeti, mindent, amit emberből eltávolítanak, szövettani vizsgálatra küldenek?
Igen. A fogak és a szövődménymentes szüléskor megszülető placenta kivételével minden, még egy vakbélgyulladás során eltávolított féregnyúlvány, az összes eltávolított epehólyag, banális bőrelváltozások, és egy vastagbéltükrözés során eltávolított kis elváltozás is hozzánk kerül és szövettani vizsgálat tárgyát képezi. Ezután következik a rutineljárás: a mintákat/szöveteket kiöntjük paraffinnal, ami a szövetet megkeményíti és metszhetővé teszi. Éles késsel felszerelt eszközzel, úgynevezett mikrotommal 3-4 mikron vastag metszeteket készítünk, majd korszerű festőautomata megfesti őket, hogy jól lehessen látni a részleteket: a sejteket, sejtmagokat, az alapállományt. Ilyenkor sok esetben már fel lehet állítani végleges diagnózist, vagy ha nem, akkor további speciális festéseket alkalmazunk. És ha még mindig nem tudunk biztos diagnózist mondani, akkor ott a molekuláris diagnosztika, amivel pár nap alatt részletes elemzés készíthető egy-egy daganat genetikai sajátosságairól. Ennek köszönhetően egy tüdődaganat esetében – itt például 5-6 különböző génmutációt vizsgálunk – célzott terápia alkalmazható a tumorokra, s így akár több évvel meghosszabbítható a beteg élete, még előrehaladott esetekben is.
Másképp gondolkodik ma a betegségekről és a halálról, mint 35 évvel ezelőtt?
Én félek a betegségektől és nem is vizsgáltatom magam gyakran, csak ha nagyon muszáj, de az ajánlott szűrővizsgálatokon részt veszek. Ezzel együtt minél többet él és tapasztal valaki, annál könnyebben engedi el az életet, annál elfogadóbb a halállal. Én a saját elmúlásommal egyáltalán nem foglalkozom. Néha a kollégákkal el is szoktunk gondolkodni azon, melyikünknek milyen betegsége lesz a jövőben. Bár ez kissé talán morbid, ugye...? De hát el kell fogadni, hogy egyszer vége lesz. Az ember az egyetlen élőlény, amelyik kis kora óta tudatában van annak, hogy meg fog halni. Lehet, hogy majd egyszer belőlem veszik ki azt a mintát, amelyből rákot diagnosztizálnak, de én ezt elfogadtam. A legrosszabban számítunk, de a legjobban bízunk.
