Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy mindenki ugyanúgy gondolkodik dolgokról, ahogy mi. És mi magunk is hiszünk abban, hogy ugyanúgy viszonyulunk a környezetünkben lévő emberekhez, függetlenül attól, hogy kik is ők.
Valójában azonban a kettős mérce a legtöbb ember kapcsolataiban jelen van. Annak ellenére, hogy a szülők többsége meg van győződve arról, hogy mindegyik gyerekük irányába hasonlóképpen fordulnak, a legtöbb esetben ezen a területen is megjelenik a kettős mérce bizonyos formája.
A kettős mérce nem egészséges, mégis hozzá vagyunk szokva. Az élet számos területén jelen van, megjelenik a pénzügyeinkben, a családon belüli szerepekben, a gyereknevelésben, a munkahelyünkön, de még a barátai kapcsolatainkban is. Homer B. Martin és Christine B. L. Adams pszichiáterek azt vizsgálták, hogy hogyan jelennek meg a kettős mérce különböző formái a kapcsolatainkban.
A kettős mérce eredete
Miért vagyunk nagylelkűek egyes emberekkel és fukarok másokkal? Miért vagyunk engedékenyek az egyik gyerekünkkel, miközben szigorú korlátok között tartjuk a másikat?
Ezek a viselkedési minták általában nem tudatosan jönnek elő.
Az, ahogy a szüleink viselkedtek velünk, nagyban befolyásolja a saját gyerekünkkel kialakított érzelmi kapcsolatunkat.
Az érzelmi kondicionálás az életünk első három évében történik, és ez az, ami később arra késztet bennünket, hogy kapcsolatainkban automatikusan különböző viselkedési normákat alkalmazzunk.
Kétfajta érzelmi kondicionálás
Ha a szüleink lelkesek és támogatók voltak a kora gyerekkorunkban – például amikor járni tanultunk –, mi is ezt az érzelmi támogatást visszük magunkkal, később így fogunk viszonyulni a környezetünkhöz. Más esetekben viszont a korai érzelmi kondicionálás arra készteti az embert, hogy mindent megtegyen annak érdekében, hogy a környezetétől érzelmi elismerést, támogatást csikarjon ki. Úgy viselkedik, mintha gyenge lenne, mintha képtelen lenne megugrani az elé kerülő kihívásokat.
Ahogy a gyerek nő, ezek az érzelmileg kondicionált események újabb és újabb megerősítéseket kapnak, ennek következtében pedig a személyiségfejlődésre is hatással lesznek. Ráadásul olyan mélységben képesek beépülni, hogy aztán se a gyerek, se a szülő nincs tudatában annak, hogy mi miért történik. Felnőttként pedig nem gondoljuk végig a szituációt, és azt, hogy mi történik a másikkal, egyszerűen csak úgy viselkedünk, ahogy az gyerekként belénk égett.
A probléma felismerése
Ezek a rögzült minták megjelennek, ezáltal pedig gyakran problémát is okoznak a kapcsolatainkban. Akkor kezdj el gyanakodni, hogy gyerekkori minták okozzák a bajt, ha sokszor te magad sem érted, hogy miért viselkedsz úgy, ahogy. Ha azt tapasztalod, hogy sokszor erősen hatnak rád az érzelmeid, sok esetben szomorúságot érzel, félsz vagy dühös leszel, és utólag visszagondolva nem látod az okát.
Minél inkább tudatában vagyunk annak, hogy az érzelmi kondicionálás milyen mértékben torzítja el a személyiségünket, és ebből mennyi mindent adunk át a gyerekeinknek, annál nagyobb az esély arra, hogy megtörjük ezt a mintát és ellensúlyozzuk a károkat. Így csökkenthetjük a kettős mércét, és ez lehetővé teszi számunkra azt is, hogy érzelmi támogatást adjunk és kapjunk a kapcsolatainkon belül. A kiegyensúlyozott és feltétel nélküli kapcsolatok akkor fejlődhetnek, ha tisztán fogalmazzuk meg a szükségleteinket. Frusztráció és zavartság nélkül csak jobb kapcsolataink lesznek.
