Kipróbálta, hogy 1 órával korábban kel reggelente, így változott meg az élete

Olvasási idő kb. 4 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Bagolynak gondolod magad, és biztos vagy benne, hogy képtelen lennél akár egy perccel is korábban felkelni a szokásosnál? Különben is, minek? – veted fel a kérdést mosolyogva? Nos, érdemes elolvasnod a következő írást, mert egy sorstársad megerőltette magát és kipróbálta – és figyelemre méltó eredményre jutott.

Hiába tartja a mondás, hogy aki korán kel, aranyat lel – vannak, akik egyszerűen képtelenek a hajnali ébredésre, és inkább éjszaka érzik elemükben magukat. Az éjjeli baglyok közé tartozik Kristi Jacobsen, a Medium Long-Term Perspective blog szerzője, aki mégis a saját bőrén tapasztalta meg, mennyire hasznos a szokásosnál egy órával korábban felkelni reggel és időt szakítani a reggeli teendőkre.

A cicája vette rá, hogy korábban keljen

A Los Angelesben élő Jacobsen számára sohasem volt kellemes a reggel: ébredés után mindig sokáig tartott, mire kikászálódott az ágyból, nagy nehezen összeszedte magát, felöltözött és elrobogott a munkahelyére. 2020 tavaszán a koronavírus-járvány miatti lezárások őt és a férjét is otthoni munkavégzésre kényszerítették: ekkor borult minden, a megszokott reggeli rutin szinte rögtön a kukában landolt. Kristi reggel csak 7:45-kor kelt, villámgyorsan lehajtott egy csésze kávét, rendbe szedte magát, és negyedórával később már a számítógép előtt ült, hogy fogadja az online hívásokat.

Ez a reggeli rohanás hónapokon át tartott, Kristi folyamatosan leterheltnek érezte magát és zavarta, hogy nincs ideje semmire, képtelen rendesen elvégezni a reggeli teendőket, szinte az ágyból ugrott egyből a munkába – de változtatni sem akart, úgy gondolta, az alvás fontosabb. A változás végül szinte véletlenül érkezett: beköszöntött az ősz és korábban sötétedett, ezért a veszélyeket és veszélyes embereket elkerülendő Kristi úgy gondolta, szokásos esti futását átteszi reggelre, mégpedig úgy, hogy a megszokottnál negyedórával korábban kel, hogy jusson ideje a mozgásra.

Érdemes korábban kelni.
Fotó: PeopleImages / Getty Images Hungary

Hamarosan még előbbre került az ébredés időpontja: beköszöntött a téli időszámítás, Kristi macskája azonban természetesen továbbra is az általa megszokott időpontban várta a reggelit, vagyis most már 8 óra helyett 7-kor. Így a cicának hála Kristi megszokta, hogy egy órával korábban ébredjen a szokásosnál – és ezzel együtt rájött, mennyi mindenre jut ideje, és mennyivel frissebben, felkészültebben vághat bele a munkába, mint korábban. Személyes tapasztalatait összegezve meséli el, miért érdemes egy órával korábban felkelni.

Kevésbé érzed leterhelve magad

A reggeli rohanás, villámtempójú készülődés nem a legjobb kezdése a napnak: ébredés után azonnal leterheltnek érzi magát az ember, fejvesztve kapkod, hogy megtalálja a ruháit, a táskáját, a kulcscsomót és még pár falatot is le tudjon nyelni, mielőtt elindul otthonról vagy leül a számítógép elé. Ez a stresszes rohanás megágyaz az egész napnak, és a legtöbbször ebben a hangulatban folytatódik az élet, ezért nagyon is megérné elkerülni a rohanást és inkább egy órával korábbra időzíteni a felkelést.

A lassú reggelek nagyon hasznosak: jut időd rá, hogy rendesen megreggelizz, felöltözz, szót válts a családoddal, a lakótársaiddal, megetesd a háziállatodat. Sokkal kiegyensúlyozottabban vághatsz bele a napi teendőkbe, nem érzed magad feszültség alatt, jobban tudsz koncentrálni, és a munkatársaiddal is türelmesebb leszel. Érdemes egy állandó reggeli rutint kialakítani, hogy minél hasznosabban tölthesd el a rendelkezésedre álló időt.

Jut időd és energiád más projektjeidre

Kristi – aki főállású ügyfélszolgálati munkája mellett írja a blogját és készíti a podcastjait – korábban gyakran érezte úgy, hogy este, munka után túlságosan fáradt, szellemileg elhasználódott ahhoz, hogy belevesse magát ezekbe a projektekbe és hasznos tartalmakat gyártson. Amikor átütemezte a munka egy részét reggelre, rájött, mennyivel több energiája van, és mennyivel produktívabb tud lenni ilyenkor, még munkakezdés előtt. A felszabaduló reggeli egy óra tökéletesen alkalmas rá, hogy a hasonló mellékprojekteket, különösen a nehezebb, komolyabb szellemi erőfeszítést igénylő feladatokat elvégezhesd, még azelőtt, hogy a mindennapi rohanás és a munkád leterhelnének.

A reggeli testmozgás egész napra feltölt energiával.
Fotó: Russ Rohde / Getty Images Hungary

Hasznos ilyenkor meditálni

A jóga, a meditáció, a mindfulness nagyon hasznos praktikák ahhoz, hogy megküzdj a stresszel, megszabadulj a nyomástól, kiegyensúlyozottabbnak érezd magad a mindennapok során – vallja a szerző. Azonban nem mindegy, hogyan építed bele a napodba ezeket a gyakorlatokat: este, munkából hazaérkezve már nem igazán fűlik a fogunk hozzá, hogy ellazuljunk és tiszta elmével meditálni kezdjünk, hiszen ilyenkor az ember legszívesebben azonnal ledőlne a kanapéra egy film vagy sorozat elé, a fürdőkádba, vagy rögtön az ágyba. A korábbi keléssel reggelente jut idő rá, hogy még a rohanás előtt, frissen, kipihenten ellazítsuk az elménket és átadjuk magunkat a mindfulnessélménynek. Ez szintén az egész napra kihat: kevésbé érezzük magunkat leterheltnek, jobban oda tudunk figyelni a munkára, pozitívabban állunk hozzá más emberekhez, könnyebben vesszük az akadályokat.

Jut idő sétára, futásra

A reggeli testmozgás szintén felfrissít és energiával tölt fel, minek köszönhetően sokkal pozitívabban kezdjük a napot és könnyebben lendülünk túl a kihívásokon. Egy rövid séta, kocogás a környéken csodákat művel – mozgás közben lehet zenét vagy podcastokat hallgatni, és felkészülhetünk szellemileg is a nap kihívásaira.

Összegezve: ha sikerül plusz egy órát ajándékozni magadnak reggel, azt érdemes minél hasznosabban tölteni: olyan dolgokra fordítani azt az időd, melyek egyébként elvesznének a rohanásban és a reggeli készülődésben. Ha most sajnálnád is megfosztani magad egy órányi reggeli alvástól, hamar rájössz majd, mennyire sokat számít ez a plusz egy óra ébrenlét reggel.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Ezzel a vizsgálattal már 45 évesen kiderülhet az Alzheimer-kór kockázata

Az Alzheimer-kór az időskori szellemi leépülés, a demencia leggyakoribb oka, amely világszerte milliók életét nehezíti meg. A betegség legnagyobb tragédiája, hogy mire a jól ismert, súlyos tünetek megjelennek, az agyban már évtizedek óta visszafordíthatatlan folyamatok zajlanak. Egy friss, áttörést hozó kutatás azonban azt mutatja: egy egyszerű vérvizsgálat segítségével már akár 45 éves korban is előrejelezhető lehet a betegség kockázata.

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.