Ha segítenél valakin, így segíts jól

Az élet mindenki számára tartogat nehézségeket, a koronavírus-járvány pedig rengeteg embert újabb kihívások elé állított. Talán egyikünk számára sem idegen a helyzet, amikor egy hozzánk közel álló ember munkahelyi vagy magánéleti problémákkal küzd, és hiába a legjobb szándék, hirtelen azt sem tudjuk, hogyan segíthetnénk.

Persze ilyenkor megkérdezzük, hogy miben segíthetünk – gondolod most teljesen jogosan. Hiszen ki tudhatná jobban, hogy mire van szüksége az embernek, mint ő maga? Ezzel a kérdéssel azonban sokszor csak újabb terhet rakunk a már amúgy is sokat cipelő ismerősünk vállára – írja Natasha Frost a Mediumon. És valljuk be, nem ez a segítség legjobb formája.

„Mit tehetek érted?”

Bármi is nyomja az ismerősünk szívét, azzal csak még több terhet rakunk rá, ha megkérjük, hogy mondja el, miben segíthetünk. Ez ugyanis egy pluszfeladat: meg kell fogalmaznia, hogy mi bántja és az adott helyzetben mi jelentene neki könnyebbséget. Ilyenkor sokszor könnyebb visszautasítani a segítséget, mint rájönni, hogy pontosan mire van szükség – ráadásul így megelőzhető az a kellemetlen helyzet, hogy úgy érezze, túl nagy áldozatot vár tőlünk.

És hogy mit tehetünk ehelyett? Gondold végig a másik helyzetét, mielőtt nyitnál felé. Kérdezz rá konkrétan, hogy van-e olyan feladat, amit el tudsz látni helyette. Gondolj bele, milyen tennivalókat említett a másik a közelmúltban. Ha tisztában vagy azzal, hogy mik azok a fix dolgok, amikkel meg kell birkóznia, még könnyebb a helyzetetek, ilyenkor akár célzottan is felajánlhatod a segítségedet.

Teljesen rendben van, ha néha támogatásra van szükséged
Teljesen rendben van, ha néha támogatásra van szükségedThomas Barwick / Getty Images Hungary

Már azáltal megkönnyíted a másik életét, hogy konkrétan megfogalmazod, mi az, amiben tudnál segíteni. Hidd el, így elfogadni is könnyebb a felajánlást, nem fogja úgy érezni, hogy túl nagy terhet rak rád. Emellett abban is megerősíted a másikat, hogy a mindennapokban is figyelsz rá és számíthat rád. Ettől még természetesen előfordulhat, hogy mégis inkább valami másban kér tőled segítséget – ezt viszont semmiképp se vedd rossz néven.

A fenti módszert nemcsak kollégáink, ismerőseink, de családtagjaink, közelebbi barátaink esetében is alkalmazhatjuk. Javasolj kézzelfogható dolgokat, vásárolj be, főzz vacsorát a másik helyett, vigyázz a gyerekeire, hogy több ideje legyen magára, a saját problémáira. A jó szándék sok esetben éppen azért marad csak szándék, mert nehéz helyzetben egyáltalán nem könnyű segítséget kérni. Bármit is ajánlasz, nyugodtan határozz meg több időpontot, amikor ott tudsz lenni, ezzel máris elindítasz egy kommunikációt a dolgok pontosításáról.

A cikk az ajánló után folytatódik

Megjelent Mentes Anyu legújabb szakácskönyve!

 

„Inzulinrezisztenseknek és mentesen táplálkozóknak főzni nagy kihívás. Ebben nyújt segítséget Nemes Dóra, a Mentes Anyu megálmodója. 
Legújabb szakácskönyvében minden étkezésre és alkalomra található szuper könnyű, mentes fogás. A receptek nemcsak kipróbáltak, de minden étel tápértéke (kalória, szénhidrát, zsír, fehérje) pontosan, adagokra ki van számolva.

Mentes Anyu szakácskönyve 2 ide kattintva már rendelhető!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Mustra