Dr. Justin Lehmiller pszichoterapeuta és szexszakértő blogjáról már sok érdekes bejegyzést hoztunk: a Kinsey Intézet elhivatott szakembere nem spórol az energiával, amikor a test ügyeiben kutat, elemez és vizsgál. Netes naplójában nemcsak saját kutatásainak és szexuálterápiás praxisának tapasztalatait osztja meg, de rendszeresen bemutat a témába vágó könyveket, és beszélgetni invitál más szakembereket is. Egyik legújabb bejegyzésében dr. Nan Wise-zal beszélget, mégpedig egy mindannyiunkat foglalkoztató kérdésről. Miért nem akkora buli a szex, mint lehetne?
Régen minden jobb volt?
A szexterapeutaként is dolgozó tudós nemrég megjelent könyvének egyik alapvetése, hogy hiába élünk átszexualizált társadalomban, hiába tudunk egyre többet testünk működéséről, és hiába van a korábbinál jóval nagyobb szabadságunk abban, hogy megéljük a szexualitásunkat, nem vagyunk sokkal beljebb, mint szüleink. Persze történtek pozitív változások, és örömteli, hogy egyre inkább szalonképes beszédtéma lehet a szexualitás, de az a kánaán, aminek a most már többedjére lezajlott szexuális forradalom miatt el kellett volna jönnie, még késik. Sokak tapasztalata ez.
Lehet, hogy számszerűsítve több orgazmus van mióta bárhol és bármikor pornóhoz juthatunk, vagy mióta már a sarki drogériában is beszerezhetők a vibrátorok – szexuális életünk minősége mégsem javult ugrásszerűen. A szex ugyanis, mondja a szakember, jóval több, mint maga az aktus, vagy akár az orgazmus.
A szexterapeuta kliensei mind hasonló dolgokról számolnak be: ha van is szex, az egyszerűen nem olyan nagy szám, és nincs meg az a teljes testre kiterjedő jó érzés és érzelmi plusz, ami igazán örömtelivé tenné a dolgot. Ha pedig nem olyan eget rengető a dolog, akkor szépen lassan le is lehet szokni róla. Sokak által megtapasztalt jelenségről van szó, olyannyira, hogy már neve is van a dolognak: a szexterapeuta élvezetkrízisnek nevezte el a hosszabb és rövidebb kapcsolatokban egyaránt megjelenő tendenciát, amit más szakértők már a fiatal korosztálynál is megfigyeltek.
Miért van ez így?
A szakember szerint egyszerűen azért, mert nem vagyunk jelen szex közben. Ott vagyunk, de elsősorban a testünkkel. Rengeteg mindent tudunk, és akarunk tudni arról, hogy is működünk odalenn, vagy milyen szexpózok vezetnek el a legszuperebb orgazmusokig, de arról, hogy hogyan is lehetne kapcsolódnunk a partnerünkhöz, már egyre kevesebbet. Visszagondolva a legutóbbi együttlétre (feltéve, hogy nem épp a párkapcsolat legforróbb mézesheteit éljük), könnyen lehet, hogy alig emlékszünk valamire. Azt még csak-csak tudjuk, hogy volt-e orgazmusunk, vagy a partnerünknek sikerült-e elmennie, vagy hogy hogyan is lett vége az egésznek, de hogy egyébként mi történt, azt már nehezen idéznénk fel. Pedig a szakember szerint épp ottlétünk segítene abban, hogy a szex ne csak letudható egészségügyi tevékenység legyen, még ha testileg kielégítő is, hanem a szó eredeti értelmében vett örömforrás, olyasvalami, amiről teljesen megérdemelten beszélünk manapság éjt nappallá téve.
Miért nem figyelünk?
Figyelnénk mi, csak a figyelmünk nagyon elaprózódott – állítja a szakember. Mindez nemcsak a szexre hat: mindenhol érezhető jelenség, hogy egyszerre legalább három dologgal foglalkozunk, nem figyelünk arra, amit éppen csinálunk, mert fejben már két lépéssel előrébb vagyunk. E-mailt küldünk a telefonon, miközben elvileg épp gyereket nevelünk, aminek eredményeképp se rá, se a munkára nem tudunk odafigyelni. Szex közben is hasonló a helyzet. Sokszor van úgy, hogy napirendi pontként tekintünk rá, beütemezzük, de mire megérkeznénk a helyzetbe, már vége is az egésznek. Persze nem kell mindenkinek stingi magasságokba emelkednie, de annál az időnél, amit napjainkban szánunk egy-egy együttlétre, lényegesen több kellene. Éppúgy, ahogy más tevékenységek között sem mindig könnyű a váltás, a szexre sem mindig lehet pillanatok alatt ráhangolódni.
Probléma az is, hogy a szex jutalmazó szerepéből is sokat veszített: a szakember elsősorban a közösségi média visszajelzésein való függést említi: a napi szükséges pozitív megerősítésadagunkat egyre inkább onnan, és nem a partnerkapcsolatunkból szerezzük meg. Pedig alapesetben a szex ennek is egyik forrása lehetne. Olyan örömteli tevékenység, ami abban erősít meg, hogy szeretnek, hogy szerethető vagyok.
Harmadrészt pedig: a nem tudatos ottlét a szexszel kapcsolatos érzelmeink felismerését, kezelését és szabályozását is megnehezíti.
Mit kéne tenni?
Wise szerint először is tudatosítani kellene, hogy a szex jóval több, mint fizikalitás. Az ottlét és a szex közben átélt érzelmek megélése a kulcs ahhoz, hogy jobb legyen annál, mint amit megszoktunk. Még ha kicsit ódivatú dolognak hangzik is, és még ha a média ennek épp az ellenkezőjét akarja elhitetni velünk: a jó szexből egyszerűen nem vehetők ki az érzelmek. Akkor sem, ha működni, szexuálisan reagálni azok nélkül is tudunk.
Testünk – bizonyos kivételektől eltekintve – reagál az explicit ingerlésre, és eljuthat az ember az orgazmusig akkor is, ha a lelkével, az érzelmeivel nem történik semmi. Ha viszont, ahogy a szakembert fogalmaz, vissza tudunk találni a szex érzelmi oldalához is, sokkal kielégítőbb és tartalmasabb lehet mindaz, ami az ágyban történik. Mi szükséges ehhez? Az, hogy elegendő időt szánjunk arra, hogy együtt legyünk a partnerünkkel, hogy lehetőség szerint olyan valakivel legyünk együtt, akihez érzelmek is fűznek, hogy merjünk játékosak lenni és úgy is megélni az együttlétet.
Ja és fogadjuk el a testünket olyannak, amilyen.
Akkor ehhez szerelem kell?
Továbbgondolva a kérdést, adná magát a válasz, hogy igen. Ebből viszont következhetne az is, hogy a még a legjobban működő hosszú távú kapcsolatokból is ki kell hogy kopjon a szex, legkésőbb akkor, amikor a szerelem érzését inkább a szeretet váltja fel.
A válasz ezért inkább: igen is, meg nem is. Természetesen nem elképzelhetetlen egy fizikailag jó, sőt, kielégítő szex mélyebb érzelmi kapcsolat nélkül, de az érzelmi bevonódás és a másikhoz való kapcsolódás erősíti a vágyat és ezzel párhuzamosan az örömérzetet is. Ha engedjük, hogy a szexben az érzelmeink is részt vegyenek, visszatalálhatunk ahhoz, ami az emberi szexualitást megkülönbözteti az állatitól: messze nem csak az utódnemzés a célja.
Miben lesz más?
Olvasóink többségének bizonyára volt már része érzelmes és érzelemmentes szexben is. Bár mindkettő vezethet kielégüléshez, egészen más jellegű élményt adnak.
- Amikor az érzelmeinket is bevonjuk, nem számít az idő, és nem is feltétlenül az orgazmus a legfőbb cél, míg a csak szexen alapuló együttlétnél az a minimum, hogy orgazmussal szeretnénk kiszállni, különben miért is csinálnánk.
- Máshogy kommunikálunk: amikor az érzelmeinket is bevonjuk, a szex a kapcsolat építéséről is szól.
- Amikor az érzelmeinket is bevisszük, sérülékenyebbek is vagyunk, ami mélyíti az elköteleződést.
- Amikor kicsit tudatosabban, az érzelmeinkhez visszatalálva vagyunk ott az együttlétben, akkor valódi személyiségünkkel vagyunk ott.
A teljes beszélgetést itt tudjátok meghallgatni, ha pedig úgy érzed, neked bizony nem pálya az érzelmek nélküli szex, olvasd el a demiszexualitásról szóló cikkünket is:
