Vonzza vagy elriasztja a férfiakat, ha egy nő magas pozícióban van?

Olvasási idő kb. 3 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hogyan hat a nők vonzerejére, ha magas pozícióba kerülnek? A nők érvényesülése sok szempontból érdekes kérdés. Tudnak-e érvényesülni, mi lesz így a tradicionális férfi-, női szerepekkel? Egyáltalán tudnak-e érvényesülni? Megijednek-e a férfiak, ha egy sikeres nővel találkoznak? Most egy kutatás, nagyon célzottan, csak a státusz és a vonzerő kapcsolatát vizsgálta meg.

Azt, hogy valakit szexuálisan vagy csak úgy egyébként, társaság szempontjából vonzónak tartunk-e, rengeteg dolgon múlik. Nem mindent felülíró, de nem is elenyésző szerepe van a fizikai vonzerőnek, a szépségnek. Közrejátszik az is, hogy társadalmi státusz szempontjából milyennek látjuk a másikat. Az is egyértelmű, hogy nőket és férfiakat más-más szempontok alapján sorolunk be a vonzósági skálánkon. Most egy három részből álló kutatássorozat annyit vizsgált, hogy a nők vonzerejét hogyan befolyásolja, ha azt hisszük róluk, hogy átlagosak, vagy úgy véljük, hogy magas státuszúak.

Írj nekünk

Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol. 

Ne feledjük, hogy ez a vizsgálat egy csomó mindenről nem mond semmit. Nem veszi figyelembe például az adott nő viselkedését – ami azért eltérhet a státuszától függően. Arról sem beszél (hál’ istennek, különben már az összes titkot, ami pezsgést visz az életünkbe laborban elemezgetnék), hogy mitől szeret bele valaki egy másik emberbe. Azzal kapcsolatban viszont találtak összefüggést, hogy a nők vonzerejével hogyan függ össze a szépségük és a vélt státuszuk (mert természetesen nem valós személyekről volt szó, hanem nőkhöz és képeikhez társítottak kitalált profilokat, munkakört). Ja, és a vizsgált férfipopuláció, a helyi egyetem összetételének megfelelően fehér, heteroszexuális férfiakból állt.

Nehéz nőként vonzónak lenni, ha máshol is érvényesülsz?

Korábban már voltak olyan eredmények, hogy a magas iskolázottság és a magasabb pozíció rontja a nők vonzerejét, vagyis kevésbé érzik úgy a férfiak, hogy kellemes társaság lehet számukra egy csinos nő akkor, ha társadalmilag magasabb pozíciója van. Itt főleg a tanultság volt riasztó, a magas jövedelem kevésbé. Erre más kutatók nem találtak bizonyítékot.

Volt egy olyan hipotézis is, hogy a nagyon attraktív nők fizikai szépsége felülírja azt a negatív hatást, amit magasabb társadalmi státuszuk okoz a vonzerejükre nézve. Ezt tesztelte Fisher és Stinson. Az első két vizsgálat még virtuális térben zajlott, az Amazon MTurk platformján lévőket és egyetemi hallgatókat kérdeztek arról, hogy a bemutatott közösségimédia-profil alapján mennyire találják vonzónak a bemutatott embereket. (Itt még nőket és férfiakat is mutattak.)

Aki nagyon szép, az lehet főnök is
Fotó: SrdjanPav / Getty Images Hungary

Működne köztünk a kémia?

A megítélendő profilokban azt variálták, hogy magas vagy alacsony társadalmi pozíciójú-e az illető, illetve átlagos külsejű vagy kifejezetten jó kinézetű. Ilyenekre kellett válaszolni például, hogy szerinted ezzel az emberrel működne-e köztetek a kémia. A férfiak vonzerejét nem különösebben befolyásolta sem a státusz, sem a szépségük, a nőknél azonban más volt a helyzet. Ezt aztán a harmadik vizsgálatban a való életben is tesztelték, hús-vér nők (szépek és átlagos külsejűek) szólítottak meg egyetemista fiúkat. Arra kérték őket, hogy hallgassák meg a beszédüket, amit épp gyakorolnak, és adjanak róla visszajelzést. A beszéd tartalmából kiderült, hogy alacsony vagy magas státuszúak-e. A vonzóságukat pedig azzal mérték, hogy megkérdezték utána a fiúkat, hogy eljönnének-e egy fókuszcsoportba, ami a munkájukhoz kell, majd emelve a tétet: késő esti szemináriumukat meglátogatnák-e; és végül az igazán hard követelmény is megjelent: szombat kora reggel hajlandók lennének-e elmenni a programra, amit a nő ajánl. Minél inkább hajlandó volt a fiú részt venni ezeken a programokon, annál inkább vonzónak találta a nőt – mondták a kutatók.

A szépség a lényeg?

Az eredmény az lett, hogy a magas státuszúnak hitt nőknél a szépség nagyon meghatározta, hogy vonzódnak-e hozzájuk a férfiak vagy sem. Az átlagos külsejű nők vonzerején a státusz rontott. Kevésbé voltak kaphatók a fiúk az általuk javasolt programokra elmenni. Viszont a szépekén javított: minél szebb volt a nő, és minél magasabb volt a vélt státusza, annál tettre készebbek lettek a férfiak.

A magyarázattal még adósok a kutatók. Van olyan elképzelés, hogy magas státuszú szép nő beindítja a kedvelt szexuális fantáziákat a dögös tanárnőről vagy a pumákról. De az is lehet, hogy egyszerűen csak magukhoz illőnek gondolták őket, hiszen a vizsgálat második és harmadik fázisát olyan egyetemen végezték, ahol a fiúk is alapból magas státuszú családból származnak. Szóval messze nincs válaszunk arra, hogy miért alakul ez így. Addig is, míg erre lesz elfogadható magyarázatunk, te mit gondolsz?

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Előrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay coach pszichológus, Ágnes
Szalay coach pszichológus, Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Kovászos, teljes kiőrlésű vagy purpur: valóban megéri a drágább kenyeret venni?

A ropogós héjú fehér kenyér évszázadok óta a mindennapi étkezéseink alapköve, ám az utóbbi időben a pékségek polcait elárasztották a prémium kategóriás alternatívák. A kézműves kovászos, a sötétlő teljes kiőrlésű, vagy a misztikusan csengő PurPur kenyerek ára gyakran a többszöröse a hagyományos változatokénak. De a magasabb összeg mögött valóban meghúzódnak-e bizonyított egészségügyi előnyök, vagy csupán a modern marketing és a szuperélelmiszer-imázs fizetteti meg velünk a magasabb árat? Utánajártunk, mit tudnak valójában a trendi kenyérfajták, és hogyan kerülhetjük el a gyártók leggyakoribb csapdáit.

Testem

Nincsenek korai jelei, mégis tömegeket érint: innen tudhatod, hogy veszélyben van a veséd

Vesénk a nap 24 órájában szűri a vérünket, méregteleníti a szervezetünket, és szabályozza a vérnyomásunkat. Egy friss, globális elemzés sokkoló adatai szerint a krónikus vesebetegség hivatalosan is bekerült a világ tíz vezető haláloka közé. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy ennek az alattomos népbetegségnek a kezdeti stádiumban nincsenek egyértelmű, fájdalmas tünetei, így milliók sétálnak az utcán úgy, hogy fogalmuk sincs róla: a veséjük már a túlélésért küzd.

Offline

Egyszerű kvíz irodalomból: tudod még fejből a memoritereket?

Két kezünk is kevés hozzá, hogy megszámoljuk, hány verset kellett fejből megtanulnunk az iskolában. Noha nem biztos, hogy ezek voltak a kedvenc költeményeink, mégis tudjuk ezeket évtizedek múlva is idézni. Kvízünkben arra vagyunk kíváncsiak, vajon te mennyire emlékszel ezekre?

Offline

Chopin halála máig rejtély – nem biztos, hogy a tbc vitte el

Frederic Chopin 1849-ben bekövetkezett halálát hivatalosan a tbc-nek tulajdonították, azonban a zeneszerző szívének későbbi vizsgálata, valamint korabeli orvosi feljegyzések hiányosságai miatt a halál pontos oka a mai napig nem tekinthető véglegesen tisztázottnak.

Offline

A pestis szülte a karantént: így alakult ki a történelem első járványvédelmi rendszere

Amikor ma a karantén szót halljuk, legtöbben a modern világjárványokra gondolunk, pedig az elkülönítés ötlete több mint hatszáz évvel ezelőtt született meg a pestis elleni küzdelem során. A középkori Európa számára a járványok láthatatlan és megállíthatatlannak tűnő ellenséget jelentettek, miközben a kereskedelem és a hajóforgalom továbbra is összekötötte a kontinens városait.

Mindennapi

Mi lesz, ha nincs nálad a telefonod? Minden, amit tudnod kell a budapesti parkolás átalakításáról

Hatalmas változás lépett életbe a fővárosi közlekedésben, hiszen július 1-jétől végleg megszűnt a készpénzes fizetési lehetőség a budapesti utcai parkolóautomatáknál. A kerületi szolgáltatók fokozatosan leszerelik a városképet elcsúfító, több mint 3300 automatát, így a várakozási díjat kizárólag mobilalkalmazással, SMS-ben vagy telefonhívással lehet kifizetni.

Önidő

Több tízezres bírság is járhat érte, ha ezzel játszik a gyereked a strandon

Sokan élvezik a természetes vizek közelségét nyaranta. Legyen szó nagy tavainkról vagy folyópartjainkról, fontos tudni, hogy számos védett állatnak is otthont adnak, többek között kagylóknak is. Bár jól mutatnak otthon a polcon, a védett kagylófajok kiemelése, elpusztítása vagy elhurcolása még abban az esetben is tilos, ha az állat már nem él, és csak a héját vinnénk haza.