Megint belementél egy kapcsolatba annak ellenére, hogy a fejedben folyamatosan zúgtak a vészharangok? Mégiscsak kikérted azt a kör felest, majd másnap fejfájósan, meggyötörten, depressziósan ébredtél és átkoztad önmagad? Újra részt vettél egy vég nélküli online vitában, amivel csak azt érted el, hogy napokig rosszul érezted magad? Mindannyiunk életében vannak olyan momentumok, amiket ideje lenne máshogy csinálnunk. Minél inkább tudatosítjuk a problémás voltukat, annál nagyobb eséllyel kerülhetjük el, hogy legközelebb ismét ezekbe a hibákba essünk.

Joshua Press, a Medium egyik szerzője összegyűjtötte azokat az egykori szokásait és döntéseit, amikről mára már belátta, hogy sokkal többet ártottak neki, mint használtak. A listát átdolgozva közöljük neked is annyi minden ismerős róla?

#1 Olyan emberrel randizni, aki még egyáltalán nem dolgozott a traumáin

Senki sem hibáztatható azért, mert bántalmazás érte. A bántalmazásról mindig az elkövető tehet, nem az áldozat. Az is teljesen természetes, hogy mindenki máshol tart az őt ért negatív élmények feldolgozásában. Ugyanakkor a kezeletlen lelki sérülésekkel élő emberek – bármennyire is empatizálunk velük – egy szoros érzelmi kapcsolatban másoknak is könnyen fájdalmat okozhatnak. Érdemes tehát óvatosnak lenned abban, hogy kit engedsz közel magadhoz, kinek nyílsz meg, kit vonsz be a pszichés jóllétedet napi szinten érintő folyamatokba. Hosszú távon ugyanis a te lelki egészségedet is meg fogja viselni, ha egy olyan emberrel osztod meg az életedet, aki reflektálatlan a saját működésmódjaira, fél az elköteleződéstől, és erről tudomása sincs, folyamatosan játszmákat játszik, rád vetíti ki a múltbeli sérelmeit, téged büntet mások viselkedéséért, vagy különböző függőségekkel próbálja enyhíteni a belső feszültségeit. 

#2 Csak azért munkát vállalni valakivel, mert barátok vagytok

A munkahelyi és a baráti viszonyulás keretek nélküli, tisztázatlan összemosása általában nem szokott jól elsülni. Előfordulhat, hogy az ismerőseid sosem fizetik ki a munkádat, mert baráti szívességként értelmezik, te pedig kínosnak érzed, hogy szólj. Megeshet, hogy menet közben derül ki, hogy más prioritások mentén, színvonalon vagy munkamorállal dolgoztok. Érdemes tehát jól átgondolni azt, hogy kivel vállalsz közösen szakmai feladatokat. Lehetőleg olyan személy legyen, akinek a hozzáértésében és az emberségében egyaránt megbízol, és akivel rögtön az elején tisztázni tudjátok az együttműködés feltételeit. 

A hatékonyság mellett mindig odafigyelnek arra, hogy jól is érezzék magukat
A hatékonyság mellett mindig odafigyelnek arra, hogy jól is érezzék magukatFotó: Luis Alvarez / Getty Images Hungary

#3 Vég nélküli online vitákba bonyolódni

A közösségi médiában nap mint nap adódhatnak olyan nézetkülönbségek, amelyeknél érdemes mérlegelnünk, hogy beszállunk-e a vitába. Előfordulhat, hogy az érveink kifejezése segít összerendezni a gondolatainkat, megérteni a saját álláspontunkat, kiállást jelent mások mellett, illetve üzenetértékkel bír a tőlünk eltérő világlátású emberek számára. Sok esetben azonban teljesen parttalan, terméketlen egymásnak feszülésekről van szó, amik könnyen elfajulnak az online tér arctalan közegében. Ráadásul ezekből a konfliktusokból elég nehéz kikeveredni, komment kommentet követ, és huss, már el is telt pár óra, mígnem teljesen kimerültnek érezzük magunkat. Érdemes megfontolni tehát, hogy egy szócsata valóban akkora jelentőséggel bír-e, hogy megéri felvenni a kesztyűt. Ezekben az esetekben is hasznos tud lenni, ha előre megszabod magadnak a kereteket, például azt mondod, hogy fél órát szánsz erre, vagy egy bejegyzésben foglalod össze a véleményedet. Ezt követően nyugodtan jelezd a vitapartnerednek, hogy most nem fogsz tudni többet írni, és kapcsold ki az értesítéseket.

#4 Azért szexelni valakivel, mert nyomás alatt érzed magad

Ha csak azért mész bele a szexbe, mert úgy érzed, ezt várják el tőled, bizonyítani akarsz, vagy szeretnéd elkerülni a partnereddel való konfrontációt, az nem azt erősíti, hogy egy pozitív élményeket jelentő, intim együttlétben legyen részed. Talán azt gondolod, hogy ez egy apró kellemetlenség és még mindig kényelmesebb beadnod a derekadat, mint a másik ostromait és csalódottságát kezelni. Ám ezek az alkalmak könnyen nyomot hagyhatnak benned. Ne feledd: a tested a tiéd, te rendelkezel felette, és te döntöd el, hogy mikor osztod meg a hozzá kapcsolódó örömöket. A másiknak meg kell értenie azt, ha az adott pillanatban egyáltalán nem vágysz gyengédségre, vagy más típusú közeledés esne jól neked. 

Beszélgetni ugyanannyira szeretnek, mint szexelni
Beszélgetni ugyanannyira szeretnek, mint szexelniFotó: kupicoo / Getty Images Hungary

#5 Berúgni 

Amikor szombat este meghallod a zenét, és a barátaid társaságában egyszer csak megbokrosodsz, mintha mindaz a negatív élmény, rossz döntés, pusztító másnaposság – amiért már ezerszer is megfogadtad, hogy soha többé nem iszol – egyszerűen szertefoszlana az emlékezetedből. A túlzott mértékű alkoholfogyasztás azonban rendkívül káros az egészségedre, szanaszét szedi az alvásodat, egy rövid euforikus szakasz után tönkrezúzza a hangulatodat, és kontrollálatlan cselekedeteket válthat ki belőled. 

#6 Azt mondani egy függőnek, hogy álljon le

Ez kb. olyan, mintha egy túlsúlyos embernek azt a tanácsot adnád, hogy fogyjon le. Hidd el, ha valaki egyszerűen abba tudna hagyni egy destruktív szokást, akkor megtenné. Nem azért él szerekkel, mert ne érezné időnként a káros következményeit, hanem mert racionalizálja a szokását, és bebeszéli magának, hogy mindez az árnyoldalaival együtt is még rendben van. Sokszor mélyebb problémák is felfedezhetők a háttérben, amelyekkel még félelmetesebb volna szembesülni, így az önpusztító szokások elkerülési kísérletek is lehetnek. Senki nem fog tehát pusztán a pár szavas kinyilatkoztatásod hatására megváltozni. Ettől még a társas támogatás nagyon fontos, de alapvetően neki kell eljutnia a belátás egy olyan fokára, ahonnan szakszerű támogatást igénybe véve, komplex módon el tud kezdeni dolgozni azon, hogy visszanyerje a kontrollt az élete felett. 

A függőségek menedzselése komplex munkát igényel
A függőségek menedzselése komplex munkát igényelFotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

#7 Helyből azt tanácsolni valakinek, hogy szakítson

Gyakran nagyon sok időbe telik, amíg megérik valakiben a döntés, hogy szeretne különválni a partnerétől. A destruktív párkapcsolatok többségének részét képezi egyfajta manipuláció is, amelynek során az érintett józan ítélőképessége csökken. Ez azt is jelenti, hogy ami neked kívülről egyértelműen problémás, az neki belülről ennél sokkal komplikáltabb. Ráadásul az önbecsapás fenntartásának funkciója van: a személynek egy ideig még nem kell szembenéznie azzal, hogy vele ezt meg lehetett tenni. Hihetetlenül fontos tehát, hogy egy külső szem bekerüljön a rendszerbe, de ha túl hamar vagy túl érzéketlenül vágod valakinek az arcába az igazságot, akkor félő, hogy inkább csak tőled fog eltávolodni. Tartsd tiszteletben, hogy időre van szüksége, és biztosítsd arról, hogy ott vagy neki, ha bármikor szüksége van rád. 

#8 Folyamatosan híreket habzsolni a neten

Ez az egyik legtrükkösebb időpocsékolási mód. Ilyenkor könnyen meggyőzheted magad, hogy az állandó netezés tulajdonképpen hasznos, hiszen rengeteget tanulsz közben, és folyamatosan tágul a perspektívád. A valóságban viszont sokszor inkább az történik, hogy mindenféle kétes minőségű információval terheled az agyad, gyakran a végkimerülésig. Persze ettől még fontos, hogy tájékozott legyél és nyomon kövesd a körülötted zajló történéseket, de jó lenne ebben is határokat szabnod. Csak így tudsz teret biztosítani magadnak ahhoz, hogy ne kapkodják szét a figyelmedet az ingerek, és legyen lehetőséged elmélyülni dolgokban

A legfrissebb történésekről olvasnak, mégis elmegy mellettük az élet
A legfrissebb történésekről olvasnak, mégis elmegy mellettük az életFotó: Henrik Sorensen / Getty Images Hungary

#9 Olyan holmikat vásárolni, amikre nincs is szükséged

Egy kapitalista társadalomban minden arról szól, hogy fogyasztásra ösztönözzön. Vedd meg a legújabb autót, a legmodernebb kütyüket, a legmárkásabb cuccokat. De valóban szükséged van arra, hogy minden gyorsabb, puccosabb, csilivilibb legyen? Az egészben ráadásul az a szomorú, hogy ezen az úton nincs megállás: ami ma menő volt, pár év múlva egyáltalán nem lesz az, mert mindig lesz egy frissebb modell. Miközben pedig igyekszünk lépést tartani a legújabb technológiákkal és vívmányokkal, folyamatosan hulladékot termelünk, ami fölöslegesen rúg még egyet a bolygónkba.   

#10 Járni valakivel, aki merőben más értékeket vall

Lehet bármennyire elementáris erejű köztetek a szexuális vonzalom, ha mérföldekre van egymástól mindaz, amiben hisztek és amit fontosnak tartotok az életben, akkor nehéz dolgotok lesz egy párkapcsolatban. Könnyen előfordulhat, hogy mindkettőtök besáncolja magát a saját gondolatai közé, és a másiktól várja, hogy megváltozzon. Évek telhetnek el így, folyamatos ütközetekkel tarkítva. Nem érdemes inkább egyből valaki olyat választanod, akivel kompatibilisebbek vagytok? Akivel a kompromisszumok izgalmas tanulási folyamat részét képezik, nem pedig megbánáshoz vezetnek? 

#11 Sokáig fennmaradni, amikor tudod, hogy másnap dolgoznod kell

Ez egy kicsit úgy hangzik, mint egy sokat hallott szülői intelem. Ugyanakkor a legtöbben felnőttként is hajlamosak vagyunk gondolkodás nélkül beáldozni az alvásidőnket, amikor összesűrűsödnek a teendőink. A kialvatlanság azonban fokozza a testi megbetegedések kockázatát, ingerültté tesz, és a kognitív teljesítményt is rontja. Minek éjszakázni, ha másnap totál hasznavehetetlennek érzed magad? Az alvás elengedhetetlen a testi-lelki egészséged szempontjából, kezeld prioritásként. 

Miért nem bírtam korábban lefeküdni?
Miért nem bírtam korábban lefeküdni?Fotó: Allvisionn / Getty Images Hungary

#12 Bosszút állni 

A bosszúval az az egyik legnagyobb baj, hogy nem nagyon lehet tanulni belőle. Ráadásul egyfajta indokot is adsz az elkövetőnek arra, hogy azt gondolja, semmivel nem vagy jobb nála. Így pont attól a bűntudattól szabadítod meg, ami motiválhatná a változásra. Az igazság ugyanis akkor áll végképp helyre, amikor valaki megérti a hibáját, megbánja és igyekszik jóvátenni, a történtekből tanulva pedig soha, de soha nem követi el még egyszer ugyanazt. Ez persze nem mindig következik be. Neked inkább abban van szereped, hogy ne hagyd annyiban a történteket, és – bármennyire is megterhelő – tedd láthatóvá a problémát, hogy másoknak ne kelljen ezen végigmenni a jövőben, fejlődjön a közösség, a személy pedig megkapja a méltó büntetését és megtapasztalja, hogy a tetteinek következménye van. A bosszú azonban nem hozná el a gyógyulásodat, csak olyan cselekedetekre sarkallna, ami eddig is ellentétes volt az értékrendeddel. 

#13 Elhanyagolni a benned rejlő potenciált

Az emberek jó része idővel pont azokat a tevékenységeket hagyja abba, amelyek valamikor a legtöbbet jelentették számára. Beletörődik, hogy úgysem lesz soha sikeres sportoló, tudós vagy művész. Elhiszi, hogy amit szeret, abból sehogy sem lehet megélni, ő pedig úgysem lenne elég jó. Marad a rutinszerű élet, a hétköznapok taposómalma, a halogatás, hogy talán majd egyszer, és egyfajta nehezen megragadható, de annál fájdalmasabb hiányérzet. Kiüresedve végzi a munkáját, amit sosem élvezett igazán, telnek-múlnak az évek, mígnem elkezd tudattalanul is kiutakat keresni: betegségeket generál, tüneteket mutat, függőségekbe csúszik. Nem lenne szabad eddig a pontig eljutni. Bármennyire is nehéz, fontos lenne hűen követni egy magadról szóló elképzelést, amely motivál és azt fejezi ki, aki valóban lenni szeretnél.

Mustra