Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Igazi megváltás ebben a rekkenő hőségben legurítani egy pohár friss, hideg vizet. Érdekes módon a kielégülés azonnal jön, még azelőtt, hogy az elfogyasztott víz hidratálná a szervezetünket. Sőt, már az is jelentősen enyhíti a szomjúságérzetet, ha a kulacs alján maradt pár cseppet sikerül a szánkba szippantani. Akkor ez azt jelenti, hogy a hidratálás már a szájüregben megtörténik? És vajon a hideg víz tényleg jobban oltja a szomjat, mint a szobahőmérsékletű? Utánajártunk.
A Hiko-ryu taijutsunak köszönhetően megtanultuk, hogy nem kell edzés közben literszámra innunk a vizet – teli hassal nehezebben megy a mozgás –, bőven elég egy-két korty vagy egy kis öblögetés, amikor megszomjazunk. A trükk bevált, a szomjúságérzet ennyitől is mindjárt elmúlt, én pedig kíváncsi lettem, milyen mechanizmus áll ennek az azonnali kielégülésnek a hátterében. Találtam is némi infót a témában.
Azt már a ’90-es években gyanították a tudósok, hogy folyadékpótlás során a száj és a gyomor is olyan megnyugtató jeleket küld az agynak, amikkel azt üzeni: nem fenyeget a kiszáradás veszélye, nyugodtan csökkentheted a szomjúságérzetet. Az azonban, hogy pontosan milyen folyamat vezet el a szomjúságtól a szomjoltás okozta kielégültségérzetig, sokáig homályos volt.
A lenyelt folyadék először a gyomorban landol, ezután a belek, majd a máj felé veszi az irányt, ahonnan a vérereken keresztül folytatja útját. A test hidratáltsági állapota tehát a folyadékbevitel után tíz perccel kezd el megváltozni. A tapasztalatok szerint azonban a szomjúságérzet már azelőtt enyhül, hogy az elfogyasztott folyadék felhígítaná a vért, ezáltal hidratálná a szervezetet.
Az agy szubfornikális szerv nevű régiójában találhatók azok a szomjúságérzékelő idegsejtek, amelyek a vér koncentrációjának növekedésekor aktiválódnak és szomjúságérzetet keltenek. Ám ez a jelzőrendszer visszafelé már nem működik: a neuronok nem tudnak figyelmeztetni, hogy hagyjuk abba az ivást, de nem azért, mert baki van a rendszerben, hanem azért, mert a kielégülés érzete már a kortyoláskor megjelenik.
A legújabb kutatásokból legalábbis az derül ki, hogy a szomjoltásban a toroknak és a bélnek is kulcsszerepe van. Egy 2016-ban végzett vizsgálatban, melyben szomjas egereket itattak vízzel, megfigyelték, hogy az állatok szájüregéből és torkából olyan jelek jutnak el azonnal az agyba, amelyek hatására az étvágy és más vitális funkciók szabályozásáért felelős hipotalamusz deaktiválja, azaz leállítja a szomjúságérzetet keltő idegsejteket.
„Úgy tűnik, hogy e gyors ingerületátvitel során a folyadék mennyiségéről is információt gyűjtenek a receptorok, és azt úgymond össze is egyeztetik a szervezet szükségleteivel” – magyarázta Christopher Zimmermann, a Nature című szaklapban megjelent tanulmány szerzője a Mediumnak. Zimmermann és munkatársai következő kísérletükben arra a kérdésre keresték a választ, hogyan képes az ideg- és érzékelőrendszer azonnal felismerni a vizet akkor, ha valójában sós vizet fogyasztunk.
Miután sós vízzel itatták meg az egereket, az állatok szomjúságot jelző idegsejtjei először ugyanúgy lecsillapodtak, mint a sima víz fogyasztásakor, ám a kiszáradást okozó só hatására hamarosan ismét aktiválódtak. Ezután a tudósok közvetlenül az egerek gyomrába fecskendeztek friss vizet, ami azonnal deaktiválta a szomjúságérzékelő idegsejteket. Amikor azonban sós vízzel jártak el így, ennek ellenkezőjét tapasztalták. Ebből azt a következtetést vonták le, hogy amellett, hogy az agy a kielégülés érzetével jutalmazza a folyadékpótlást, a gyomornak is van beleszólása a folyamatba.
Egy idei, szintén egereken végzett kísérletben azt is kimutatták, hogy maga a víz lenyelése – különösen annak fizikai mozgása a torokban, mely eltér az összerágott, pépes táplálék lenyelésétől – is olyan jeleket küld az agyba, amelyek deaktaválják a szomjúságérzékelő neuronokat. A vizsgálat azt is megerősítette, hogy a belek képesek felmérni, elegendő-e a bevitt folyadék vagy sem. Mindez új megvilágításba helyezi a szomjúság jelenségét, hiszen az eredmények szerint
nemcsak az agynak, hanem a toroknak és a beleknek is fontos szerepük van a szomjúságérzet csillapításában,
már azelőtt, hogy az elfogyasztott folyadék hidratálná a szervezetet.
Egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint a kielégülés érzéséhez az is hozzájárul, hogy a vízivással nagyobb mennyiségű dopamin (boldogsághormon) szabadul fel a szervezetben.
A víz tehát telít és kielégít – de ez nem csak mennyiségen múlik
Ugyanakkor az sem elhanyagolható tényező, hogy az agyat könnyű becsapni. Egy 1997-ben végzett kutatásban testedzés után itattak az alanyokkal szén-dioxiddal más-más mértékben dúsított vizeket, és mint kiderült, minél szénsavasabb volt a víz, annál kevesebbet fogyasztottak belőle. Egy másik kutatás szerint a szénsavas víz ugyanolyan mértékben oltja a szomjat, mint a sima víz – feltéve, hogy ugyanannyit is iszunk belőle –, csakhogy általában nem ez történik.
Egy, a PLOS ONE szaklapban 2016-ban megjelent tanulmányból kiderül, hogy az elfogyasztott víz mennyisége nagyban függ annak hőmérsékletétől és szén-dioxid-tartalmától. A vizsgálatban 98 egészséges felnőtt vett részt, akiknek 12 órán át ki kellett bírniuk folyadék nélkül. A megvonás után mindegyiküknek 3,24 liter vizet adtak, de a szomjoltók között volt hűtött, szobahőmérsékletű, szén-dioxiddal dúsított és szénsavmentes víz is. A négy csoport tagjai ezt követően annyi sima, szobahőmérsékletű vizet fogyaszthattak, amennyi jólesett nekik.
Az eredmények szerint azok, akik a hideg vízből kaptak, csekélyebb szomjúságérzetről számoltak be, mint azok, akik meleg vizet ittak, de a legkevésbé szomjasak a hideg és szénsavas vizet fogyasztók maradtak. „A szomjúságérzet fiziológiai szükségletet jelez, annak megszűnése azonban az agyba beépült érzékszervi információk eredménye” – világít rá Paul Berslin, a tanulmány társszerzője. Annak oka egyelőre nem ismert, hogy a szénsavas vízből miért fogyasztunk kevesebbet, de az egyik lehetséges magyarázat az, hogy a buborékok okozta telítettségérzet miatt kevesebbel is beérjük.
Honnan tudom, hogy mennyi folyadékra van szükségem?
Mivel az egyén napi szintű tevékenységeitől, életkorától, egészségi állapotától, testméretétől, testösszetételétől, étrendjétől, ruházatától és az étrendjétől is függ, mennyi folyadékra van szüksége, nehéz belőni egy mindenki számára alkalmazandó ajánlott mennyiséget. De a vizeletünk színe megbízható iránymutatója hidratáltsági állapotunknak: a sűrű, sötét sárga vizelet folyadékhiányról, míg a színtelen vizelet túlzott folyadékbevitelről árulkodik.
És hogy mi a helyzet a napi nyolc pohár víz szabályával? Ez a mítosz egy 1945-ös publikációból ered, amelyben az áll, hogy általánosságban a felnőtteknek napi két és fél liter vizet ajánlott fogyasztaniuk, arról a tényről azonban hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ennek a folyadékmennyiségnek jelentős részét fedezik az elfogyasztott ételek.
A lényeg az, hogy aki egyszerre megiszik egy liter folyadékot, az egyáltalán nem tesz jót magának, ugyanis a szervezetünk fél liter folyadéknál többet egyszerre nem képes feldolgozni. Az a jó, ha a napi folyadékszükségletünket beosztva fogyasztjuk el, vagyis rendszeresen iszunk néhány kortyot.
Az állóképességi sportolók azzal is csökkenthetik a túlivás kockázatát, ha a versenyek előtt és után megmérik a testsúlyukat, így ellenőrizhetik a vízveszteség mértékét, és pótolhatják a szükséges mennyiséget. Edzés alatt óránként 2-4 csésze folyadékot érdemes fogyasztani, aki pedig több mint egy órát edz, annak a sportital is jó alternatíva lehet, ugyanis ezekben a színes löttyökben megtalálhatók azok a fontos elektrolitok, amelyeket az izzadással elvesztünk.
Annak pedig, akinél fennáll valamilyen egészségi probléma, például cukorbetegség, pangásos szívbetegség vagy vesebetegség, mindenképpen ajánlott a kezelőorvosával konzultálnia. És ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki huzamosabb időn át szokatlan szomjúságérzetet tapasztal, ugyanis esélyes, hogy valamilyen betegség áll a háttérben.
