Ennyiféle élőlény lakik a szemedben

Azzal a tudattal talán már sikerült megbarátkozni, hogy a beleinkben és a bőrünkön sok ezer gomba és baktérium él, amelyek mind elengedhetetlenek ahhoz, hogy egészségesek maradjunk. De azt tudtad, hogy a szemed is otthont ad egy csomó baktériumnak?

A Science Alert számolt be arról a kutatásról, amelyben kiderült, hogy a szemünknek is van saját mikrobiomja, azaz olyan mikrobák csoportja, amelyek a különböző szembetegségek, például a szemszárazság, a kötőhártya-gyulladás vagy a szaruhártya-hegesedés ellen harcolnak.

Nem csak a bőrünkön és a beleinkben élnek 

Ha mikrobiom, akkor elsőként valószínűleg a beleink és a bőrünk jut eszünkbe. Így vannak ezzel a kutatók is, akik sokkal kevesebb figyelmet fordítanak a tüdőben, a hüvelyben vagy éppen a szemgolyóban tanyázó baktériumokra.

Csak nemrég vált egyértelművé a tudomány számára, hogy az egészséges szem is rendelkezik mikrobiommal, és az is kiderült, hogy a szemünkben élő bacik függnek az életkortól, a földrajzi régiótól, az etnikai hovatartozásunktól, az egészségi állapotunktól, ahogy attól is, hogy hordunk-e kontaktlencsét. Az alap mikrobiom olyan baktériumokat tartalmaz, mint a Staphylococcusok, diphteroidok, a propionibaktérium valamint a Streptococcusok, emellett pedig bizonyos vírusok is jelen vannak a szemünk felszínén. Ezekkel mind számolni kell, amikor az orvos antibiotikumos szemcseppet ír fel, hiszen az antibiotikumok sok esetben a szem számára előnyös baktériumokat is elpusztítják.

Egy több mint egy évtizeden át tartó, 340 ezer beteget vizsgáló kutatásból kiderült, hogy az Egyesült Államokban az esetek 60 százalékában kötőhártya-gyulladás kezelésére használtak antibiotikumot. Ezt a betegséget viszont vírusfertőzés okozza, így az antibiotikummal történő kezelés valójában nem hatékony, a baktériumok által okozott problémák pedig általában 7-10 napon belül elmúlnak maguktól. Az antibiotikum indokolatlan használata megzavarja a szervezetünk mikrobiomjait, ez pedig fertőzésekhez, autoimmunitáshoz vagy rákhoz is vezethet.

Korábban is feltételezték a kutatók, hogy élnek a szemünkön segítő baktériumok, de csak 2016-ban találták meg a Corynebacterium mastitidist, amely segíti a szem immunválaszát. Egy kísérletsorozatban kiderült, hogy a baktériumot tartalmazó könny kimutathatóan pusztítóbb hatással bírt a Candida albicans gombára és a Pseudomonas baktériumra is, mint az a szemváladék, amely nem tartalmazza a C. mastitidist. A felfedezést szeretnék a még hatékonyabb orvoslás érdekében felhasználni.

Baktériumok és gombák ezreit rejti a szemünk
Baktériumok és gombák ezreit rejti a szemünkFotó: ballyscanlon / Getty Images Hungary

Megoldás a szembetegségekre?

Egereken végzett genetikai elemzésekkel próbálják azonosítani azokat a tényezőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a mikrobák kolonizálják a szem felszínét. Ezt követően meg kell vizsgálni, hogy emberek esetében hogyan működik az egészséges és a problémás szem immunválasza. Ennek fő célja, hogy ne rögtön antibiotikummal kezeljük a szembetegségeket, hanem olyan eszközöket alkalmazzunk, amelyek csak a betegséget előidéző baktériumokat pusztítják el, a mikrobiomot nem. A bélben már kimutatták, hogy a genetikailag módosított baktériumok hozzájárulnak egyes betegségek megszüntetéséhez, nagy valószínűséggel ugyanezt a hatást a szemben is el lehet érni. 

Mustra