Lehet, hogy a te májad is veszélyben van?

Hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak azok az emberek küzdenek májbetegségekkel, akik rendszeresen, sok alkoholt isznak. Ez azonban nincs így, az alkohol mellett még rengeteg dolog, például anyagcserezavarok, cukorbetegség vagy elhízás is okozhat zsírmájat.

A zsírmáj nagyon gyakori: tekintettel arra, hogy itthon az alkoholisták száma egymillióra becsülhető, az emberek 30 százaléka pedig elhízott, vélhetően milliók élnek elzsírosodott májjal. Hogy milyen veszélyei vannak ennek az állapotnak és hogyan lenne megelőzhető, erről írt a Harvard Medical School.

A zsírmáj, amelynek leggyakoribb formája a zsírsejtek májban történő felhalmozódásával járó úgynevezett tiszta zsírmáj, bármelyik korosztályt érintheti. Az idő múlásával az állapot súlyosbodik, a felesleges zsír pedig gyulladást okoz a májban. A gyulladásos zsírmájban szenvedő emberek mintegy öt százalékát idővel májzsugorral diagnosztizálják – ez végleges szöveti károsodást jelent, azaz a folyamat visszafordíthatatlan.

De nemcsak a májjal kapcsolatos problémák esetében jelent kockázatot a zsírmáj, hiszen az állapot következtében nő a szívroham és a stroke kockázata is.

Csendes fenyegetés

A zsírmáj kialakulásának kockázatát számos tényező, például az elhízás, a magas vérnyomás és a cukorbetegség is befolyásolja. Emellett érdemes odafigyelni a koleszterinszintre, valamint a derekunk kerületére is, de növeli a kockázatot az is, ha a családban előfordult már májbetegség. Bizonyos kockázati tényezők mértékét befolyásolhatjuk például egészséges életmóddal, de az öröklött hajlamon sajnos a megfelelő táplálkozással és a rendszeres testmozgással sem változtathatunk.

Zsírmájuk nem csak az alkoholistáknak lehet
Zsírmájuk nem csak az alkoholistáknak lehetFotó: RyanKing999 / Getty Images Hungary

A zsírmájnak nem igazán van jele

A probléma legfeljebb enyhe kellemetlenséget, nyomásérzékenységet, illetve puffadást okoz, sokszor még azt sem, úgyhogy leginkább csak egy rutin laborvizsgálat eredményéből derül ki a betegség. Ha megvan a diagnózis, a gyógyulás az alapbetegség kezelhetőségétől függően akár teljes is lehet, mert a májnak egyedülálló a regenerálódási képessége. Nézzük, mire érdemes odafigyelni:

• fogyás

Tiszta zsírmáj esetén akár a testtömeg 5 százalékának elvesztése is elég lehet a probléma visszafordításához. Ha már kialakult a gyulladás, legalább a testtömeg 7-10 százalékának elvesztésére szükség van, azonban az emberek jellemzően nehezen tudják megtartani az elért testsúlyt. Csökkentsük a stresszt, valamint fordítsunk kellő figyelmet a tudatos táplálkozásra!

• rendszeres testmozgás

Még akkor is, ha a fogyás nem kitűzött cél, sokat segíthet a rendszeres testedzés, hiszen nemcsak az anyagcserét javítja, de az inzulinszintet is csökkenti. Nem kell bonyolult gyakorlatokra gondolni, már a rendszeres gyaloglás is sokat segíthet. Az általános felhívások szerint hetente legalább 150 percet érdemes mérsékelt intenzitású edzésekre szánni, de kezdetnek ennél kevesebb is elég lehet.

• tudatos táplálkozás

mediterrán étrend szuper megoldást jelenthet, hiszen nemcsak zöldségekben és gyümölcsökben gazdag, de a teljes kiőrlésű gabonák mellett a sovány húsok és egészséges zsírok sem maradnak ki a diétából. Érdemes arra törekedni, hogy minél kevesebb szénsavas üdítőt és cukros gyümölcslevet fogyasszunk, hiszen ezek hozzájárulnak a máj gyulladásához.

A zsírmáj kezeléséhez szükséges gyógyszerek hatékonyságát jelenleg is fejlesztik, de addig is tegyünk meg mindent az egészségünkért, és akkor a májbetegséget is elkerülhetjük.

Mustra