Teljesen oké, ha felnőttként is a gyerekkori plüssöddel alszol. Sőt!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

Egy tanulmány szerint az emberek egyharmada felnőttként is a gyerekkori alvójátékával alszik. Ennek pedig sokkal több előnye lehet, mint amennyire furán hangzik elsőre.

A pihentető éjszakai alvás körülményeinek megteremtése sokak számára jelent nagy kihívást. Egy friss felmérés vizsgálta az amerikai felnőttek alváskönnyítő szokásait, az eredményekről pedig a Study Finds számolt be.

Mindenkinek megvan a maga módszere 

A Sleepopolis alvási segítő oldal alvásszakértői 2000 felnőtt szokásait vizsgálták. Kiderült, hogy a résztvevők 34 százaléka még mindig a gyerekkori plüssállatával vagy kis takarójával alszik. A tanulmány kiemeli a pihentető alvás fontosságát, ebben azonban az alanyok beszámolói szerint mindössze 27 százalékuknak van része.

A válaszadók 41 százaléka esetében rendszeresen előfordul, hogy nem tudnak időben elaludni az alábbi lefekvés előtti tevékenységek nélkül:

  • az ajtók és zárak ellenőrzése (32%)
  • zenehallgatás (30%)
  • egy bizonyos tévéműsor vagy film megnézése (28%)
  • játszás a telefonon (28%)
  • könyvolvasás (27%)
  • meleg fürdő vagy zuhany (26%)
  • nasizás (21%)
  • vitaminok vagy táplálékkiegészítők bevétele (18%)
  • egy csésze tea elfogyasztása (16%)
Csináld nyugodtan, ha neked ez ad biztonságot
Fotó: Seb Oliver / Getty Images Hungary

A résztvevők 26 százaléka számolt be valamilyen nem megszokott módszerről, például arról, hogy rendszeresen aligátorokra gondol, felteszi a lábát a falra, vagy álomba ringatja saját magát. És persze sokan vannak, akik szex nélkül nem tudják elképzelni a nap lezárását: a résztvevők 17 százaléka szerint a szeretkezés vagy az önkielégítés hozzájárul ahhoz, hogy pihentető alvásban legyen részünk.

„Óriási különbséget jelent az alvás minőségében, ha valaki megtalálja a számára ideális lefekvés előtti rutint” – állítja Logan Block, a Sleepopolis igazgatója. Ehhez azonban ki kell tapasztalni, hogy kinek mi működik. A legtöbb ember számára az alváshoz ideális környezet kialakításáért szükséges a megfelelő hőmérséklet beállítása és a kényelmes párnák beszerzése, és ez legalább olyan fontos, mint az elalvás előtti rutin.

És mi mindent csinálunk még rutinszerűen? A kutatás eredménye szerint a legtöbb ember nagyjából ugyanabban az időpontban (átlagosan 21:34-kor) megy lefeküdni, majd ugyanabban az időpontban kel fel, mint előző reggel.

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Testem

Felturbózott vitamin lehet hatékony az Alzheimer-kór ellen

A szakemberek egy olyan megoldást kerestek a neurodegeneratív betegségek kezelésére, mely nemcsak a folyamat lassítására képes, hanem gyógyíthatja azokat a károkat is, melyeket a betegségek okoznak. A K-vitamin egy feljavított változata hatékonyan ösztönözte az agyban lévő „előd-sejteket” arra, hogy neuronokká alakuljanak, pótolva ezzel az elpusztult agysejteket.

Mindennapi

Családtagjaid hangján hívhatnak a csalók: minden pénzed elveszítheted, ha nem vigyázol

A mesterséges intelligencia rohamos fejlődésével egy új, rendkívül veszélyes csalási módszer terjed: a hangklónozás. A kiberbűnözőknek ma már mindössze néhány másodpercnyi valós hangfelvételre van szükségük ahhoz, hogy bárki hangját, legyen az családtag, barát vagy kolléga egyszerűen lemásolják. Ezeket a hangmintákat általában a közösségi médiából vagy korábban titokban rögzített hívásokból szerzik meg.

Testem

Sejtszinten borítja fel agyad működését ez az állapot

Egy friss kutatás szerint a depresszió nemcsak a hangulatot és a gondolkodást érinti, hanem egészen a sejtek szintjéig hatással lehet az agy működésére. A tudósok olyan változásokat találtak az agy és a vérsejtek energiaellátásában, amelyek segíthetnek megérteni, miért jelentkezik a tartós fáradtság, a motivációhiány vagy a „lelassult” gondolkodás ennél az állapotnál.

Édes otthon

Ezeken a helyeken lehet azbeszt a te otthonodban is

Sokan úgy gondolják, hogy az azbeszt rég betiltott építőanyagként a lakásokban már sehol sem okozhat problémát. Azonban Magyarországon ma is rengeteg olyan épület, melléképület és udvari szerkezet áll, amely tartalmazhat azbesztet – gyakran úgy, hogy a tulajdonosok erről nem is tudnak.

Életem

Felújítják az egyik budapesti hidat: így hat a forgalomra

Felújítják a Hajógyári-sziget fő megközelítési útvonalát jelentő K-hidat. Az eredetileg ideiglenesnek szánt szerkezet teljes körű rekonstrukciójára a Budapest Közút Zrt. pályázatot írt ki, a kivitelezés pedig várhatóan 2026 őszén indulhat.

Testem

Ez történik a testeddel, ha minden nap zöld teát iszol

A zöld tea nemcsak a koffein miatt hasznos, hanem az antioxidánsai miatt is. A hatás maximalizálásához napi 3-4 csészényi tea kell, lehetőleg nem forrásban lévő vízzel leöntve, illetve számolni kell azzal is, hogy a zöld tea negatívan hat a vas hasznosulására.