Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
Te is próbáltad már, de valahogy sosem volt annyira vicces, ha magadat csiklandozod, mintha mások teszik veled ugyanezt? Kiderült, hogy miért.
A válasz röviden: mert számítunk rá. De pontosan mi a szerepe annak, hogy meglepetésszerű a csikizés? Erre a kérdésre kereste a választ a The Conversation.
A csiklandozás tudománya
A csiklandozás, azaz annak érzékelése, hogy valaki vagy valami hozzáért a bőrünkhöz, fontos érzés. Általában két fajtáját különböztetjük meg: van jó és rossz csiklandozás. A jó, amikor egy hozzánk közel álló ember csikiz, a rossz, amikor például azt érezzük, hogy egy bogár mászik rajtunk. Azonban mindkét típusú érintés a hasznunkra válik.
Kellemetlen csiklandozás
Az ember a kezdetektől fogva hasznot húz a csiklandozás érzéséből, hiszen ez jelzi számunkra, ha például egy rovar mászik a bőrünkön. De hogyan képes megcsikizni minket a rovar az apró lábaival? A választ a szőrszálaink adják. Ezek segítenek ugyanis abban, hogy a testünk érzékelje (mielőtt a bőrhöz érne) az olyan potenciális veszélyforrásokat, amik túl picik ahhoz, hogy a szemünk észrevegye őket, vagy éppen nincs a szemünk előtt. Azok az emberek, akik csikisebbek, könnyebben megérzik, ha egy rovar rájuk szállt, így sokszor reflexszerűen még azelőtt elüldözik, hogy az megcsípné őket. Sok száz évvel ezelőtt bizony hálásak lehettek azok, akiknek a bőre érzékenyebben reagált a csiklandós érzésekre, hiszen ezáltal több mérgező rovarcsípéstől menekültek meg, tovább éltek, és több utódot tudtak felnevelni. Ezért veszélyes lenne, ha önmagunkat is meg tudnánk csiklandozni, hiszen így nem lenne egyértelmű, hogy mikor figyelmeztet veszélyre az érzés.
Jóleső csiklandozás
Van, amikor a csiklandozás kellemes érzés, sőt sokszor meg is nevettet. És nem az ember az egyetlen faj, aki élvezi, ha csikizik. A csimpánzok például ziháló hangot hallatnak csiklandozás közben, azonban ez nem a fáradtságukról árulkodik, hanem arról, hogy élvezik a játékot. A patkányok is nevetésszerű hangot adnak ki, ha csiklandozzuk őket. A nevetés és a játék az állatvilágban egyfajta eszköz, hogy új barátságok szülessenek. De ha képesek lennénk magunkat megcsiklandozni, mégis miért akarnánk barátokat?
Az a baj, hogy számítunk rá
Minden alkalommal, amikor megmozdulunk, az agyunk elektromos jelek formájában, az idegeinken keresztül információt küld az izmainknak. Az izmok ezek alapján végzik el aztán a mozgást, és ez alapján méri fel az agy, hogy milyen változásokra számíthatunk a mozgást követően. Mind az öt érzékszervünk – a szemünk, az orrunk, a nyelvünk, a bőrünk és a fülünk is – érzékelhet változást egy-egy mozdulat következtében. Amikor önmagunkat próbáljuk megcsikizni, az agy az idegeken keresztül jelzi az izmoknak a csiklandozó mozdulatot, tehát a szervezetünk fel van készülve az érzésre. Amikor valaki más csiklandoz meg minket, az agyunk nem informálja erről az idegeinket, így az érzés meglepetést okoz – és csikis! Önmagunkat tehát azért nem tudjuk megcsiklandozni, mert az agyunk mindig egy lépéssel előttünk jár, és fel van készülve arra, hogy mire számíthatunk. De ez talán nem is akkora baj.
