Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Közös lónak túros a háta, szokták mondani, és tényleg van néhány olyan dolog, amiben nem feltétlenül jó közösködni. De ide tartoznak-e az anyagiak? Tegyük össze, amink van már a kapcsolat elején, vagy maradjunk pénzügyileg függetlenek, még ha közös gyerekeink vannak is?
Mikor merül fel?
A kapcsolat elején legtöbbször semmi se számít, csak az, hogy minél többet együtt legyenek, akik most találtak egymásra. Ki gondol ilyenkor sárga csekkekre, lakásbiztosításra vagy a nagybevásárlás költségeire? Én biztos nem.
A kapcsolat komolyra fordultával viszont – és leginkább akkor, amikor össze is költözöl azzal, akit szeretsz – nagy valószínűséggel felmerül majd, legyetek-e közös kasszán. A közös élet anyagi terheit nyilván meg kell osztani (egyenlő lehet itt az arányos teherviselés is, ha mondjuk, ápoló és kockázatelemző köti össze az életét), így a kasszáról legkésőbb akkor biztosan szó esik majd, amikor nap mint nap együtt kell gazdálkodnotok.
Vannak, akik úgy gondolják, minden egyszerűbb és könnyebb, ha a nagy közösből egyenlően részesül mindenki, mások szerint éppen az az átláthatóbb, ha mindenkinek van sajátja, amiből gazdálkodhat. És persze rengeteg árnyalat létezik a „minden közös” és a „mindennel elszámolunk” között.
Nézzük, milyen szempontok alapján döntenek a párok!
Hagyományos modell
2019 van, mindennapi életünk, lehetőségeink és elvárásaink többnyire jócskán eltérnek attól, amit szüleink generációjánál láttunk. Családot „eltartó” férj, „kosztpénzből” gazdálkodó háztartásbeli nő? Ma már végtelen sok egyéb variáció létezik, mégis sokan vannak, akiknek praktikus maradt ez a forma, és természetes számukra, hogy két jövedelemből együtt gazdálkodnak, függetlenül attól, hogy a pár melyik tagja keres többet. Ma már ugyanis nem feltétlenül egyértelmű, hogy a férfi jövedelme a jelentősebb.
Azok számára, akik ezt a felállást kedvelik, átláthatóságot jelent ez a modell, ami sok szempontból igazságos is: a kevesebbet kereső fél sokszor nem anyagilag, hanem más módon (gyereknevelésben vállalt többletfeladattal, házimunkával és érzelmi házimunkával) tesz többet a közösbe, így tényleg úgy van rendben, ha anyagi bevételétől függetlenül is pont annyi jár neki, mint a másiknak. Nagy jövedelemkülönbségnél ugyanakkor sokan problémásnak érzik ezt a felállást, kiemelik, hogy ez az egyik fél „elkényelmesedéséhez” is vezethet: nem lesz érdemes jól fizető munka után néznie akkor sem, ha megtehetné. A felelősség így aránytalanul nagy a mindenkire kereső félen.
Kihívások
A hagyományos modell kihívóinak megjelenése a családmodellek, a nemi szerepek és a munkaerőpiac átalakulásához is köthető. Jellemzően nem elegendő egy kereset ahhoz, hogy abból háztartást lehessen fenntartani, emellett egészen más családi és munkahelyi szerepei vannak férfiaknak és nőknek, ráadásul a kapcsolatok is kevésbé tartósak. A folyamat öngerjesztő is. Mivel nem feltétlenül van anyagi függésben a pár egyik tagja, a gazdasági érdekek ma már kevésbé állnak a szakítás/válás útjában, a kapcsolatok ilyen jellegű bizonytalanabbá válása viszont megint csak arra vezet, hogy amennyire lehet, megpróbálunk anyagilag is függetlenek maradni.
Emiatt egyre többen döntenek úgy, csak a legszükségesebb mértékig közösködnek: együtt vállalják a mindennapok költségeit, közösen gondoskodnak a rezsiköltségek kifizetéséről, minden másban azonban esetileg osztoznak, és mindkét félnek van olyan pénze is, aminek az elköltéséről tejesen önállóan dönt.
Új modellek
A fenti átalakulás kapcsán egy sor különféle „gazdálkodási modell” jött létre, vagyis a skála sokkal szélesebb, mintsem, hogy a teljes osztozkodás, és a totális szeparáció között kellene választani. A párok egy része minden fillért közösen használ fel: jövedelmeik egy számlára érkeznek, vagy készpénzben olvadnak össze, és az összegből nemcsak a közös terheket fizetik együtt, hanem a nem feltétlenül szükséges, eseti vagy akár nagyobb összegű kiadásokat is ebből intézheti mindenki. Az anyagiakról, a spórolásról vagy épp a nagyvonalú költekezésről hasonlóan gondolkodó párok esetén jól működhet ez a formula, de ha teljesen más a fontossági sorrend a pár két tagjának, komoly nézeteltérésekhez vezethet ez a felosztástípus, vetik fel az ellenzők.
Vannak olyanok is, akik egy bizonyos összeget a közösbe különítenek el, fizetésük fennmaradó részével viszont egyedül és függetlenül gazdálkodnak. Hasonló bevételnél jól működhet ez az elgondolás, illetve akkor is, ha a közös költségeket a bevétel arányában dobják össze, egyébként viszont nagyon rosszul járhat az, aki kevesebbet keres. Ha a közösbe mindenki ugyanannyit dob, de az egyiknek ezután tízszer több pénze marad, mint a másiknak, eléggé rossz szájízt hagyhat maga után.
És olyanok is vannak, akik minden felmerülő költség kapcsán esetileg osztoznak, vagy a közel hasonló volumenű kiadásokat felváltva fizetik. Egyikük a lakástörlesztőt, a pár másik tagja a rezsit fizeti, nyaraláson egyik este A, másik este B állja a vacsorát. Jól működő párkapcsolat esetén ez a modell is rendben lehet, de itt is sok konfliktus adódhat, ha nincs kellő mértékű bizalom és lazaság: anélkül könnyen lehet, hogy folyton számolgatni kell majd. Nem biztos, hogy van mindenki számára üdvözítő módszer.
Közösség?
Sokan vannak, akik úgy vélik, az anyagi közösség az összetartozás kifejezése is, és ha a család vagy a háztartás fogalmából indulunk ki, akkor is azt találjuk, hogy két, egymást szerető ember együttélése tényleg együtt jár(na) az ilyen jellegű elköteleződéssel is. Számukra teljesen egyértelmű, hogy közösen kezelik a bevételeket.
Azok ugyanakkor, akik külön kasszán vannak, úgy vélik, a közösség nem az által valósul meg, hogy minden pénzt közösen osztunk be vagy használunk, hanem abban, hogy a közös életünk kiadásait együtt fedezzük, így vállalunk felelősséget a döntésekért. Ők úgy gondolkodnak, hogy teljes mértékben megvalósul a gazdasági egység akkor is, ha a közösen viselendő terhek befizetése után mindenki egyénileg gazdálkodik abból, amije marad. Kiemelik azt is, hogy a közös kassza mellett is bőven lehet diszfunkció: nagyon nem mindegy ugyanis, ki és milyen szempontok alapján osztja be/használja a közös pénzt. Mindkét álláspont védhető.
Elköteleződés?
Vannak, akik úgy érzik, az elköteleződés hiányára utal, ha a pár nem közös kasszán van. Ők úgy látják, ha holtodiglan-holtomiglan, akkor semmi értelme, hogy a pénz bármekkora részét is külön kezeljék: szerintük a párok ezzel azt az üzenetet közvetítik egymás és a külvilág felé is, hogy összetartozásuk nem elég szoros még az anyagi összegfonódáshoz is.
Mások ugyanakkor ellenvetik, hogy ez nem lehet az elköteleződés fokmérője, és ha van is benne reflexió arra, hogy a párkapcsolatok manapság tényleg illékonyabbak, inkább bölcs előrelátásként értékelhetnénk, semmit garasoskodásként. Ők úgy gondolják, pontosan elegendő mértékű az elköteleződés akkor, ha mindkét fél teljesíti a „megállapodás” rá vonatkozó részét.
Nem is gondolja komolyan?
Olyan vélemény is van, miszerint külön kasszán lenni egy hosszú távú kapcsolatban bizalmatlanságra utal, illetve arra, hogy a felek nem gondolkodnak igazán hosszú távban. Ha így tennének, nem lenne jelentősége az enyémnek és a tiédnek ebben a tekintetben sem. Megint mások mindezt nem bizalmatlanságként látják, inkább bölcs előrelátásnak ítélik.
A házasságok több mint fele válással végződik, az együttélések pedig ennél is nagyobb arányban bomlanak fel, így bármennyire is szomorú kimondani, nagyobb esélye van annak, hogy szakítunk párunkkal, mint annak, hogy együtt maradunk.
Egy ilyen helyzetben mindenki életét megkönnyíti, ha könnyebb az elszámolás, és nem kell egy válási procedúrát még a teljesen összemosódott pénzügyek szétválasztásával is megspékelni.
Csak óvatosság?
Sokaknak van rossz tapasztalata, melyeken nehéz túllendülni akkor is, ha az aktuális partnerrel minden fenékig tejfel. Ha valakinek egy előző kapcsolatában valamiért nem jól működött a közös kassza (a pár egyik tagja például felelőtlenül, irreálisan sokat, meggondolatlanul költött a közösből), az illető valószínűleg az aktuális kapcsolatban is jobban meggondolja majd, hogy szeretne-e valakivel közösködni. Ha valaki gyerekkorában azt látta otthon, hogy a külön kassza milyen vállalhatatlan és megalázó helyzetekbe sodorta mondjuk, a kevesebbet kereső vagy háztartásbeli szülőjét, lehet, hogy csak a közös kassza mellett érzi majd magát biztonságban. Mindenképpen érdemes már a párkapcsolat elején beszélni az anyagiakhoz fűződő viszonyról, mert létfontosságú egy mindkét fél számára működőképes modell felállítása.
Na majd a gyerek?
A legtöbben úgy gondolják, hogy a külön kassza egyébként is csak addig tartható fenn, ameddig a párnak nincs közös gyereke. Ők úgy vélik, az összetartozásnak ezen a fokán már nincs értelme, de nagyon rosszul is néz ki, ha minden egyes kiadást osztogatni és számolgatni kell. A gyerek holmijai olyan nagy mennyiségű anyagi ráfordítást igényelnek, amit eleve nem lehet egyedül megoldani, és ebben a helyzetben elengedhetetlen a közös gondolkodás, ezzel a teljesen közös kassza is.
Annál is inkább gondolkodnak így sokan, mert a gyerek születése utána az egyik fél, jellemzően az anya hosszabb időre kevesebbet fog keresni, és ebben a helyzetben nagyon megalázó lehet, ha kéregetni, egyezkedni kell minden egyes apró kiadás miatt.
De gyerek mellett sincs mindenki közös kasszán. Sokan vannak, akik a gyerekkel kapcsolatos kiadásokra közös bankszámlát hoznak létre, amihez mindkét fél kap külön kártyát, így akárki is van éppen a gyerekkel, vagy akárki is költ rá, ebből a közösből tudja intézni. Van, akinek ez a megoldás az üdvözítő.
Kutatások
A közös vagy külön kasszáról a tudománynak is megvan a véleménye. A kétezertízes években több vizsgálat is készült a témával kapcsolatban, ami egy sor érdekességre hívta fel a figyelmet. A felmérésekből kiderül, hogy egyre szélesebb körben terjed el a teljesen vagy félig elkülönült kassza: a párkapcsolatban élő amerikai felnőttek csaknem felének van külön használatú pénze, számlája is, a millenneumi generáció csaknem harmada pedig teljesen külön kasszán van, még ha tartós kapcsolatban él is. A kutatások emellett arra is rávilágítanak, hogy érzelmileg a közös kasszások járnak jól, ők boldogabbnak ítélik meg magukat, mint azok, akik az anyagi függetlenséget választják, vagy „kapják”. Kutatók szerint ugyanakkor a boldogság oka nem is az anyagi függetlenség hiányában keresendő, hanem abban, hogy minél jobban megosztjuk a költségeket, annál inkább közös a felelősség is, ez pedig biztonságérzetet kelthet a pár mindkét tagjában.
Hozzáállás kérdése
És persze sokan vannak olyanok is, akik szerint mindez nem számít. Ők úgy gondolják, egy jól működő kapcsolatban bármelyik elképzelés olajozottan működhet, mert akárhogyan is osztjuk el és be a pénzt, a megelégedettségünk kulcsa a tolerancia, a nyílt kommunikáció és a másik igényeinek figyelembe vétele lesz.
És te mit gondolsz? Jó a közös kassza?
A szavazás a jobb felső sarokban lévő Facebook-ikonra kattintva nyílik:
