Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!
A láthatatlan munkáról szerencsére az utóbbi időben sokat beszélünk. Ami az anyákat, háziasszonyokat, nőket illeti, ez a gyereknevelés, háztartás, ápolás, ide-oda fuvarozó logisztika stb. Ez érthető, és talán könnyebben megosztható. Van viszont a létfenntartásnak egy speciális területe, amiről ritkán emlékezünk meg, pedig, ha megnézitek a kis listámat, láthatjátok, hogy micsoda energiát emészt fel. Ez pedig a menedzsment.
Elizabeth Emens cikke a Psychology Today-en a life adminról ráébresztett arra, hogy mennyi idő, energia megy el a szervezésre, döntéshozatalra, kommunikációra, amik mind ahhoz kellenek, hogy az élet, a háztartás rendben menjen. Hívjuk talán menedzsmentnek.
Mik tartoznak ide?
Nem a konkrét háztartási és gyereknevelési dolgok, tehát az nem, hogy megfőzöd a vacsorát, vagy mesét olvasol. Inkább a feltételek megteremtése, hogy ezeket a dolgokat elvégezhesd. Tehát az, hogy kitalálod, mi legyen a családnak a vacsora – amely során tekintettel vagy a laktózérzékeny férjre és a zöldségtől undorodó gyerekre, de mégis beépíted a menübe az elegendő tápanyagot. Ehhez recepteket olvasol, ötleteket gyűjtesz másoktól, megkeresed azt a boltot, ahol lehet kapni az egyik ritkább hozzávalót, stb. Ez mind idő, intellektuális energia és döntéshozatal.
Egy cégben vannak a termelő vagy szolgáltató részlegek, akik végül is azt a munkát végzik, amiről a cég szól, és van a központ és az egyéb támogató területek, melyek lehetővé teszik az előbbieknek, hogy végezzék a munkájukat. A központban és a támogató területeken is rengeteg ember szokott dolgozni, egészen vegyes szaktudással. Eljátszottam a gondolattal, hogy ha az életem egy cég lenne, csak az elmúlt héten hányféle munkát végzett a központom, vagyis a headquarter – akit ezúttal egy személyben én alakítok.
Minden legyen befizetve – pénzügy
Alapvetően hatékony vállalat vagyunk, törekszünk a lusta megoldásokra, így a legtöbb dolgot pénzügyileg kiszerveztük, átutalási megbízással intézzük. De hát mindig van valami. Anya, szólt az óvó néni, hogy még mindig nincs befizetve a madárovi, pedig holnap megyünk. Ilyenkor a biztonság kedvéért lefuttatjuk a szokásos forgatókönyvet: Nem fizetted be? – Azt hittem, te befizetted. – Azt hittem, TE fizetted be. – Tudod, hogy sosincs nálam pénz, csak kártya. – Holnap te viszed reggel, be tudod fizetni? – NINCS NÁLAM PÉNZ! – Nálam sincs. – Remek. Végül valaki elmegy az automatához. És akkor még ott van a rendhagyó környezetismeret-óra (két buszjegy, menjünk, vegyünk buszjegyet), az értesítés ebédbefizetésről (mindig szombaton, és azonnal meg kell csinálnom, különben eltűnik hétfőre az e-mail és elfelejtem), a táncbefizetés (az „azt hittem, te befizetted” párbeszéd újraindítva.)
Működjön a WC – karbantartás
Ami elromolhat, az előbb-utóbb el is romlik. A telefon, a számítógép és az otthon millió egy tárgya, amikről tudomást sem veszünk, mindaddig, amíg működnek. Egyik ilyen méltatlanul kevésre becsült tárgy a WC-tartály. Pedig milyen bosszúságot okozott múlt szerdán, ahogy egy nagy csattanással mintha eltörött volna benne valami (ezen a ponton bennem is), és nem működött többet. Rögtön hívtam a karbantartást (ez minden esetben a férjem), aki távolból rávett, hogy tudjam meg a tartály márkáját, tanuljam meg kinyitni, fényképekkel illusztráljam, hogy mi tört el.
Majd szimultán guglizással megfejtettük, hogy elég egy alkatrészcsere, hogy mi a neve az alkatrésznek, és hol lehet kapni. Már csak annyi volt a teendő, hogy elmenjek a barkácsáruházba, ahol rövid negyedóra alatt a harmadik eladó meg tudta mutatni, hol van. A beszerelés két perc volt – ügyes a karbantartó részleg –, én kb. egy órát foglalkoztam mindennel együtt a WC-kérdéssel. A többi javítandóra a múlt héten nem jutott idő: akad a bejárati ajtó, lakatost kéne hívni; meg van húzva a kocsi, szerelőhöz kéne vinni, ahogy a bicikliket is; és van még egy csomó, amikkel már megtanultunk együtt élni.
Papírozás – jogi osztály
Írj nekünk
Szerzőnk, Szalay Ágnes pszichológus, több mint 15 év szervezetfejlesztési tanácsadói tapasztalattal. A SelfGuide pszichológiai műhely egyik alapítója. Coachként támogatja ügyfeleit céljaik megtalálásában és elérésében, legyen szó munkahelyi, vezetői vagy személyes fejlődési igényről. Motivációs elakadással, karrierváltással, stresszkezeléssel, szakmai, vezetői fejlődéssel kapcsolatban lehet hozzá fordulni személyesen, vagy olvasói levélben, melyre (a névtelenséget megőrizve) a Dívány.hu-n is szívesen válaszol.
Szerződések, levelek, beadandó iratok – nagyon terhelt terület. A kicsi is iskolás lesz, múlt héten szedtem össze a papírokat a beiratkozáshoz. 13 papír kell szkennelve, amit négy különböző helyről rakunk össze (az anyakönyvi kivonat vajon hol van???), plusz egy nyomtatva-kitöltve (felhívni az iskolát, mert nem találom a honlapon)… Update: a beiratkozásnál kiderült, egy nyomtatványt nem vettem észre, így a beiratkozás sikertelen volt. Meg kellett keresni a honlapon a kihagyott dolgot, elmenni valahova, ahol ki tudom nyomtati, kitölteni, majd másnap, sorban állással együtt megismételni a beiratkozási aktust. Plusz másfél óra két napra elosztva. De ez csak sima adminisztráció.
Jogi osztályunk akkor ébred igazán, amikor jön a levél a földhivatalból (ajánlott, el kell menni érte a postára, mert persze a postás nem csönget fel, alapból úgy kezel, mintha nem lennénk itthon), hogy nem elég nekik valami igazolás. Gyere, olvasd el, érted, mi ez? (3 sűrű oldal, teljesen felfoghatatlan szöveggel) – Elidegenítési jog, bírság, hm, rosszul hangzik. – Mit csináljunk? – Fel kell hívni a bankot, látod, itt írják, tőlük kell valami igazolás. Az értelmezés, akcióterv-kialakítás után, négy nap utánkövetés következik ismétlődőn, ilyen formán: Felhívtad a bankot? Jaj, elfelejtettem/nincs erre nekem időm napközben!/Hagyjál mááár…
Jusson el a gyerek A-ból B-be – logisztika
Minden szülő tudja, akinek nagyobbak a gyerekei, hogy a reggeli bejuttatás és a délutáni különórák napi egy-két személyszállítási órát igényelnek. Szerencsére a logisztikai folyamat olajozottan tud működni, áprilisra azért már kialakul, hogy ki kit mikor és hova visz. Egészen addig, amíg valami miatt nem kell változtatni. Például múlt hét hétfőn, amikor is kaptam egy üzenetet az iskolából, hogy a lányomnak valamiért tovább bent kell maradnia, így nem fog táncra menni. Nem nagy ügy, gondolhatja az üzenet küldője, annyi az egész, hogy fél órával később kell menni a gyerekért.
Tényleg nem ügy, viszont, mivel más programok és más gyerekek is érintettek (ugyanis együtt szoktam vinni egy csapatnyi kis táncosnőt, plusz még az óvodában is felszedek egy kishúgot), amellett, hogy átstrukturáltam a pontosan kiszámított délutáni programot, felhívtam még A, B, C és D anyukát, valamint D apukát, hogy megtárgyaljuk a változást, újraosszuk a teendőket, és mindenki tudjon róla. Húsz perc alatt lepörgött az egész, gyakorlatilag említésre sem méltó, ha éppen nem azt szedném össze, hogy mik azok a plusz húsz percek, amiket váratlan, apró szervezési tevékenységekkel kell tölteni egy átlagos napon. Ezt például abban az amúgy is limitált időben, amit munkával kéne tölteni.
Tanulság?
A negyedét sem írtam le a múlt heti szervezési feladatoknak. Már így is gratulálok, ha eljutottál a cikkben idáig. Ezek egyike sem konkrét háztartási munka vagy szülősködés volt, mind valami szervezői, döntéshozatali dolog. Emens azt írja, azért jó felsorolni magadban ezeket a teendőket, mert legalább láthatóvá válnak. Tisztába kerülsz azzal, hogy mire megy el a sok idő. Még akár döntést is tudsz hozni, hogy vállalod-e a következőt, vagy átadod másnak. De nemcsak önmegerősítésre jó, hanem arra is, hogy másoknál is észrevedd. Azoknál, akik neked könnyítik meg az életed. Mondjuk, a férjednél, aki korábban végigállta a maga sorát a földhivatalban.
Vagy akár magadnál is nyugtázhatod: ügyes vagy, sikerült lemenedzselned egy újabb napot vagy nyolc különböző szakmát gyakorolva közben.
