Itt a bugyi, amit hetekig hordhatsz, úgy sem lesz koszos

Olvasási idő kb. 2 perc

Hordanád ugyanazt a bugyit hetekig? És több napig? És ha a gyártó azt ígéri, hogy sem baktériumok, sem kellemetlen szagok nem kínoznának? És ha kiderülne, hogy a környezetnek is jót tesz? Állítólag van ilyen.

Az Organic Basics nevű dán startup által fejlesztett alsónemű akár heteken át tartó hordás után is megőrzi frissességét, így csökkenthetjük a heti mosásaink számát is. Az újdonságról a Science Alert számolt be.

Ezüst bugyival a szagok ellen

Az izzadság a ruha anyagával érintkezve ideális környezetet teremt a baktériumok megtelepedéséhez és elszaporodásához. Ezek a baktériumok okozzák aztán a kellemetlen szagokat. Az ezüstionok azonban antibakteriális hatást fejtenek ki, így megölik a baktériumokat és más mikroorganizmusokat. Az Organic Basics ezt a hatást használja ki, és az alsóneműket ezüst-kloriddal kezeli, ami szerintük így 99,9 százalékban megakadályozhatja a baktériumok szaporodását, ezzel együtt megelőzheti a kellemetlen szagok kialakulását.

Mads Fibiger, az Organic Basics elnök-vezérigazgatója egy májusban tett nyilatkozata szerint az elmélet működik, így

Idézőjel ikon

mosás előtt sokkal hosszabb ideig viselhetjük a fehérneműt, mint korábban.

A bugyi még a biciklizést is bírja. Vagy nem. Erről nem szól a cikk
Fotó: Shutterstock

Nem mindenkinek jön be 

Ezzel azonban nem mindenki ért egyet. Azok az emberek, akik kipróbálták az Organic Basics fehérneműit, maximum két-három nap után a szennyesbe dobták a tesztelt ruhadarabot, arra hivatkozva, hogy már kényelmetlenül érzik magukat a viselése miatt.

Fontos szempontként hozták fel azt is, hogy nem mindenki tudja mentálisan leküzdeni azt a berögződést, hogy akár több héten keresztül is ugyanazt a fehérneműt hordjuk.

Környezetkímélő fehérnemű

Az Organic Basics nem csak arra törekszik, hogy az emberek mindennapjait megkönnyítse a mosások minimalizálásával. A hagyományos fehérnemű előállítása, megvásárlása, viselése, gyakori mosása, majd eldobása káros hatással van a környezetünkre. Tehát minél ritkábban mosunk, annál inkább kíméljük a környezetet is.

Mindezek ellenére az, hogy ugyanazt a bugyit hordjuk heteken keresztül, nem elegendő ahhoz, hogy környezettudatosabbá váljunk. Főleg, ha a harmadik naptól kezdve tényleg kellemetlen szagot áraszt, úgyhogy egyelőre használjuk nyugodtan a mosógépet.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Mózes Zsófi
Mózes Zsófi
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.