Ezért akarnak a leginkább elválni a párok

Olvasási idő kb. 2 perc

Hogy melyek a válások leggyakoribb okai? Pontosabban: mi az az ok? Kutatók 47 évnyi bírósági dokumentumot elemeztek, hogy rábukkanjanak a kulcsszóra.

Elválni rém nyomasztó. Maga a procedúra is megterhelő, a megállapodásokkal, az ügyvédekkel, a bírósággal, de az érzelmi része, annak feldolgozása, hogy a kapcsolat kudarcba fúlt még keményebb feladat. Különösen akkor, ha a felek sokat tettek azért, hogy a másik helyzetét megnehezítsék, hogy fájdalmat okozzanak, ha önzőek, tisztességtelenek, fizikailag vagy verbálisan agresszívak voltak egymással.

Mondjuk ez sem éppen elfogadható viselkedés.
Fotó: Shutterstock

Válni tehát ritkán válnak a párok hobbiból: nyilvánvalóan van nyomós okuk. De vajon mi az? Mi az, amit a leggyakrabban jelölnek meg az emberek a válás okaként?

Idézőjel ikon

Az elfogadhatatlan viselkedést.

Hát ezt. Legalábbis az IFLscience cikke szerint az Oxford Egyetem kutatói ezt találták 47 év bírósági dokumentumainak böngészése közben. Igaz, hogy ez az angol és a walesi (ex)párok kedvelt szófordulata a hetvenes évektől kezdődően, de ha megnézzük mit is takar a szókapcsolat, talán tőlünk sem tűnik majd ennyire távolinak.

Indoknak kiváló

Elfogadhatatlan viselkedés alatt a párok általában a verbális abúzust, az érzelmi támogatás hiányát, a drog- és alkoholfogyasztást, a tartozások titkos felhalmozását, az erőszakos viselkedést és/vagy fizikai abúzust értettek. Az elfogadhatatlan viselkedésre egyébként a nők gyakrabban hivatkoztak: az elmúlt 30 évben a válást kezdeményező nők fele hozta fel ezt indokként a bíróságon.

John Haskey, a kutatás vezetője az adatok elemzése közben egyéb érdekességeket is talált. Például azt, hogy a nők 1987-ben jelölték meg leggyakrabban a házasságtörést a válás indokaként, ez akkor a a bírósági ülések 25 százalékán hangzott el. Ugyanebben az időben a férfiak 45 százaléka hivatkozott házasságtörésre. A nyolcvanas évek óta már a hűtlenségre mutogatni sem olyan népszerű, 2016-ban a férfiak és a nők is csupán az esetek 11 százalékában említették indokként.

A statisztikákból tehát kiderül, hogy milyen okokra hivatkozunk leggyakrabban ha válásra kerül a sor, de ahhoz, hogy megértsük, hogyan jut el ide egy pár, nem árt a dolgok mélyére is nézni. Pszichológus szerzőnk pedig éppen ezt tette korábbi cikkében:

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Sákovics Diana
Sákovics Diana
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.

Offline

Ez a festmény lógott Hitler nappalijában

Lucas Cranach egyik 16. századi festménye ma a londoni National Galleryben látható, de egy ritka fotó szerint egykor Adolf Hitler müncheni nappaliját díszítette. A kép múltja máig hiányos.

Testem

Veszélyben az egészséged, ha ilyen hajápolót használsz

Lesújtó képet festett a Magyarországon kapható hajolajakról a Tudatos Vásárlók Egyesületének tesztje. Az eredmény azt mutatta, hogy a legtöbb termék problémás összetevőket, köztük a hormonháztartást potenciálisan károsító sziloxánokat és allergizáló hatású illatanyagokat tartalmaz.

Mindennapi

Így juthatsz féláron magyar eperhez: használd ki, amíg lehet

A magyar termelők 2026 májusában országszerte megnyitják a „Szedd magad” ültetvényeket. Bár a hazai fóliás eper már elérhető a piacokon, a szabadföldi szezon a következő napokban veszi kezdetét. A gazdák szerint az idei az eddigi egyik legnehezebb év, hiszen a szélsőséges időjárás és a technikai kihívások alaposan megtépázták az állományt.

Testem

Tévhitek a pattanásról: a túlzott ápolással is árthatsz

Amikor a hormonok átveszik az irányítást, a tükör előtt állva sok fiatal hajlamos a végletekig elmenni a tiszta bőrért. Az alkoholos tonikok és a könyörtelen nyomkodás azonban csak olaj a tűzre: a szakértők szerint a tinik többsége éppen a túlzott ápolással okoz maradandó hegeket magának. Lássuk, melyek azok a népszerű, de káros módszerek, amiket azonnal el kell felejteni, ha nem akarunk rontani a helyzeten.

Testem

Magyar fejlesztés segíthet a „néma gyilkos” kezelésében

A magas vérnyomás nem csak a felnőttek gondja, sőt: a gyerekeknél sokszor nehezebb is észrevenni a bajt a folyamatosan változó határértékek miatt. A Szegedi Tudományegyetem szakemberei azonban kifejlesztettek egy okosalkalmazást, amely pillanatok alatt kideríti, ha egy gyerek értékei eltérnek a normálistól. Ez az apró digitális segítség kulcsfontosságú lehet az erek és a szív hosszú távú védelmében.

Életem

Az intelligens emberek ezekre sosem költenek

Nem attól lesz valaki tudatos a pénzügyeiben, hogy minden apró örömről lemond, inkább attól, hogy észreveszi, mire megy el feleslegesen a pénze. Egy rég nem nézett streaming-előfizetés, egy késve befizetett számla késedelmi kamata vagy egy hirtelen felindulásból rendelt ruha külön-külön nem tűnik nagy kiadásnak, de ismerjük a mondást: sok kicsi sokra megy.