Mosd le a szempillaspirált lefekvés előtt, részegen is!

Olvasási idő kb. 2 perc
Google Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!

A szempillaspirál eltávolítását 25 éven keresztül mellőző nő szeméről készült képek valószínűleg a lustábbakból is rendszerető, katonás fegyelmezettséggel tisztálkodó kozmetikust nevelnek majd.

Egy 50 éves ausztrál nő azzal kopogtatott be egy szemészhez, hogy valami szúrja a szemét. A kifordított szemhéjak alatt kisebb szénbányákat felfedező szemész ez után kérte arra a betegét, ossza meg a világgal, mi történik azzal, aki rendszeresen a szempillafesték lemosása nélkül megy aludni.

„Mintha homokot szórtak volna a szemedbe.”

Az esettanulmányról beszámoló Science Alert szerint nagyjából 25 évig sumákolta el a nő a festék lemosását, ez pedig odavezetett, hogy az olajokból, viaszos anyagokból, vízből, valamint szénből és vas-oxidból álló festék szép lassan beette magát a hölgy szemhéja alá.

Fotó: Shutterstock

A kötőhártya által borított szemhéjak alsó felén szilárd kis szemcsékké összeálló festékanyagok pedig előbb-utóbb elkezdték szúrni és irritálni a nő szemét. A szaruhártyát ingerlő szénfekete maradványok által okozott tüneteket a szembe kerülő homok által produkált kellemetlen érzéshez hasonlító szemész szerint mindez folyamatos gyulladásos állapotokhoz vezetett a nő esetében.

Másfél óra alatt bányászták ki

Az orvosoknak 90 percébe került egyébként, hogy az összes göböt eltávolítsák a szemhéjak alól. A szaruhártyát és a szemhéjakat is maradandóan károsító maradványok láttán persze az eddig kissé trehány beteg is megtért:

Idézőjel ikon

Nagyon fontos, hogy minden nap megfelelően lemosd a sminked! Egyetlen napot sem hagyhatsz ki! Sosem szabadott volna hagynom, hogy ennyire elfajuljon a dolog… - nyilatkozta az esettanulmány főszereplője.

Múzsák a csók után könyv

Múzsák a csók után

Mi történt Szendrey Júliával, miután visszautasította „a nemzet özvegye” szerepét? Miért nem állt szóba egymással Babits felesége és lánya a költő halála után? A kötet nagy íróink, költőink életének legfontosabb női szereplőit helyezi a középpontba: húsz magyar múzsa élettörténetébe nyerhetünk bepillantást. Olykor felemelő, máskor tragikus női sorsok gyűjteményét tartja kezében az olvasó, amelyből kiderül: a halhatatlanságért sokszor a személyes boldogsággal kell fizetni: a kötet harmadik kiadása már a nyomdában.

Rendeld meg a kiadó oldalán kedvezményesen!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Csak a tollát próbálgatta Rubens, mestermű született a firkából

Ritka lap került elő Rubens egyik jegyzetfüzetéből: az egyik oldalán a mester pár zseniális vonással három alakot vázolt föl, a másikon pedig levelet írt patrónusa nevében, hogy érdeklődjön: hogy áll egy festmény készítése. A lap jóval többet árul el a flamand művészről, mint elsőre gondolnánk.

Offline

Kifosztották a magyar vasutat, ez maradt belőle

A magyar vasúti közlekedésnek is megvolt a maga Trianonja, az országhatárok módosítását követően a vasútvonalak kétharmada, a szerelvények háromnegyede elveszett. Pedig a századfordulón még Európa élvonalába tartozott a közlekedés ezen formája.

Világom

Ekkora az ebolajárvány veszélye a foci vb-n: megszólalt a WHO

A labdarúgó-világbajnokság közeledtével sokakat foglalkoztat, hogy jelenthet-e veszélyt a Kongói Demokratikus Köztársaságban zajló ebolajárvány a tornára érkező szurkolók számára. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint azonban nincs ok a pánikra, hiszen sem a rendező országokban, vagyis az Egyesült Államokban, Kanadában és Mexikóban, sem Európában nem regisztráltak jelenleg ebolás megbetegedéseket.

Offline

Híres duók villámkvíze: tudod, hogy ki volt Sherlock bajtársa?

A filmtörténet legemlékezetesebb pillanatai mögött szinte mindig egy elválaszthatatlan páros áll. De vajon fejből tudod, hogy a legnagyobb hősöknek, detektíveknek és bajkeverőknek ki volt a hűséges fegyverhordozója, jobbkeze vagy éppen egyenrangú partnere a bajban?

Testem

Ez történik valójában a bélflóráddal, ha kefirt iszol

Az utóbbi években ismét az érdeklődés középpontjába került az ősi, kaukázusi fermentált ital, a kefir. Bár sokan csak egy egyszerű tejtermékként tekintenek rá, a benne zajló különleges, kettős erjedés miatt valójában a bélflóránk egyik legfőbb támogatója.

Testem

Daganatos betegséget is jelezhet a gyakori vizelési inger: ilyenkor kell orvoshoz fordulni

Gyakran jár ki a párod vagy férfi családtagod éjszaka? Akadozik, vagy nehezen indul a vizelete? A legtöbb férfi hajlamos az öregedés számlájára írni a kellemetlen vizelési panaszokat, pedig a háttérben egy sokkal sötétebb probléma, a prosztatarák is állhat. Mivel Magyarországon nincs a betegségre szervezett, automatikus szűrési program, a diagnózis szinte kizárólag az érintetteken múlik. Milyen apró jelekből ismerhető fel időben a baj, miért csalóka a vérvételes PSA-teszt, és miért kötelező 45 év felett évente egyszer rászánni azt a pár percet az urológiai vizsgálatra?