Ez zajlik az ekcémás bőrben

Olvasási idő kb. 2 perc

Egyetlenegy fehérje hiánya felelős az ekcémás bőrben végbemenő összes változásért – állítja egy brit kutatás.

Már egy 2006-os kutatás is rámutatott a filaggrin névre hallgató fehérje és a bőrbetegség kialakulása közti kapcsolatra, azt azonban csak most sikerült pontosan meghatározni, mi is történik ilyenkor a bőrben. A gyerekek 20 és a felnőttek 3 százalékát érintő ekcéma tüneti kezelésére számos krém rendelkezésére áll persze az érintetteknek, az okok megszüntetésére azonban egyelőre nem vagyunk képesek. Ezen segíthet a Newcastle-i Egyetem tanulmánya – írja a Science Alert.

A genetikai mutáció okozta filaggrinhiány felelős egyébként az ichthyosis vulgaris vagy halbőr-betegség kialakulásáért is, amelynek során halpikkelyszerűen egymásra torlódnak a halott bőrsejtek. A britek szerint a filaggrin hiánya okozza ezeket a folyamatokat:

Idézőjel ikon

Elsőként mutattuk ki, hogy a filaggrin hiánya önmagában is elég lehet ahhoz, hogy számos más fehérje és mechanizmus megváltoztatása révén ekcémás tüneteket idézzen elő – mondta el a kutatás vezetője.

Így néz ki egy ekcémás roham
Fotó: Shutterstock

A kutatók mindezt egy háromdimenziós, laboratóriumi körülmények között létrehozott élő bőrmodell segítségével bizonyították be. Miután filaggrinhiányt idéztek elő a bőr legfelső részében, számos ezzel az egyetlen fehérjével, illetve annak hiányával összefüggő folyamatot azonosítottak a bőrben. Eszerint a sejtek felépítésére és a bőrt védő barrier funkcióra is hatással van a filaggrinhiány, ahogy arra is, ahogy a gyulladásos állapotokra és a stresszre reagál a bőr. Mindez 17 különböző fehérje működését módosítja a kutatók szerint.

A modelljüket ezután természetesen ekcémás betegek bőréből vett mintákkal is összehasonlították a britek, akik azt tapasztalták, hogy az ő bőrükben megtalálható fehérjék hasonló változásokon estek át.

Mindez könnyen lehet, hogy végre nemcsak a tüneti kezelést, hanem az ekcéma kialakulásáért felelős folyamatok orvoslását is lehetővé teszi majd.

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

CAARDI
CAARDI
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Világom

Nem is spanyol a spanyolnátha – eredetét máig kutatják

Amikor 1918-ban a történelem egyik legpusztítóbb világjárványa végigsöpört a bolygón, a háborús cenzúra miatt a világ tévesen Spanyolországhoz kötötte a betegséget. A brit kormány kezdetben annyira megpróbálta eltitkolni a bajt, hogy még a kabinet sem volt hajlandó tárgyalni róla.

Testem

Csodát tesz az agyaddal, ha hetente legalább egyszer így vacsorázol

Mindennapjainkat a mesterséges fény, a képernyők és a zárt terek vonzásában éljük. Ha hetente legalább egyszer kiszakadunk ezek közül egy vacsora erejéig, az támogatja az agyunk egészségét, segít levezetni a stresszt és javítja a családon belüli társas kapcsolatokat is.

Offline

Kvíz: Tudod, miben hisznek ezekben az országokban?

Azt hiszed, képben vagy azzal kapcsolatban, hogy a világ különböző pontjain miben hisznek az emberek? Bár Ázsiáról a legtöbbünknek rögtön a buddhizmus ugrik be, a történelem sokszor jócskán felülírta a papírformát. Tedd próbára a tudásod legújabb földrajzi-kulturális kvízünkben!

Testem

Nem csak a túl sok, a túl kevés só is káros az egészségre

Régóta tudjuk, hogy a túl sok só növeli a magas vérnyomás és a stroke kockázatát, de a legújabb kutatások alapján is felmerült, hogy a túl kevés só sem tesz jót. Vajon hol van az arany középút, és hogyan érdemes alakítanunk a mindennapi sófogyasztásunkat?

Testem

Ez a kínai orvosok napindító trükkje – valóban jót tesz

A meleg víz fogyasztása az európai emberek számára idegen szokás, holott számos egészségügyi előnye van. A termikus hatásnak köszönhetően lazítja a beleket, hidratál, ráadásul az érzékeny gyomrúaknak sem kell tartaniuk azoktól a mellékhatásoktól, amelyeket a hideg víz fogyasztása kiválthat.