Sok oka lehet manapság valakinek arra, hogy hosszabb ideig külföldön éljen. Mehet mosogatni Londonba, dolgozni egy multinál vagy tanulni is. És az is sok okból előfordulhat, hogy hosszabb idő, mondjuk pár év után hazajön. Eleve így tervezte, vagy mégis erősebb volt a honvágy, mint hitte volna, kap egy jó lehetőséget itthon, vagy csak nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy tervezte. A hazaköltözésnek többnyire sok praktikus nehézségére fel lehet készülve valaki: lakás-, iskola, óvodakeresés, hivatalok stb. De az már sokakat meglepetésként szokott érni, hogy a hazatérés szinte ugyanolyan kultúrsokk, mint amilyen kimenni volt. Vagy éppen a készületlenség miatt még rosszabb.
Mikor még kint van az ember, vágyakozva gondolhat az otthoni dolgok naposabb oldalára, a Duna-partra, a szalonnasütésre barátokkal, a mama rétesére. Lehet, hogy arra számít, ahogy hazajön minden ugyanolyan lesz, mint azok a jobb pillanatok, amik tartották benne a lelket kint, magányos novemberi estéken. Két dolog van, ami miatt nem lesz ilyen idilli a hazatérés: egyrészt itthon sem szép és jó minden – már régen sem volt az, csak az emlékekben, és mára akár hátrányukra is változhattak a dolgok – másrészt pedig ő maga is megváltozott.
Még ha csak egy-két határral ment is arrébb, akkor is jelentős kulturális változásokat tapasztalhatott, ha meg távolabb járt, akkor még inkább. Kiköltözés előtt erre felkészíthette magát: tudta, hogy az emberek másképp fognak viselkedni, mint amibe belenőtt, amit megszokott. Szép lassan, a hetek, hónapok alatt, megtanult ezekhez alkalmazkodni. Talán fel sem tűnt, hogy elkezdett ő is másképp viselkedni, magára kapott bizonyos udvariassági formákat, másképp kommunikál, talán még az értékei is kicsit átcsoportosultak. Ezek az élmények, és a megtanult új kulturális szokások, nézőpontok gazdagítják a személyiséget.
Joggal lehet valaki arra büszke, hogy a viselkedés-repertoárja bővült, képes lett rámenősebb vagy diplomatikusabb, átgondoltabb vagy célratörőbb lenni. Nem csak úgy magára szedte ezeket az új viselkedéseket, de megszenvedett értük: kilépett a komfort-zónájából, átesett néhány ciki helyzeten, kényszerítette magát, hogy úgy reagáljon, ami eleinte messze nem volt természetes. Azután természetessé, személyisége részévé vált. Talán meg is szerette az új önmagát. Mikor a hazatérésre gondol, úgy hiszi, ugyanaz vagyok, aki elmentem, csak egy javított kiadásban. Ami igaz is, csak eleinte nem így fog tűnni.
A hálátlan itthoniak
Otthon elkezdődnek a csalódások. Vidáman és magabiztosan reagál az új énjével, és nem azt kapja válasznak, amit elvár. Mondjuk megtanulta, hogy mindenkire illik rámosolyogni, és ez tulajdonképpen milyen jó, itthon meg elkezdik kérdezgetni, hogy nyert-e a lottón, vagy mit vigyorog állandóan, mint egy tejbetök. Megszokta, hogy magabiztosan kifejtse, miért alkalmas ő az adott feladatra, és elkezdi visszakapni, hogy milyen beképzelt. Csomó élmény érte odakint, szép helyeken járt, izgalmas kulturális eseményeken vett részt, amiről szívesen mesélne, de azt tapasztalja, hogy az otthoni barátai tekintete elkalandozik, amikor ezeket elmesélné, és inkább rátérnek a metrófelújításon való puffogásra.
Az ember ilyenkor azt érzi, hogy végletesen eltávolodott a saját kultúrájától, attól, aminek mindeddig azt hitte, hogy a része. Sértő és fájdalmas is lehet, hogy azt látja, hogy a saját családja, legjobb barátai nem fogadják jó szívvel azt az új embert, aki lett belőle. Megélheti az otthontalanság érzését: ott sem voltam azért otthon, de már itthon is idegennek érzem magam.
Fordított kultúrsokk
Ez a fordított irányú kultúrsokk fájdalmas, és az idő biztosan csökkenteni fogja a rossz érzéseket. De ha nem csak az időre hagyatkozik az ember, akkor kialakíthat magában egy olyan hozzáállást, ami elsimítja, könnyíti a belső feszültségét, csalódását. Első lépésként érdemes felkészülni arra, hogy hasonlóan nehéz váltás lesz a hazatérés, mint a kimenetel volt. Pár év távollét után nem fog az ember úgy belesimulni az otthoni környezetbe, mintha el sem ment volna. Érdemes azzal a szemüveggel megnézni a saját országát, amivel egy olyan ember látná, aki abban az országban él, ahol ő külföldön. Milyennek tűnne egy angol/holland/osztrák/japán szemével Magyarország? Hogyan látná a magyarok viselkedését?
Másrészt el kell kezdenie azon gondolkozni, hogy hogyan és mit szeretne megőrizni azokból az új viselkedésekből, amiket külföldön felvett, és hogyan fogja ezt integrálni a magyar szokásokba. Erre a következő lehetőségeket javasolja a Harvard Business Review-n Andy Molinsky és Melissa Hahn:
Hibrid viselkedés
Alakíts ki valamilyen kevert viselkedési stílust, ami tartalmaz elemeket abból az új viselkedéskészletből, amiket külföldön sajátítottál el, de nem teljesen az. Ebben nincs jó vagy rossz arány, mindig a helyzettől, és az egyéni megítélésedtől függ. Lehet, hogy vannak olyan dolgok, amik számodra fontosakká váltak, értékesnek tartod az új szemléletedben, ezeket tartsd meg. De lehetnek olyanok is, amiket az itthoni környezet nagyon rosszul tolerál, azokat engedd el. Ezt folyamatosan tesztelheted, alakíthatod, míg ki nem alakul a külföldről visszajött, otthoni új stílusod.
Külön kulturális stílusok
Kialakíthatsz egymástól elkülönült kulturális éneket is, amiket különböző helyzetekben veszel elő. Ahelyett, hogy olyan viselkedéseket használnál minden helyzetben, amik ott, az adott körülmények között nem megfelelők, inkább váltogasd a stílusodat különböző helyzetekben, mint ahogy más-más ruhába öltözöl különböző alkalmakkor. Például ha otthoni ügyfelekkel tárgyalsz, akkor megtartod a régi, külföld előtti, itthon elfogadott stílusod, de ha nemzetközi ügyfelekkel tárgyalsz, akkor előveheted az új énedet.
Örülj annak, amilyenné váltál
Belső konfliktust okozhat az, hogy az itthoni környezeted rosszul veszi, szokatlannak tartja azokat a viselkedéseidet, amiket külföldön magadra szedtél. Úgy érzed, hogy sok energiát fektettél abba, hogy kint megváltozz, és most meg ott egye meg a fene az egészet, csak a bajnak van ez a változás. Ez nem így van. A személyiséged épült, gazdagodott, és lehet, hogy ezt eleinte csak te, belül fogod látni, csak te fogod elismerni. A külvilág inkább bünteti. Tanuld meg, hogy a magadtól jövő elismerés ugyanolyan fontos, vagy fontosabb, mint a kívülről jövő. Te tudod, hogy mi van benned, örülj neki. Ne akard a saját viselkedésedet csak a kívülről jövő visszajelzések mentén mérni.
Keress az új érdeklődési körödet osztó társaságot
Lehet, hogy új érdeklődési köröd lett, új hobbijaid vagy egyszerűen csak a nyelvet szeretnéd gyakorolni, de erre nincs fogadókészség/képesség az otthoni környezetedben. Senkit sem érdekel mondjuk a baseball, pedig te lelkes drukkerré váltál. Itthon is lehet találni olyan környezetet, klubokat, ismerősöket, facebook-csoportokat, ahol olyan emberek vannak, akik szintén hasonló dolgok iránt érdeklődnek. Keresd meg őket, nem kell hazatérve eldobni mindent, amit kint megszerettél.
Végül csak kijön majd, hogy megérte a tapasztalat
Beletelhet egy időbe, míg a kint szerzett tapasztalataidat, a személyiséged változását itthon a hasznodra tudod fordítani. Lehet, hogy eleinte döcög majd egy kicsit a dolog. De ha tudatos vagy abban, hogy figyeled magad, és azt a kulturális környezetet, amibe visszakerülsz; ha az otthoni alkalmazkodáshoz ugyanolyan tudatosan állsz neki, mint ahhoz, amikor kimentél egy idegen országba, akkor rövidebb és fájdalom mentesebb lehet a folyamat.
Biztos, hogy egy olyan, az egész életedet és magadat megváltoztató élménynek, mint amilyen hosszabb időt élni egy idegen országban, megvan az a haszna, az a tanulsága, amitől az életed előbb-utóbb gazdagabbá, teljesebbé válik.
