Mit vegyek neki karácsonyra?

Olvasási idő kb. 4 perc

A karácsony a szeretet ünnepe, szeretetünket azonban ilyenkor is úgy érdemes kifejezni a másik felé, ahogy ő azt a leginkább át tudja élni.

Mit vegyek neki karácsonyra? - tesszük fel sokan kérdést másoknak vagy magunknak. Az ajándékozás igazi művészet, hiszen nagyon jól kell ismerni a másikat ahhoz, hogy igazán meg tudjuk örvendeztetni. Nem is azt kell ugyanis igazán tudni, miket csinál szívesen, milyen szerzőket, előadókat szeret vagy éppen mire vágyik, hanem azt, hogy minek örülne.

A karácsony persze nem az ajándékozás, sokkal inkább a szeretet ünnepe, mégsem mindegy mi kerül a fa alá. Hiszen nemcsak hogy mindenki mást kér a Jézuskától és mindenki más reményekkel telve bontja ki a masnit, de a szeretetet is mindenki más formában éli át. A mára már klasszikusnak számító Egymásra hangolva szerzője, Gary Chapman szerint szeretetünket ötféle nyelven tudjuk a másiknak elmondani, a másik felé kifejezni. Mindenkinek megvan azonban a maga "anyanyelve", vagyis az a mód, amivel ő a leginkább át tudja adni, amit érez. És megfordítva: mindenki számára más az a nyelv is, ami által a leginkább szeretve érzi magát. Az öt szeretetnyelv pedig nem más, mint az ajándék, az együtt töltött minőségi idő, a szívességek, az elismerés, és az érintés.

Ha tehát tényleg a szeretetet szeretnéd karácsonykor ünnepelni, fontos, hogy ismerd, mit jelent ez azoknak, akiket meg szeretnél ajándékozni. Akik egyelőre nehezebben igazodnak el a szeretetnyelvek között, azoknak ez a teszt nyújthat segítséget.

Ajándék

Akinek az ajándékozás az elsődleges szeretetnyelve, ő szó szerint ajándékot szeret kapni. Tárgyat. Olyan tárgyat, amiben benne van mindaz, amit érzelmi szinten át szeretne élni. Olyan tárgyat, amit később bármikor elővehet, és újra és újra megfürödhet ezekben az érzésekben. Amire bármikor ránéz, betöltekezhet azzal a szeretettel, amit tulajdonképpen kap. Ne vegyél neki se színházjegyet, ahol egyszer csak vége az előadásnak, se csokit vagy marcipánt, ami előbb-utóbb elfogy. Olyat adj neki, amiben te vagy, ti vagytok, a ti kapcsolatotok van, és ami hosszú távon is megadja neki ezt az érzést. Lehet, hogy még a csomagolást s elteszi emlékbe.

Minőségi idő

Neki viszont tárgyat ne adj. Aki együtt töltött minőségi időre vágyik, annak a legjobb ajándék a közös élmény. A koncertjegy, a színházjegy, a wellness-hétvége, mindegy, csak együtt legyetek. Ő az továbbá, akinek maga a karácsonyi program is a legfontosabb szempontok között szerepel. Nem csak az ajándék számít tehát, de az is, hogyan vagytok együtt szenteste, milyen hangulatban telik a közös vacsora, tudtok-e egy jót beszélgetni a fa mellett.

Szívességek

A figyelem és az odaadás gesztusai a szívességek. Aki ezekben éli meg leginkább mások szeretetét, azt szeretné érezni, hogy ő fontos. Mégpedig annyira, hogy akik szeretik, észreveszik, mire van szüksége, sőt, tenni is készek érte, hogy könnyebb legyen az élete. Bár ez a szeretetnyelv a hétköznapok szintjén fejezhető ki a legjobban, ne feledd, hogy ő azt szeretné átélni, hogy az élet terheivel nincs egyedül. Jó kezdés tehát minél nagyobb részt vállalni az ünnepi előkészületekből. Ami pedig a meglepetést illeti, a konkrét ajándéknál is sokkal fontosabb a tálalás. Vagyis az, hogy elmondd, miért azt választottad, hogy tudod, hogy ez sokat segíthet, ez könnyebbé teheti az életét. Jó ötlet lehet például valamilyen praktikus eszköz, de akár egy pihenős program is, ahol kiheverheti a fárasztó mindennapok megpróbáltatásait. Ezzel együtt kerülendők az olyan ajándékok, melyektől még inkább egyedül érezheti magát, vagyis ami olyan nehézségekre gyógyír, amiben egyébként is szeretne több segítséget megélni. Tepsiszett, edénykészlet, porszívó, fúrógép stb. Légyszi ne.

Elismerés

Ha valakit a dicsérő, elismerő szavak, a megbecsülés tesz igazán boldoggá, számára a legfontosabb szeretetnyelv saját pozitív énképének megerősítése. Ő abban éli meg leginkább a szeretetet, ha jónak láthatja magát mások szemében. Nem, nem a világ legjobb férje/felesége/anyukája/apukája/testvére feliratú póló/bögre/kötény a nyerő választás, de valami hasonló. Az egész attól lesz ugyanis személyes, ha minél pontosabban tudod, miben szeretne igazán jó lenni, mire büszke, miben szeretne elismerést, megerősítést, visszajelzést kapni, milyen törekvéseit szeretné, ha támogatnád. Ezt a melléállást, bátorítást, méltatást szeretné megkapni a fa alá is.

Érintés

A testi érintés az egyik legszínesebb, legösszetettebb szeretetnyelv. A bátorító kézfogástól a megnyugtató ölelésen át a szenvedélyes szexuális együttlétig az érintés számtalan formája közvetíthet pozitív érzéseket. Itt is nagyon fontos ezért, hogy hogy telik a karácsony este, hogy vagytok együtt otthon, hogy adjátok át az ajándékokat. Jó ajándék minden olyan, ami az intim közelséget, a bensőségesség kialakulását támogatja, legyen az egy masszázsolaj-szett, vagy akár egy közös pihenés. 

Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Csonka Balázs
Csonka Balázs
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Önidő

Pesti viccek és franciás sanzonok: így született meg a magyar kabaré

Városszerte dúdolt kuplék és legnagyobb íróink színdarabjai kerültek műsorra az első budapesti kabarékban. A műfajt egy kackiás bajuszú, félszeg, dadogós fiatalember vitte sikerre, akit később a magyar kabaré atyjaként emlegettek - Nagy Endre mégsem volt elégedett életével.

Offline

17 ezer harcost irányított a kalózkirálynő: vagyonosan halt meg 69 évesen

Míg a nyugati kalózlegendák legtöbbször bitófán végezték, a történelem leghatalmasabb kalózvezére egy kínai nő volt, aki 17 ezer fős hadseregével sakkban tartotta a császárt is. Csen Ji-sao nemcsak a csatamezőn volt verhetetlen, de a diplomáciában is: kőkemény törvényekkel irányított, végül pedig békében és mesés gazdagságban vonult vissza. De hogyan lett egy kantoni szexmunkásból a tengeri rablók legyőzhetetlen királynője?

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.