Így szeretheted meg jobban a munkádat

Kevés annál nyomasztóbb dolog van, mint olyan munkát végezni, amit utál az ember. Több oka is lehet az utálatnak, komoly szerepet kaphat benne a főnök, meg a munkahelyi hangulat – de az is előfordul, hogy a munkahely maga teljesen jó, csak éppen a feladataidat kívánod a hátad közepére.

Így járt Blanka is, aki az egyetemről kijőve, lelkesen vágott bele az asszisztensi munkájába, amit egy tanácsadócégnél kapott. Imádta a pörgést, a hangulatot, azt, hogy milyen jófej kollégákkal dolgozhat. Nagy élmény volt az egyetem után kint lenni AZ életben, valódi cégek, valódi megbízásaival foglalkozni. Nem volt baja azzal sem, amit csinálnia kellett: nyomtatások, táblázatok gyártása, prezentációk készítése. 

Eltelt két év, és már a könyökén jöttek ki a nyomtatások. Úgy érezte, hogy napi nyolc órában vágja a fát, semmit sem tud abból használni, amit az egyetemen tanult – sőt, már itt sem tanul hónapok óta semmi újat. Előrelépési lehetőség nem volt. Fásultan tette a dolgát, utálta a hétfő reggelt, meg a kedd és szerda reggelt is. Alig várta, hogy eljöhessen esténként. Másrészt viszont még mindig szerette a céget, büszke volt rá, hogy itt dolgozik, semmi kedve nem volt új állást keresni. Ebben őrlődött, nem keresett állást, közben meg szidta magát ezért, hiszen úgy érezte, hogy zsákutcában van.

Szerencséjére beszélgetett pár kollégával erről, akik azt tanácsolták, találja ki, mi mást tudna még csinálni, éppen elég jól ismeri már, hogy milyen munkák vannak a cégnél. Tűnődött, beszélgetett, végül rátalált egy területre: a cég vezetője mindenféle technológiai újítással bővítette volna a szolgáltatásokat, de nem volt meglévő ember, akinek kedve lett volna kialakítani az új rendszereket. Blankát viszont nagyon érdekelte ez a vonal. Szép fokozatosan, a főnökével együtt kitalálták, hogyan adhatja át asszisztensi munkái egy részét másnak, és hogyan szállhat be az új technológiai területbe. Pár hónap múlva Blanka már egész másképp gondolt a munkájára. Valami fontos dolognak lett a belső szakértője, ő lett az, aki kiképezi erre a kollégákat. Napokat ötletelt, dizájnolt, finomított a rendszeren. A technológia beindult, már bevételt is termel a cégnek, Blanka pedig fásult asszisztensből lelkes nagykövetté és szakértővé vált. Többet dolgozott, mint előtte, mégis sokszorosára nőtt a munkával való elégedettsége. (És nem mellesleg a fizetése is.)

Amit Blanka csinált, azt a Yale egyszerű nevű kutatója, Amy Wrzesniewski, job craftingnak, munkakör-faragásnak nevezi, a The cut cikkében. A job crafting kifejezés arra utal, hogy az ember átalakítja a munkakörét úgy, hogy az nagyobb elégedettséget okozzon a számára, több örömét lelje benne. Szimplán azzal is el lehet érni ezt a változást, hogy az ember elkezd másképp gondolni a munkájára. De a változás nem marad gondolati, érzelmi szinten, hanem valódi viselkedéssé válik. Ha másképp tudom nézni a munkám, akkor másképp is kezdem elvégezni azt, és ez általában minőségi javulást is jelent.

Mit jelent az, hogy másképp gondolok a munkámra? Vegyünk például két ügyfélszolgálati dolgozót. Az egyik úgy tekint a munkájára, hogy egész nap körül kell udvarolnia nyűgös és idióta kuncsaftokat. A másik azt mondja: az a feladatom, hogy embereket felvidítsak, elérjem azt, hogy frusztráltból jókedvűvé váljanak. Két egészen más megközelítés ugyanarra.

Wrzesniewski azt mondja, ahhoz, hogy megértsük hol és hogyan működik a job crafting, szét kell szedni három komponensre. Elsőként ott van a feladat faragás, vagyis az ember feladatainak mennyisége, típusa és természete. Azután van a kognitív faragás, amikor a dolgozó azon változtat, hogy milyen jelentést, tartalmat ad ő maga a munkájának. Végül pedig a kapcsolat faragás: a minősége, a típusa és az intenzitása a munkával kapcsolatos kapcsolatainak.

Egy másik példa Wrzesniewskiék kutatásából jól illusztrálja, milyen különbség lehet a munkával való elégedettségben attól függően, hogy hogyan gondol ugyanarra a feladatra. Kórházi takarító csapatokkal beszélgettek: ugyanabban a kórházban dolgozó, de külön műszakban lévő emberekkel. Az egyik csoportban az volt a vélemény, hogy ez a takarítói munka kevéssé kielégítő, alacsony presztízsű, nehéz és vacak. Amikor megkérdezték tőlük, hogy pontosan mi a feladatuk, elmondták a munkaköri leírásuk technikai részleteit. A másik csapat takarító viszont úgy gondolta, hogy fontos a munkájuk: rengeteget tesznek hozzá a kórház arculatához, és azzal, hogy biztosítják a tiszta és nett környezetet, a betegeket hozzásegítik a gyógyuláshoz.

Munkaórák számában, munkakörülményekben, semmi ilyenben nem volt különbség a két csoport között. Abban viszont igen, hogy arról is mást gondoltak, milyen kapcsolatokat alakítanak ki a kórházban. Az első csoport nagyjából semmilyent, úgy gondolták, nem az ő dolguk a betegekkel törődés, ők csak takarítanak. A második csoport tagjai viszont feladatuknak érezték, hogy figyeljenek a betegekre. Elkísérték az időseket a kórházon belül, ha kerestek valamit, odafigyeltek, hogy melyik beteg milyen hangulatban van, ha szükségét érezték, megálltak beszélgetni, felvidítani kicsit. Volt egy nő, aki a kómában lévő betegek kórtermeiben dolgozott. Rendszeresen variálta a képeket a falon, egyik teremből a másikba vitte őket portörlés közben. Azt mondta, hogy hiszi, hogy a változatosság valahogy jól hat a kómában fekvőkre, segíthet nekik, hogy magukhoz térjenek. Mikor megkérdezték, hogy a munkája része-e a kép cserebere, mondta, hogy nem, ez nem a munkám, ez én vagyok.

Mit tehetünk, hogy értelmesebbnek találjuk a munkánkat?

Első lépésként érdemes igazán felfogni, hogy mi a vállalat célja. Vannak ezek a szavak, amiket a legtöbben menedzsment bullshitnek gondolnak: mint vízió, misszió, értékek… Sok munkahely nem is foglalkozik velük, ez már alapból nem jó. Sok helyen, pedig rosszul használják, vagy nem érthetően magyarázzák el, hogy mit akarnak ezekkel a fogalmakkal. Kitűzött célok nélkül nincsen semmi, nincs miért csinálni bármit is. Akár van a munkahelyednek ilyen deklarált küldetése, akár nincs – neked munkavállalóként érdemes megvizsgálnod, hogy mi végett is van a világon a munkahelyed. Betegek gyógyítása? A szegényebb rétegek is részesüljenek az utazás öröméből? Stílusos és egyedi ruhákban mászkáljanak az emberek az utcákon? Tiszta és szemét nélküli legyen a város? Általában minden munkahelynek van egy ilyen, egy-két mondatban megfogalmazható végső célja: ha ezt megtalálod, akkor könnyebben eldöntheted, hogy tudsz-e és hogyan tudsz ehhez kapcsolódni.

Találd meg a saját céljaidat is. Lehet, hogy a munkaköröd éppen nem az álmaid állása. De ha tudod, hogy mik a céljaid, hova szeretnél elérni, akkor azt is megkeresheted, hogy a munkádban mik azok az elemek, amik ezekhez a célokhoz közelebb visznek. Melyik az a része a munkádnak, amiben – mint a takarítónő a kómában lévő betegeknél – te is ott vagy? Ami elégedettséggel tölt el, amiben kiteljesedsz?

Végül pedig nincs más hátra, mint harmonizálni a kettőt. Nézd meg a szervezet célját, majd a sajátjaidat, és lásd meg, hogy hol találkozik a kettő. Hogyan tehetek lépéseket azért, hogy minél közelebb kerüljek azokhoz a feladatokhoz, amiben az én céljaim is megjelennek? Hogyan keretezhetem át a fejemben a munkámat úgy, hogy kiderüljön a megfogalmazásból, hogy miért vállalható, jó nekem, hogy ezt csinálom?

Azért a job crafting ne jelentse azt, hogy az ember megszeret egy utált munkát. Vannak munkahelyek, munkatípusok, amik tényleg otthagynivalók. A job craftingnak az a lényege, hogy az ember rájöjjön, hogy mi az a munkatípus, feladatkör, ami izgatja, amit szívesen csinál – és ezt találja meg a munkahelyén. Ha sehogy sem találja, akkor ideje lehet odébbállni.

Lehet, hogy azt mondja erre valaki, hogy micsoda amerikai hülyeség ez, hol van Magyarországon olyan, hogy valaki alakítgassa a munkakörét, melyik főnök tűzi ezt el. Sok vállalattal együtt dolgozva, én azt látom, hogy egyre több ilyen munkahely van. A vezetők kezdenek rájönni, hogy nem veszítik el a helyüket a világban, ha felelősséget adnak a dolgozóknak, ha hagyják, hogy több dologba legyen beleszólásuk. Amilyen komoly gondokat okoz a munkaerőhiány, az várható, hogy ezek a dolgok mind csak jobb irányba fognak változni: nagyon erős érdeke a munkahelyeknek, hogy megtartsák a dolgozókat, és ehhez az kell, hogy a dolgozóknak legyen kedvük ott maradni. Szóval itt a lehetőség faragni a munkakörödön, hogy jobban élvezd, amit nap mint nap csinálsz.