Emlékszel még az óvodások kedvencére a szocializmusból?

szocializmus óvoda
Olvasási idő kb. 2 perc

A szocialista évtizedekben óvodásnak lenni egészen mást jelentett, mint manapság. A kádári nosztalgia még a 80-as évek gyermekeit is elfogja néha, nem véletlenül.

A szocializmus időszakának óvodái még mindig állnak. Bár a mai napig megtelnek gyerekzsivajjal, az első generációk számára egészen más élményeket tartogattak, mint gyermekeiknek vagy éppen unokáiknak, akik most járnak oda.

Nemcsak az udvari játszóterek alakultak át, hogy szigorú szabványoknak felelhessenek meg, és biztonságosabbak legyenek. Emlékszel még, mik voltak a kedvenceitek az oviban? Segítünk. Igyekeztünk összegyűjteni azon tárgyakat, melyek egykor általánosak voltak a 3-6 éves korosztály számára, manapság azonban már csak képeken láthatjuk. 

A mesefigurákkal már a szocializmusban is mindent el lehetett adni

A meseszappannak nevezett, apró gyermekkezekbe illő kézmosószer követte a trendeket. Egyszerű kivitele ellenére rendszeresen változott a rajta megjelenített figura. Mesehősök, kedves állatok díszítették – egészen addig, amíg víz alá nem került, ugyanis sajnos szinte azonnal leoldódott róla a minta. Sokan éppen ezért

rejtegették, nem szívesen mostak kezet vele, hiszen akkor csak egy sima szappan maradt belőle.

Manapság már szinte minden nagyobb fogkrémgyártó cég licence-figurás termékeket forgalmaz, a korosztályok számára eltérő összetételű pasztákon a Disney-figurák mellett megtalálhatjuk a kisebb cégek rajzfilmszereplőit is: Peppa malac, Super Mario, Mancs Őrjárat – a mai gyerekek a nap egyik legfontosabb tevékenységét kedvenceik társaságában is elvégezhetik. Azok, akik a 80-as években voltak gyerekek, jól emlékezhetnek a kifejezetten finom, sokszor egy ültő helyben elfogyasztott Hófehérke fogkrémre, ami csak nevét kölcsönözte a Grimm-mesék királylányáról. Azt is inkább csak afféle árukapcsolásként, a fehér fogakra utalva. Mások Gabit, a kiselefántot kedvelték, ami ízében inkább egy cukorkára emlékeztetett. 

Ha szívesen nosztalgiázol, a korabeli játszóterekről szóló cikkünket is szeretettel ajánljuk neked

Megjelent az új Dívány-könyv!

Bálint Lilla, a Dívány szerzője új könyvében elmeséli, mi történt az irodalom és a művészvilág híres múzsáival a nagy szerelmek elmúlása után.

Tekintsd meg az ajánlatunkat, kattints ide!

hirdetés

Oszd meg másokkal is!
Érdekességek