Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen a Dívány!
Egy kutatás szerint a körmök rágása és piszkálása a perfekcionizmussal együtt járó rengeteg stressz és szorongás eredménye is lehet.
A montreáli kutatók szerint sok esetben a görcsösen a tökéletességet hajhászó, de az elégedettséget még hírből sem ismerő perferkcionisták kényszeres viselkedése állhat az egyszerűen csak rossz szokásként elkönyvelt körömrágás és hajtépkedés mögött – írja a Huffington Post.
A kutatók szerint azok viselkedését, akikre jellemző a türelmetlenség, vagy gyorsan elunják magukat, frusztrálttá válnak, gyakrabban jellemzi a körömrágás, a hajszálak és a szempillák kitépkedése, vagy valamilyen hasonló kényszeres zavar. A gyakran ismétlődő, a testtel kapcsolatos önkéntelen és kényszeres mozdulatok mögött pedig sokszor a perfekcionizmus áll, azok az emberek ugyanis, akikre jellemző ez a fajta mániákus tökélyre törekvés, nem nagyon képesek lazítani, állandóan elégedetlenek a teljesítményükkel és gyakran türelmetlenekké és frusztrálttá válnak, ha nem képesek eleget tenni a saját magukkal szemben támasztott irreálisan magas elvárásaiknak.
A tesztek során 48 személy tűrőképességét tették próbára a kutatók, olyan szituációkat szimulálva, amelyek untatni, stresszelni vagy épp ellazítani voltak hivatottak a résztvevőket. A 48 tesztalany feléről tudták a kutatók, hogy van valamilyen kényszeres zavaruk, míg a másik felük nem mutatott hasonló tüneteket. Azok, akikre jellemzők voltak az ilyen zavarok, a stresszesebb szituációk során nagyobb késztetést éreztek rá, hogy helyet adjanak a kényszeres piszkálódás és körömrágás formájában jelentkező frusztrációjuknak. Ez egyébként a kutatók szerint tulajdonképpen egyfajta pótcselekvésként szolgál akkor, ha egy perfekcionista nem tud az őt éppen lázban tartó dologgal foglalkozni.
Az ilyen viselkedésformák tehát sokszor arra szolgálnak, hogy helyettesítsenek valamilyen produktívabb, konstruktív elfoglaltságot. Amennyiben ezek a zavarok súlyosbodnak, és jelentős akadályt hárítanak az elé, hogy valaki funkcionálni tudjon a mindennapok során, viselkedésterápiával vagy közvetlenül a zavarokat kiváltó problémákat megcélzó kognitív terápiával kezelhető a rendellenesség.
