Négy hónap alatt akár kétmillió forintot is össze lehet vele szedni, viszont rettenetes daráló, és a végén az ember már egy pillangó látványát is ajándékként éli meg. Mi az? Szezonmeló az osztrák hüttékben. A síszezon végén négy Ausztriában dolgozó magyar őszintén elmesélte benyomásait. Volt, akinek ez volt az első és utolsó szezonja, más már évek óta kint dolgozik.
Síszezonban kis túlzással nincs osztrák hütte vagy szálláshely, ahol ne lenne legalább egy magyar alkalmazott. Kíváncsi voltam, most, hogy vége a szezonnak, mi lesz velük. A cikk szereplőivel egy kivétellel mind vendégként találkoztam korábbi osztrák útjaimon, ezért az interjúkat e-mailben bonyolítottuk. Kérdéseimre Cs. Vivien Schladmingból, U. Krisztián Grossarltalból, Iványi Márton St. Antonból és Konkolics Péter Loipersdorfból válaszolt, őszinteségükért nagyon hálás vagyok. Ha kíváncsi vagy, mennyit lehet keresni egy szezon alatt Ausztriában, vagy hogy mi a legrosszabb a melóban, és ennek ellenére miért tér vissza valaki évről-évre a hegyek közé, mindenképp olvass tovább.
Hányadik szezonodon vagy túl? Milyen volt a meló? Hogy érezted magad?
Krisztián: Ez volt az első szezonom, a munkakörömet Haushilfének hívják. Mindent meg kell csinálnod, amit mondanak. Ha fát kell felhozni a kandallóba, akkor azt, ha az asztalon lévő fűszertartót kell feltöltened, akkor azt, ha jön a hó, akkor összepakolni a teraszt. Szóval mindent. A legjobb a munkában természetesen a pénz. A legrosszabb, hogy távol vagy a szeretteidtől, és minden nap ugyanabban az ingerszegény környezetben éled a napjaidat négy hónapon keresztül 2000 méter magasan. Soha nem gondoltam volna, hogy ha meglátok egy madarat, vagy egy téli álmából éledező pillangót, akkor ennyire jó érzés fog majd el.
Márton: Ha kevésbe vesszük szigorúan, ez a második szezonom, de az előzőt februárban kezdtem, így igazából a másfeledik. Speisenträgerként dolgozom St. Antonban egy hüttében, heti hat napot, napi nyolc-kilenc órát. A munkakör felszolgálásból, és az otthoni vendéglátózásban poharazásként ismert tevékenységből áll. Tehát felszolgálok és leszedem az asztalokat. Semmi előképzettségem nem volt. Tálcát soha nem fogtam a kezemben, egy pohárral sem. Könyvesbolti üzletkötőként dolgoztam. Az angol és a francia mellett nem gondoltam, hogy meg kéne tanulnom a németet, így egy szót sem beszélek. Mégis tárt karokkal vártak. Nagyon korrekt körülményeket teremtenek, tervezhetek és közben az otthoni életemet sem kell lenullázni. Ugyanabba az életbe térek vissza, amit otthagytam, nem kevés többlettőkével. Megszerettem a munkát, azon kevesek közé tartozom, akik nem ugródeszkának tartják a pultozás felé vezető úton, hanem igazi, szerethető szakmának. Az egyetlen negatívuma talán az, hogy hihetetlenül kimerítő. Otthon volt, hogy huzamosabb ideig heti 100 órát dolgoztam, napi két óra alvással, és mégsem voltam ennyire fáradt.
Vivien: Tavaly egy schladmingi hüttében kezdtem, de ott csak 17 napot bírtam ki. A főnököm és a barátai nagyon sokat ittak és drogproblémák is voltak, így gyorsan összeférhetetlenné vált a szitu. Egy szállodába jelentkeztem át felszolgálónak, a szezont az új helyen fejeztem be. Vissza is várták nyárra. Nagyon jó kapcsolatom volt, és van is a szállodát üzemeltető családdal, szorgalmasak emberségesek és intelligens emberek. Viszont volt ezen a helyen egy fiatal főnök, akivel egy idő után képtelen voltam együtt dolgozni. Az elején nem volt gond, viszont egy hónap múlva megváltozott. Kötekedő és bántó lett, pedig nem különösebben adtam rá okot. Próbáltam vele nem foglalkozni, de ez csak olaj volt a tűzre. A végén, csak hogy provokáljon, többször a lábamra lépett vagy belém könyökölt, ahogy elsétált mellettem. Így persze nem mentem vissza nyárra. A 2016-17-es téli szezonra egy szuper hotelbe vettek fel bárfőnök pozícióra, és úgy tűnik nyárra is maradhatok. Ez azt jelenti, hogy esténként jövök dolgozni éjfélig, délelőttönként tudok az egyéb dolgaimmal foglalkozni.
Péter: 2005-ben egy évet dolgoztam Ausztriában: síszezonként indult, de ottmaradtam nyárra is. A jelenlegi helyemen nyolc éve vagyok, Szentgotthárdon élek, innen járok át naponta egy loipersdorfi szállodába. Itt pincérként kezdtem, jelenleg a hotel bárjában dolgozom. A bárt egy évvel a munkába állásom után alakította ki a tulaj, és megkérdezett, lenne-e kedvem inkább ott folytatni. Érdekelt a téma, és kerestem egy tanfolyamot, aminek a díját a munkáltatóm fizette. Munkatársak jöttek-mentek, én a bár nyitása óta fixen itt dolgozom. Jó ideje én állítom össze a szezonális koktéllapot, több saját receptem is van. A vezetőség azt is megengedte, hogy az egyik koktélomat a saját becenevemről nevezzem el, ez lett a Konki's Wintertraum.
Milyenek (voltak) a munkaadóid, milyen Ausztriában dolgozni?
Krisztián: Összességében jó itt dolgozni, de az osztrák munkaadók hozzáállása nagyon változó. Én egy családi vállalkozás összes hüttéjét és szállodáját megjártam egy szezon alatt, és olyan korrektséget mint ahol most vagyok (a hotelben, ahol a szülők a főnökök) sehol nem tapasztaltam. A hüttéket a gyerekek üzemeltetik, ők azok akik beleszülettek a tutiba, és Auslanderként néznek rád. Annyira, hogy még a köszönés is nehezükre esik.
Vivien: Kétfajta főnökkel dolgoztam együtt eddig: az első típus, aki maga alkot, épít egy saját vállalkozást, és értékeli ami van neki – így persze az embereit is. A második típus akinek valahonnan az ölébe hullott az egész, és nem tud semmit és senkit se értékelni.
Márton: Mivel egy helyen dolgoztam eddig, és egyébként sem vagyok híve az általánosításnak, ezért csak erről a helyről beszélnék. A fizetés több mint korrekt, emellé kapunk egy olyan szállást, amit otthon is bármikor elfogadnék, valamint napi háromszori étkezést. Egy-két alkalommal szerveznek nekünk egy kis szórakozást is. Figyelnek arra, hogy jól érezzük magunkat, így meg sem fordul a fejemben, hogy váltsak. Biztos, hogy lehetne többet is keresni, de azt gondolom, hogy van egy olyan szint, ami felett már nem a plusz pénzt próbálom kajtatni, hanem végre fókuszálhatok magamra, rendbe tehetem azokat a dolgokat, amik kicsit kisiklottak, és közben folyamatosan tudok előre menni. Ez az a szint nekem. Tökéletesen érzem magam benne.
Péter: Jó viszonyt ápolok a főnökeimmel. Hallok sztorikat, hogy máshol rosszul bánnak a külföldiekkel, de nekem szerencsém van. Korábban egyébként nekem is volt ilyen tapasztalatom, de otthagytam rövid időn belül.
Megéri?
Krisztián: Nagyon. Szállásra, kajára nem kell költened. Ha ügyes vagy, akkor az összes pénzt haza tudod vinni, amit keresel. Igazából itt esélyed sincs elkölteni, mivel nincs hol. Nagyságrendileg négy hónap alatt kétmillió forintot lehet keresni.
Vivien: Ami miatt megéri, az a munkabér, a munkaidő, a borravaló, a korrekt szabadnapok és szabadságnapok. És az is, hogy rengeteg értékes emberrel találkozom, az ország pedig csodálatosan szép.
Márton: Ezzel a munkával havi 1600-1900 euró között lehet keresni. Az itt töltött idő függvényében pedig a szezon végén akár dupla bért is lehet kapni. Nem kell semmire költenünk, de ez egy síparadicsom, ahhoz mért árakkal. Egy-egy este eléggé megterhelheti a pénztárcát. Attól függ ki mennyire elszánt a spórolásban, de egy szezon alatt 1-2 millió forint abszolút nem lehetetlen küldetés. Azért bevallom, ez korábban nekem soha nem lebegett a szemem előtt reális célként.
Ajánlanád másnak ezt a munkát?
Krisztián: Ha valaki kibírja a szerettei nélkül egy ingerszegény környezetben négy hónapig, akkor ha csak egyszer is, de mindenképpen ki kell próbálni!
Márton: Rettenetes a daráló. Öntöttem már le vendéget, telefont, ejtettem le véletlenül kést az emeletről. Egyszer egy részeg némettől megtudtam, hogy Németországban illene németül beszélni. Fellélegeztem, hogy Ausztriában vagyok, és tovább próbálkoztam az általam ismert két idegennyelvvel. De egyébként mindenképpen érdemes megtanulni a nyelvet, még ha az ember el is evickél az angollal, vagy akár nélküle is. Minden plusz nyelv egy plusz én, akinek a megismerését kár lenne kihagyni. Mindemellett mindenképpen kell kitartás, mert sokszor reménytelenül fáradtan is hozni kell egy színvonalat, erre nagyon figyelnek.
Hogyan tovább?
Krisztián: Szeretnék egy vállalkozást elindítani Magyarországon, ehhez volt szükségem a pénzre. 
Péter: Szeretnék minél többet tanulni a szakmáról, és valamikor a jövőben egy saját üzletet nyitni Magyarországon.
Vivien: Szeretnék egy szépségszalont nyitni Schladmingban. Már egy ideje tervezem ezt, de még nem sikerült megvalósítani. Kicsit komplikáltabb ez Ausztriában mint ahogy azt gondoltam. Viszont jó úton haladok: képzem magam, és már gyakorlom is ezt a szakmát. A gyakorlati dolgokban (hogyan legyek egyéni vállalkozó, hogyan tudok szalonnyitásra jogosultságot kapni) sokat segít egy helyi fodrász is. De ez még idő, és rengeteg spórolás.
Márton: Mindenképpen otthon töltöm a nyarat. Szeretem ezt a pár hónapot Magyarországon. Kell is. Ráadásul abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy csak korrekt munkahelyeken dolgoztam otthon, köztük van szezonális is, ahova nekem lesz megtiszteltetés visszamenni. A következő szezonban pedig mindenképpen visszatérek Ausztriába. Ahogy a 30y egyik dalában van, " amit összekuszálsz nyáron, azt bogozd ki télen". Nekem a téli szezon felfrissülés is. Elszakadás a gondoktól, a tervezés reményével. Keserű tapasztalat, hogy 30 évesen meg mindig azt keresem, hogy miként legyek felelősségteljes felnőtt, de ez a hely segít benne, és talán nem csak nekem.
