Hét plusz egy tipp, hogy könnyen találj állást akár munkanélküliként vagy családanyaként is

Olvasási idő kb. 5 perc
Google Állítsd be, hogy a Dívány az elsők között legyen a Google-találatokban!

Olyan nincs, hogy valaki ne találj állást. De nehéz és küzdelmes lehet a keresés, például ha gyes után szeretnél újra munkába állni. A tapasztalat azt mutatja, hogy vannak sikeres stratégiák az álláskeresésben, amiket érdemes követni.

Hogyan jutok álláshoz tizenegy év után, négy gyerekkel? – teszi fel a kérdést Eszter kissé szorongva, de tele tettrekészséggel. A helyzet nem egyszerű, talán a minimum, hogy azt mondjuk, van benne kihívás. Ha így fogalmazunk, a HR-esek is kedvelni fognak: szeretik a kihívásokat szerető embereket. Nulladik tipp: ha multicégnél, vagy nagyvállalatnál pályázol állásra, hosszan gyakorold az interjú előtt, hogy hogyan tudod úgy kifejezni magad, hogy az összes vacakságot: negatívumot, problémát, kínos eseményt és nehézséget a kihívás szóval helyettesítsd, majd hozzáfűzd, hogy mit tanultál belőle. Ez egyébként neked is hasznos, de most elég annyit észben tartani, hogy a HR-esek örülnek neki.

Na de térjünk vissza Eszterhez. Miért is nehéz neki? A szikár tények: kiemelkedő eredménnyel végzett a Corvinuson mint közgazdász, két felsőfokú nyelvvizsga, külföldi tanulmányok, EU-s projekt menedzselése és nagy szaktudás egy fontos, de nálunk igencsak lemaradt területen, a környezetvédelemben és fenntarthatóságban. Kitartó, nagy teherbírású, régen élsportoló volt. Ez azért nem hangzik rosszul. Úgyhogy következzenek azok az adatok, amik ma Magyarországon szinte nullázzák az esélyeket: 39 éves, négy gyereke van, az utóbbi tíz évből nincs felmutatható és munkahelyen végzett munkatapasztalata (mert nem hisszük, hogy a négy fiával nem dolgozott, logisztikázott és projekt menedzselt, ugye?) és részmunkaidős állást keres a környezetvédelem területén. Ami alatt azt is értjük, hogy a biokozmetikumok MLM-rendszerben való árulását nem tartja környezetgazdászi feladatnak. 

Lassan fél éve aktív álláskereső, több mint 200 beadott önéletrajzzal, és még nincs állása. Ezt csak azért írom, hogy legyen viszonyítás – az előre elképzeltnél lényegesen több energiába, frusztrációba és munkába telhet állást találni. Különösen akkor, ha a még nagyon is virágzó előítéletek és sztereotípiák alapján azt mondja a magyar munkatársadalom az emberről, hogy kockázatos. Embert próbáló, demoralizáló, néha fájdalmas a folyamat. Viszont nem lehetetlen. Kitartással, elszántsággal, optimizmussal, és néha kompromisszumokkal mindig sikerül. A következő néhány tipp segíthet abban, hogy könnyebb és talán sikeresebb is legyen az álláskeresés.

Ha érdekel, milyen állás lenne jó neked...

... akkor kattint az állás.hura, válaszd a megtalálom gombot, és kiderül, milyen állások felelnek meg leginkább a végzettségednek és a tapasztalataidnak. Ha legközelebb is erre jársz, rögtön találkozol a személyre szabott ajánlatokkal.  

Fogd fel az álláskeresést is munkának

Az ember hajlamos arra, hogy durrbele vágjon neki az álláskeresésnek, bízva a gyors sikerben, aztán megsebződve és reményt vesztve hagyjon fel az egésszel napokra, hetekre. Ez fizikailag és lelkileg is nagyon kimerítő. És nem is feltétlen sikeres. Hiába foglalkozik két-három hétig valaki éjt nappallá téve a dologgal, végül mégsem tesz bele annyi energiát, amennyit kellene.

Sokkal hatásosabb lesz - és magunkhoz is jobbak vagyunk - akkor, ha megállapítunk egy rendszeresen betartható időtartamot, amin belül az álláskereséssel foglalkozunk. Napi két-három óránál ne legyen több! Amit viszont elhatároztunk, azt csináljuk meg kifogások nélkül. Ez több okból lehet jó. Egyrészt kicsit lekerül az érzelmi teher az egészről azzal a gondolattal, hogy ez a mai feladatom, megcsinálom és túl vagyok rajta. Másrészt rendszert visz az életbe, hozzáedz a munkához, ami főleg akkor fontos, hogyha jelenleg nem dolgozol. Harmadrészt pedig rákényszerítheted magad, hogy eleget foglalkozz a munka témával.

Légy módszeres

Eleinte még követhetőnek tűnik az álláskeresési folyamat. Emlékszünk rá, hogy melyik céghez adtunk be önéletrajzot, és kicsoda az a Kovács Anikó, aki éppen telefonál. Ahogy telik az idő, és növekszik a tűzben tartott vasak száma, úgy veszünk el egyre inkább a sok adat és információ között. Érdemes már az elejétől kezdve vezetni ezeket a dolgokat, egy csodálatos Excel-táblában vagy egy kockás füzetben vagy más szimpatikus helyen. És feljegyezni minden fontos információt: milyen cég, mire pályáztunk, hogy hívják, aki keresni fog, mi a jelszó, amit megadtunk az önéletrajz feltöltéshez stb. Ez nagyon riasztó lehet első hallásra, de tényleg hasznos.

Abban is legyen rendszer, hogy mit teszel a beadott önéletrajz után. A helyes eljárás: A CV-t hozzáalakítod az adott pozícióhoz, vagy céghez, ahova pályázol. Elküldöd a megfelelő címre. Pár nap múlva felhívod a megadott kontaktot, hogy megkérdezed, megkapta-e és mire lehet számítani. És ha nem mond semmi konkrétat, hogy például másnap kilenckor vár – hanem csak valami majd jelentkezünk szöveget, akkor elfelejted. A telefonálás nagyon fontos. Személyes kapcsolatot teremtünk, nyomot hagyunk, ez 60-80%-kal növeli az esélyt. Az elfelejtés pedig a következő pont miatt kerüljön bele a folyamatba:

Óvd önmagad és az érzéseidet

Az álláskeresés hullámvasút. Minél inkább szüksége van az embernek munkára, és minél inkább vágyik arra, hogy megkapjon egy állást, – annál nagyobbak és hánytatósabbak a völgyek. Pedig az a helyzet, hogy az álláskeresés során gyakorlatilag nincs pozitív visszacsatolás és siker. Csak a legeslegvégén, amikor végre aláírunk egy szerződést. Ezért ne fáradj azzal, hogy beleéled magad egy igazán vonzó lehetőség megnyerésébe – majd ráérsz akkor reménykedni, ha tényleg behívnak. Néha hetekkel, hónapokkal később jelentkeznek, és ha az eltelt időben átmész néhány érzelmi hullámhegyen és völgyön, akkor esetleg basszátok meg a porszívótokat hozzáállással reagálhatsz, mikor álmaid pozíciójára szeretnének behívni.

Az jó lehet, ha vizualizálod, hogy dolgozol valahol. De ne konkrét állásban, konkrét cégnél képzeld el magad, hanem csak a környezetet, a munka jellegét, a kollégákat lásd magad előtt. Ez segít majd a jó döntést is meghozni, mert a végén úgyis az lesz, hogy fél év hiábavaló próbálkozás után egyszerre három ajánlatot fogsz kapni.

Járj konferenciákra, szakmai rendezvényekre, állásbörzékre

Nagy esély van arra, hogy nem a megjelenik egy álláshirdetés, beadom a CV-m, interjúzom, felvesznek forgatókönyv alapján találsz állást. Sokkal inkább eszébe fog jutni valakinek, aki éppen olyan embert keres, mint amilyen te vagy. Ezért forogj egy kicsit a megfelelő körökben, beszélgess, ismerkedj, levelezz. Egyébként ez akár egy szórakoztató és önfejlesztő elfoglaltság is lehet.

Online és offline is használd a közösségi hálót

A neten egyértelmű, hogy miért: az álláshirdetések nagy része közösségi oldalakon jelenik meg, a fejvadászok, üzleti partnerek a LinkedInen keresnek alkalmas embert. Érdemes követni azokat a munkahelyeket és szakmai csoportokat, amik illeszkednek az elképzeléseid közé, és az álláskeresés időszakában némi aktivitást mutatni ezeken az oldalakon.

A valóságban pedig hívj fel régi barátokat, ebédelj együtt volt osztálytársakkal, emlegesd, hogy munkát keresel. Ilyenkor általában segítőkészek az ismerősök, és sosem lehet tudni, ki tud valami jó lehetőséget.

Légy nyitott alternatív formákra is

Elképzelhető, különösen ha szellemi munkát keresel, hogy nem állást ajánlanak, csak bedolgozást, projektmunkát, időszakos megbízást. Ezeket érdemes elfogadni. Tapasztalat- és ismeretszerzésre, új emberek megismerésére tökéletes lehetőségek. És bele lehet írni az életrajzba. Ha meg fizetnek is érte, annál jobb.

Örülj, aminek lehet

Na, ez általában is igaz, de egy nehéz álláskeresős időszakban különösen. Kár feladni és nekikeseredni. Tudatosan érdemes figyelni arra, hogy milyen pozitív dolgok történnek. Jót beszélgettél valakivel, akinél ugyan éppen nincs munka, de érdekes ember volt. Kedvesen bántak veled. Izgalmas konferencián vettél részt. Újra találkoztál régi barátokkal. Volt időd uszodába menni. Ez utóbbi szintén tényleg fontos. Egy olyan érzelmileg nehéz időszakban, mint az álláskeresés érdemes figyelni a feltöltődésre, kikapcsolódásra.

Végül pedig gondolj arra, amit az álláskeresők, de sajnos mások is hajlamosak elfelejteni: az álláskeresés nem szégyen. Akinek éppen nincs állása, az nem alkalmatlan. Egyszerűen csak azt a munkát kell megtalálni, ami éppen neked való. És ezt lehet, hogy hosszan kell keresni, mert nincs sok belőle. Amiből pedig kevés van, az ugye különleges. Mint a cikk eleji Eszter. Vagy mint te.

Elveszett harmónia

Elveszett harmónia

Megrendelhető a Dívány új könyve, az Elveszett harmónia, melynek segítségével megértheted, hogy a széthullás nem a vég, hanem a kezdet. Tóth Réka Ibolya saját módszerével mutatja meg, hogy a harmónia nem elérhetetlen vágy, hanem az az alapállapot, amelybe te is visszakerülhetsz. Önmagad megértése, valamint a QR-kóddal elérhető meditációk és testtudatos gyakorlatok segítenek a gyógyuláshoz vezető útra lépni, így megszabadulhatsz az ismétlődő mintáktól és a régi szenvedéstől.

Keresd a könyvet az Inda Press Kiadó kínálatában!

hirdetés

Szalay Ágnes
Szalay Ágnes
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

Kakasfej, kígyótest és halálos tekintet: ez a szörny tartotta rettegésben Bécset

Bécs macskaköves, romantikus utcáin sétálva a legtöbb turistának a pompás barokk paloták, a fenséges Sacher-torta és a lágy keringődallamok ugranak be. Ám a császárváros sötét, középkori múltja egy egészen hátborzongató legendát is őriz. A Schönlaterngasse 7. számú háza előtt elhaladva egy furcsa, kőből faragott lény szobra díszíti a homlokzatot, amely a hiedelem szerint a 13. században az udvar mélyén rejtőzve mérgezte meg a gyanútlan bécsieket.

Világom

Rákóczi száműzetésének házát a szomszédunkban is megnézheted – nem kell Rodostóig utaznod

Ha a Rákóczi-szabadságharc végóráira és a bujdosók sorsára gondolunk, szinte mindenkinek azonnal a törökországi Rodostó és a Márvány-tenger partja ugrik be. Mikes Kelemen szomorú, mégis gyönyörű levelei óta a fejedelem száműzetésének utolsó állomása valóságos zarándokhellyé vált a magyarok számára. Kevesen tudják azonban, hogy nem kell feltétlen repülőjegyet váltani Isztambulba, ha át akarjuk élni a száműzöttek mindennapjainak hangulatát: elég átlépni a határt, és Kassába látogatni.

Offline

Nemzeti kincsnek hiszik a szlovének, pedig magyar cukrász találta ki a bledi krémest

Ha az ember a festői Bledi-tó partján sétál, szinte kötelező program, hogy beüljön az egyik patinás kávézóba, és kikérjen egy szeletet a helyiek büszkeségéből, a bledi krémesből (blejska kremna rezina). A szlovének saját kulturális és gasztronómiai örökségükként kezelik ezt a fenséges, vaníliás-tejszínes édességet. Ám ha kicsit a recept és a történelem mögé nézünk, kiderül a nagy titok: a legendás desszertet valójában egy magyar cukrászmester alkotta meg.

Mindennapi

Meglepő ellenőrzésbe kezd a fogyasztóvédelem: a magyar nyelv használatát vizsgálják

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a kormányhivatalokkal együttműködve idén is célzottan ellenőrzi a nyelvvédelmi előírások megtartását a hazai médiapiacon. A vizsgálatok a magyar nyelven kiadott sajtótermékekre, a magyar nyelvű rádió- és televízióműsorokra, a szabadtéri reklámhordozókra, valamint az üzletekben és kirakatokban elhelyezett, fogyasztókat tájékoztató közleményekre terjednek ki.

Mindennapi

Mikor lesz új köztársasági elnöke Magyarországnak? Így választják meg az államfőt

Magyarország rendszerváltás utáni hetedik köztársasági elnökének, Sulyok Tamásnak a megbízatása megszűnt, mivel aláírta és kihirdette a 17. Alaptörvény módosítását. A következő időszakban Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke veszi át a feladatait egy maximum 30 napig tartó időszakban, ezután megválasztják az új köztársasági elnököt.

Offline

Villámkvíz: tudod, ki lépet először a Holdra?

Július 20-án az emberiség egyik legnagyobb teljesítményére, az első holdra szállásra emlékezünk. De vajon te mennyit tudsz az Apollo–11 küldetéséről, az űrutazás számairól és égi kísérőnk különlegességeiről? Tedd próbára magad villámkvízünkkel!

Szülőség

Fontos határidő jár le szerdán: ezen múlhat az iskolakezdési támogatás

Hamarosan lejár a sajátos nevelési igényű gyerekek utáni támogatás igényléshez szükséges bejelentési határidő. Az állapotot a Pedagógiai Szakszolgálat igazolja, majd a szülőnek kell jeleznie a leendő vagy már meglévő oktatási intézménynél, mely lejelenti, és az államkincstár regisztrálhatja az igényt.

Életem

Ezért fuldokolnak a mopszok és bulldogok: döbbenetes videó

Horkolnak, szuszognak, röfögnek – sokan még mindig úgy gondolják, hogy ez egyszerűen a mopszok, francia bulldogok vagy angol bulldogok bájos, vicces sajátossága. Az állatorvosok és a felelős állatvédők azonban egészen mást látnak: egy frissen megosztott, sokkoló felvétel most kendőzetlenül mutatja be, mi zajlik le a lapos orrú kutyák torkában.

Testem

Nem csak nyári hűsítő: így védi a szívedet a görögdinnye

Amikor beköszönt a nyári kánikula, szinte nincs olyan ember, aki ne vágyna egy hatalmas szelet, jéghideg görögdinnyére. A lédús, mézédes gyümölcs azonnal oltja a szomjunkat és visszahozza az életkedvünket a legforróbb napokon is. Ám a dinnye jóval több egyszerű, frissítő desszertnél: a legújabb kutatások szerint a szervezetünk, különösen a szívünk és a keringési rendszerünk egyik legkitartóbb védelmezője bújik meg a zöld csíkos héj mögött.

Testem

Sokan szégyellik, pedig ez a kínos tünet a vastagbélrák jele is lehet

A széklettartási problémák olyan tünetek, amikről nem szívesen beszélünk. A szégyen azonban eltörpül azon betegségek lehetősége mellett, melyeket az orvos felismerhet, ha megosztjuk vele az információt. Az ilyen betegségek közt van a vastagbélrák is, mely jelenleg a harmadik leggyakoribb ráktípus a világon.