Ennyi minden vár a szezon előtt a Balatonnál

Olvasási idő kb. 4 perc

Közeleg a nyár, de ha nem szereted a tömeget, adunk 5 tippet, hogy mivel ütheted el az időt a magyar tengernél.

Ezen a télen bőven volt látnivaló és elfoglaltság a Balatonnál, és biztosan csodás lesz a nyár is. De mi tehet az, aki nem szereti a főszezont, de szívesen megnézné közelebbről is Közép-Európa legnagyobb tavát? Az Utazás kiállításon kérdeztük körbe a regionális kiállítókat, ők ugyan mit ajánlanának tavasszal, és persze hozzácsaptuk a saját tapasztalatainkat is. Bár a legtöbben a nyárra koncentrálnak, azért kaptunk jó tippeket, és ami fontos, aki kempingezni szeretne, az már most foglalja le a helyeket. 

Egyél!

Nem feltétlenül ez az első dolog, ami eszébe jutna az embernek, főleg a gyerekkorban (és persze később is) elfogyasztott balatoni hekkek és lángosok után, de a magyar gasztronómia nemcsak Budapesten egyre erősebb, hanem vidéken is, és egyre jobb éttermeket találni a tó körül (meg persze strandbüféket is, de főszezon előtt nyilvánvalóan nem náluk fogunk jóllakni). És igen, vannak, amik ilyenkor is nyitva vannak, mert egyre többen ismerik fel, hogy a megfelelő szolgáltatásokkal ősszel, télen és tavasszal le lehet csalogatni a vendégeket. A Balatoni Gasztrotérkép oldalán régió szerint válogathatsz, hátha van olyan hely, amiről még nem hallottál. Persze nemcsak éttermeket lehet meglátogatni, már ilyenkor is vannak fesztiválok, Balatongyörökön például április végén rendezik meg a VI. Palacsintafesztivált, Balatonfüreden pedig a Jókai bablevesfőző versenyt.

Fotó: Németh Sz. Péter / Velvet

Igyál!

A borfesztiválok szezonja nyilvánvalóan nyáron van, de azért tavasszal is vannak már programok, amikért érdemes ideutazni. A Badacsony környékén már márciusban is több helyen tartanak borvacsorákat, ahol persze kóstolás mellett finomakat lehet enni, valamit a gazdák vezetésével be lehet járni a pincéket is. Jobban szereted a sört? Tudtad, hogy Magyarország kedvenc kézműves sörgyártója, a Hedon új gyáregysége Balatonvilágoson van? De nem ők az egyetlenek, érdemes ellátogatni Tapolcára is, itt van a Stari sörfőzde. Meg persze nem szabad elfeledkezni a pálinkafőzdékről sem, ahol - ha szerencsénk van - nemcsak vásárolni lehet, hanem körbe is vezetnek. 

Fotó: Shutterstock

Kulturálódj!

Soroljuk? Nincs elég hely, de azért megpróbálunk szemezgetni, Balatonfüreden áprilisban lesznek rendezvények a költészet napja alkalmából, majd ugyanebben a hónapban rendezik meg a V. Füredi Kis Könyvfesztivált, valamint idén is lesznek Jókai Napok. Siófokon ugyan már elkezdődött a tavaszi fesztivál, de csak április 10-én ér véget, és idén is lesz Húsvéti Nyuladalom. Májusban érdemes Veszprémbe ellátogatni a táncművészetet kedvelőknek, hiszen itt rendezik meg a XIX. Kortárs Összművészeti Találkozót, előtte pedig a Gizella Napok miatt érdemes ellátogatni a városba. És a Kultkikötő programsorozatról hallottál már? 

Fotó: Blanka Sebestyen / Facebook

Túrázz és sportolj!

Akár gyalog, akár kerékpárral indulnál útnak, a lehetőségek tárháza kimeríthetetlen. Kattints például ide, ha biciklivel fedeznéd fel a tavat. Ha pedig versenyeznél, akkor tégy próbát a XVIII. Balatonkörön, de lenézhetsz a II. Balaton Mountainbike Maratonra május elsején. Ha szerinted még nem elég kellemes az idő, akkor olvasd el a beszámolóját azoknak, akik téli mínuszokban vágtak neki a Balatoni Bringakörnek. Biciklizés helyett inkább futás szerelmese vagy? Sebaj, több futóversenyt is rendeznek a tónál tavasszal, március 23. és 26. között lesz például a Spuri Balaton Szupermaraton, egy hónappal később pedig aRunner's World Run 2017 Balatonfüreden.

Fotó: Shutterstock

Pihenj!

Ugyan a tóban még nem lehet fürdeni, azért wellnessezni lehet. Persze ennek is vannak fokozatai. Ha gyógyvízben ázva szeretnéd elfelejteni a dolgos hétköznapokat, akkor ott van ugye Hévíz, illetve a Balatontól csupán 20 kilométerre lévő Zalakaros, ahol akár vendégházban, akár négycsillagos hotelben is megszállhatunk. De Igalra és Buzsákra is érdemes elnézni. Ha pedig körbejártad már a nagyobb, ismert wellness hoteleket, és kipróbálnál valami egzotikusabbat és családiasabbat, akkor ajánlani tudjuk a siófoki Mala Garden Hotelt, ami az Indonéz szigetvilágot hozta el a Balaton partjára, és ez nemcsak a dizájnon látszik, az étterem kínálatában a hagyományos magyar ételek mellett távol-keleti, maláj, thai fogásokat is meg lehet kóstolni. A balatoni ún. boutique hotelek közül a Booking.com szerint egyébként szintén nagyon jó értékelés kapott még a veszprémi Hotel Historia Malomkert és a Olivia Hotel.

Fotó: Shutterstock
Femina klub esemény

A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?

A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.

Biztosítsd be a helyed most!

hirdetés

Dívány ‎
Dívány ‎
Oszd meg másokkal is!

Neked ajánlott

Az oldalról ajánljuk

Offline

József Attila is megfordult „a pesti próféta alvilág” leghíresebb jósnőjénél

Míg József Attila verseivel a lélek legmélyebb bugyrait kutatta, a pesti cukrászdák asztalainál egy különös asszony a tenyerekből és a kézírásból olvasta ki a jövőt. Silbiger Boriska, a két világháború közötti Budapest leghíresebb látnoka nemcsak a nép, de a legnagyobb magyar költő bizalmát is elnyerte. Ki volt a rejtélyes jósnő, aki a Lukács cukrászdában ücsörögve látta meg a közelgő tragédiát, és akinek jóslataitól még a legjózanabb művészek is megborzongtak?

VIP

Kreatin nőknek: tényleg hízunk tőle, vagy segít a fogyásban?

A kreatinról sokáig elsősorban a testépítők és élsportolók étrend-kiegészítőjeként beszéltünk, pedig ma már egyre több nő is használja edzés, alakformálás vagy izomépítés mellett. Mégis sok a bizonytalanság körülötte: vajon hizlal? Segíthet a fogyásban? És egyáltalán van-e helye egy olyan életmódban, amely nem az edzőterem köré szerveződik?

Testem

Ez a reggeli kellemetlenség komoly gyulladás jele is lehet

Reggelente úgy érzed, mintha szögekbe lépnél az ágyból kiszállva? A sarokfájdalom nem csak kellemetlenség, hanem egy komoly gyulladás jele, ami sportolókat és állómunkát végzőket egyaránt gyakran érint. A jó hír, hogy a modern orvostudománynak köszönhetően már nem kell együtt élnünk a fájdalommal: mutatjuk, mi áll a háttérben, és hogyan segíthet a lökéshullám-terápia a talpra állásban.

Offline

Ki volt Jockey Ewing magyar hangja? Nagy szinkronkvíz

Ha nagy Dallas-rajongó voltál, akkor bizonyára nem okozna gondot felsorolni a szereplők magyar hangjait. Kvízükben azonban az olajvállalkozó család tagjain túl más sorozatok híres szikronhangjaira is kíváncsiak vagyunk.

VIP

„Foglalkoztat a kérdés, hogy szükségem van-e egyáltalán a színészetre” – interjú Török-Illyés Orsolyával

Török-Illyés Orsolyát idén két filmben is láthatjuk: a Mambo maternicában egy nem kívánt terhességgel szembenéző negyvenes nőt, a Pipásban a címszereplő Pipás Pistát alakítja. Színházi előadásai – köztük például a Karsai Dániel küzdelmeit bemutató Egy tökéletes nap – fontos társadalmi kérdéseket feszegetnek. A színésznőben mindazonáltal időről időre megfordul a gondolat, hogy valami teljesen más területen próbálja ki magát.